Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 4. szám - A jogos védelem. Adalék a magyar büntető törvénykönyv 79-ik §-ához. Első közlemény

2G0 BATTLAY IMRE ab illo percussus sacrilego, mox eum cum ligone in capite repercussit, quamvis vim vi repellere omnes leges et omnia jura permittant: quia tamen id debet fieri cum moderamine inculpatae tntelae, non ad sumendam vindictam, sed ad injuriam propulsandam : non videtur idem sacerdos a poena homicidii penitus excusari, tum ratione instrumenti, cum quo ipse percussit, quod cum grave sit, non sólet levem plagam inferre; tum ratione parti s, in qua fűit i 11 e percussus, in qua de modico ictu quis lethaliter sólet laedi 35). Kelleténél súlyosabb eszköz alkalmazásának veszélyesebb módja tehát excessusnak tekintetett, s a cselekvő, ha azzal halált okozott, az emberölésre vonatkozó általános intézkedések alá esett. Ezen revdelkezés arra mutat, hogy az excessus beszámítása és büntetése általános elvek szerint történt, s hogy speciális büntetés nem volt reá elöirva. De ezen feltevést megingatja amaz idézett hely, mely szerint azon egyén, a ki jogos védelem közben megölte a tolvajt, noha elfoghatta volna, csak 40 napi vezeklésre volt utalva, s ha egyházi személy volt a tettes, nem is deponáltatott Ha az egyház nem tétovázott megadni az önvédelmet, akkor a mások védését legkevésbbé sem vehette tilalom alá. Mert nyilvánvaló, hogy az önző önvédelemmel szemben az érkölcsiség sokkal magasabb foka az, a melyen a mások védése áll. Itt a felebarát, önmaga veszélyeztetésével, önmegtagadással nyújt oltalmazó segédkezet. Az elhagyatottak pártfogása, a gyengék, az elnyomottak védelmezése, az ártatlanok oltalmazása mindig ott ragyogott a valódi kereszténység pajzsán, soha el nem homályosodó fény gyanánt. A hős lovagkor e pajzszsal kezében vivta szeplőtlen harczait. A valláserkölcs ezen magasztos gondolatköre az egyház intézkedéseiben szükségkép visszatükröződött. Non in inferenda, sed in depellenda injuria lex virtutis est. Qui enim non repellit a socio injuriam, si potest, tam est in vitio, quam ille, qui facit. Unde S. Moyses hinc prius orsus est tentamenta bellicae fortitudinis. Nam cum vidisset Hebraeum ab Aegyptio injuriam accipientem, defendit: ita ut Aegyptium prosterneret, atque in aréna abscond&ret. Salomon quoque ait: Eripe eum, qui ducitur ad mortem :íT). Et quidem cum liceat cuilibet suo vicino vei proximo pro repellenda ipsius injuria suum importiri auxilium: imo si potest et negligit, videatur injuriantem fovere ac esse particeps ejus culpae 38). — A felebaráti szeretet hirdető tan e tételben culminál: Qui potuit hominem 35) c. 18. X. cit. 86) c. 2. X. cit. 3T) c. 7. caus. 23. qu. 3. 38) c. 6. in Vl-to cit.