Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 5. szám - Az esküdtszéki vitához

310 TARNAI JÁNOS tekintélynek örvendő „Archivio di psichiatria" szerkesztői; hogy munkáikban a büntető jogtudomány és igazságszolgáltatás oly problémáit vetették fel és kísérlettek megoldani, melyek előtt a müveit világ egy nemzete sem huny többé szemet; hogy buvárlati módszerük (az u. n. természettudományi) és a vele elért eredmények még az ellenpárt elismerését is kivívták. Az iskola megalapítója, Lombroso, az elsőrangú búvárok között foglal helyet; híres munkája, L'Uomo Delinquente, melyet tavai kimerítően ismertettünk, mindenfelé a legnagyobb figyelmet keltette (1. pl. Brissaud értekezését a Revue Générale 1880-iki folyamában); legkiválóbb két követőjét pedig, Ferrit és Garofalot, kikkel Carrara oly katonásan bánik, egészen máskép méltatja irányuknak egy másik jeles ellenzője, Brusa (Zeitschrift f. d. ges. Strafrechtswissenschaft, I. k. 130. sk. 11.). Különösen utóbbi constatálja az új tanoknak sok helyütt lelkesedett fogadását, terjedését és az esküdtszék elleni mozgalomnak, kivált politikai körökben, növekvését. Ily körülmények között Carrara bizonyítani tartozott volna lenéző állításait. O ismerte a czikkeinkben felhozott nyomós ellenvéleményt; hisz a Pesti Napló nagy hangon hirdette, hogy »magyar mozgalmat s az abba belevont olasz közleményeket« vele megismertették. A czáfolat tehát morális kötelessége volt. Nem tette. Czikkében, melyre mindjárt áttérünk, ismét emleget ugyan „tolakodókat, a kik jogtudósoknak akarnak tartatni", „újítókat, kik a barbárság újra feltámasztásán fáradoznak", de az általuk felhordott tényeknek, adatoknak, számoknak vitatásától következetesen tartózkodik. Pedig azt hisszük, ez lett volna a feladat s ezt semminemű általános okoskodással kipótolni nem lehet. Carrara az utóbbit választotta. így hát czikke, a mennyiben Ferri és és Garofalo dolgozatairól van szó, a vitán nem lendített egy mákszemnyit sem; levele pedig — rosszul esik megírnunk— csak mint lehurrogatási kísérlet jöhet számba, vagyis inkább marad számon kivül. Mielőtt azonban a czikk érdemével foglalkoznánk, némely mellékes dolgot kell előadnunk. Higyjék el olvasóink a hihetetlent: a Jogtudományi Közlönynek volt szive, Carrara dolgozatát rútul megcsonkítani. És igy voltaképen két czikkel van dolgunk; az egyik a Pesti Naplóban látott napvilágot, a másik a Jogtudományi Közlöny hasábjain. Az előbbi a teljes kiadás, a másik az editio castrata; az egyikben Carrara ősereje tombol, a másikban a Jogtudományi Közlöny számítgató félénksége lelkendez; az egyikben sziklákkal dobálódzik egy homéri óriás, a másikban az asthmatikus iródiákság lézeng, mely még Carrara szájából sem tudja meghallgatni a férfias, az egész véleményt.