Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 5. szám - Anglia. A Howard Association

SZEMLE 381 mint rcspondens, szerző szerint „az esetnek körvonalait élesen veti szemeink elébe, a kérdésnek kimagasló részeit utánozhatlan finomsággal szemlélteti; a lényegesnek eltalálásában és kiemelésében felülmúlhatatlan". Oly tulajdonok ezek, melyekkel a római jogtudomány virágzási korában kisebb-nagyobb mértékben minden jogásznál találkozunk. Hasonló szellemben jellemeztetnek a szerző szerint körülbelöl 170-175 között közrebocsátott „Digestorum libri XXXIX" élénken ismertetett és a gyakorlott szemű szakértőre valló mutatványokkal.1) Áttér azután az „indexben nem emiitett munkák és a Marcellustól eredő jogszabályok fejtegetésére, melyek közül némelyeket a magyar corpus juris „regulái" között is feltalálhatunk (136. 1.). A müvek ismertetése után jellemzi szerző Marcellusnak „egészben véve egyszerű, világos, határozott, szabatos, magvas, tömött" stílusát és kifejti, hogy kiknek irataiból tanult és kiket hallgatott. Kimutatja azok tévedését, kik Marcellust Proculianus gyanánt tüntetik fel. A scholae kérdésére vonatkozó részlettel ugyan nem értünk mindenben egyet, de osztozunk szerző azon nézetében, hogy „Marcellust már nem lehet kizárólag sem Sabinus, sem Proculus párthivének tartani. Nem esküszik senki tekintélyére. Saját szemeivel néz, saját eszével itél". (122. 1.) Érdekesek és fölötte tanulságosak az ezt követő fejtegetések, melyek Marcellusnak az utókorra gyakorolt befolyását tanúsítják. Hogy milyen mély nyomokat hagyott az ö működése, mutatja az, hogy a classicus jogászok egész sora: Scaevola, Marcianus, Paulus, Papinianus, Modestinus és Ulpianus mily gyakran hivatkoznak reá, a minek segélyével aztán, a legnagyobb pontossággal, úgyszólván nyomról-nyomra mutatja ki szerző juristánknak a későbbi jogtudományra gyakorolt befolyását és különösen azt, hogy Ulpian, ki 2462 töredékkel szerepel Justinian Digestáiban, mily sokat tanult tőle. A későbbi császári rendeletekben is kimutatható az ö működésének nyoma; hogy pedig a Digesták „alapító tagjainak tudós társaságában" mily kiváló hely jutott Marcellusnak, ezt hangosan hirdetik a szerző által gondosan egybeállított számszerű adatok. A „Marcellus bölcsészete" czímet viselő III. Rész (136—168. 1.) tulajdonképen a stoanak a római class. jogtudományra és különösen a Marcellus működésére gyakorolt befolyását állítja elénk. „Rómának jogtudósai — mond szerző — sem az akadémikus, sem a peripatetikus felekezethez nem szegődtek. A férfias tetterő a gyakorlatias stoát leginkább követelte" (138. 1.)- Ezt mutatja ki szerző egy érdekes történeti visszapillantásban. „A jogászok szövetsége a stoikus bölcsészettel három századon át tartott s igen meglátszik Róma jogászain (s ezek között Marcellűson) a sfoa bölcsészet üdvös hatása" (145. 1.). „De ez nem változatlan befogadása azon rideg elméletnek, mely a ') E mutatványokat, mint mindazokat, melyek a mü^ különböző helyein közölve vannak, melegen ajánljuk az olvasó figyelmébe. Szerző jogászi ízléssel világítja meg a vonatkozó helyeket. (L. különösen a 1. 2. D. de div. temp. praeseript. 44,3. a 69—72. lapokon ; a 1. 67. D. de solut. 46. 3. a 75—77. 1.; a 1. 3. D. de his quae in testamento 28. 4. a 83. és köv. 1. stb. stb.)