Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 5. szám - Anglia. A Howard Association

378 SZEMLE a községek jogköre és szervezete is a VlII-ik részben megelőzi a királyi hatalom tárgyalását, mit alig lehet helyeselni. Az egyes közjogi tárgyak fejtegetésénél alapos tanulmánynyal, Önnálló felfogással, szabatos meghatározásokkal és csinos, világos irálylyal találkozunk, melyek a műnek, mint tan- és kézikönyvnek, értékét emelik. E mellett megemlitendö, hogy szerző több helyen nem érte be azon szokásos meghatározásokkal, vagy azon általán elfogadott nézetekkel, melyeket közjogi iróink müveiben lelünk ; ö tovább haladt és sikerült neki nem egy téves nézetet helyreigazítani, nem egy homályos tárgyat új és helyes világításba helyezni. Vannak azonban müvében egyes részletek, melyekben felfogásunk szerzőétől eltér. így a királyi kiváltságlevelekről (privilégiumokról) szóló fejezetben szerző azt állítja, hogy „e jog gyakorlása jelenleg az államjog terén a nemesség (köznemesség és fönemességi fokozatok) adományozására, a magánjog terén az úgynevezett szabadalmak osztogatására terjed. Amaz — úgymond — a felség személye körüli magyar minister utján, emezek a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister utján nyerhetők meg". — Azt hisszük azonban, hogy a szabadalmaknak a királyi kiváltságlevelekhez semmi közük sincs ; a szabadalmak adományozása, épen ugy mint az iparvédjegyek és minták oltalmazása, kereskedelmi politikai intézmény, mely a királyi kegyelem tényének — mi a kiváltságlevél forrása — nem tekinthető, annál kevésbbé, mert ily szabadalmak osztogatása az 1878: XX. t.-cz. értelmében a ministerium által, nem pedig a ministerium utján történik. Van azonban a királyi kiváltságleveleknek fontos köz- és magánjogi hatálylyal felruházott egy neme, melyről szerzőé fejezetben megfeledkezett; ez nem egyéb, mint a honosítási (királyi) oklevél, mely a ministerium javaslata alapján O Felsége által oly külföldieknek adatik, kik a magyar korona országai irányában rendkívüli és kitűnő érdemeket szereztek (1879: L. t.-cz. 17. §.) Nem tartjuk egészen sikerültnek a kormányrendeletek három neme közt szerző által tett megkülönböztetést sem (1. végrehajtási, 2. torvénypótló és 3. szükségrendelet). Szerző ugyanis a szükségrendeletek közé csak azokat sorozza, melyek egy vagy több fennálló törvény hatályát ideiglenesen részben vagy egészben felfüggesztik vagy módosítják, és csak ezekre nézve állítja, hogy „törvényhozásunk egész szelleme tanúsítja, hogy hazánkban a szükségrendeleteknek csak igen szűk mérvben lehet jogilag helye". Ellenben szükségrendelettöl megkülönbözteti a törvénypótló rendeletet és ezzel szemben igen nagy engedékenységre hajlandó, midőn azon állítással lép fel, hogy „oly tárgyakra nézve, melyekre vonatkozólag törvény még nem létezik vagy a fennálló törvény igen hézagos : a kormánynak az esetben, ha az állam érdekei okvetlenül intézkedést igényelnek, az ügy sürgőssége miatt kötelessége addig is, mig az illető irányban törvény alkottatnék, a hiányt s hézagot rendeletek által pótolni". De az ily esetben kibocsátott rendelet szintén csak a „szükségrendelet" általános közjogi kategóriájába eshetik s a szükségrendeletekröl szóló közjogrtan szerint bírálandó meg; azért a törvénypótló rendeletet a szük-