Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 4. szám - A jogos védelem. Adalék a magyar büntető törvénykönyv 79-ik §-ához. Első közlemény

A JOGOS VÉDELEM 253 Minthogy a római jog a jogos védelem közbea véghez vitt cselekményt jogszerűnek tekintette, a cselekvöt az okozott kár megtérítésére sem kötelezte, azon jogszabály szerint: qui jure suo utitur, nemini facit injuriam. Gajus: Itaque si servum tuum latronem, insidiantem mihi occidero, securus e r o 4ÍI). Hogy mily szélsőségekig alkalmazták az elvet, arról tanúskodik Ulpianus: Quum arietes vei boves commisissent, et altér alterum occidit, Quintus Mucius distinxit, ut siquidem is periisset, qui adgressus erat, cessaret actio50). Ulpianus: Et si metu quis mortis furem occiderit, non dubitabitur, quin lege Aquitia non teneatur. Sin autem, cum posset adprehendere stb. 51), A ki tehát félelem vagy ijedtség okozta tévedésből lépte túl a jogos védelem határait, az kártérítésre sem volt kötelezhető. E tételnél nélkülözzük azon kifogástalan jogi felfogást, melyet a római jogászoknál megszoktunk. A források mitsem tartalmaznak arról, hogy a jogos védelem csakis oly jogi javak oltalmára volt volna gyakorolható, melyek pótolhatatlanok. S azon feltételt sem találjuk felállítva, hogy a megtámadás a megtámadott részéről vétlen legyen. A c. l. C. unde vi fentebb idézett helye oly possessióról intézkedik ugyan, melyet a megtámadott birtokos sine vitio tenebat; de világos, hogy ezen vitium nem a megtámadás keletkezésére, hanem a birtok jogosságára van vonatkoztatva, s nézetem szerint azt czélozza, hogy a tettenérés után űzőbe vett tolvaj ne védelmezhesse a lopott dolog iránti jogtalan birtokát, s ne gyakorolhasson jogos védelmet jogos védelem ellen. A megszakgatott, mert nagyobbára casuisticus tartalmú forráshelyeket csak egybe kell állítanunk, hogy a római jognak a jogos védelemre vonatkozó intézkedései tiszta körvonalakban lépjenek szeműnk elé. A római jogászok nem egy balhitnek elejét veszik vala, ha nemcsak saját nemzetük szükségletére, hanem a késő utókorra is gondolnak, s ha remek tételeiket egészszé alakítják s itt-ott kiegészítik bizonyára elenyészöleg rövid idő alatt. A jelentkező hézagok megfelelő kitöltésére immár másfélezer év is kevésnek mutatkozik. 2. A kánonjog. A kánonjog hazánkba való bevonulásának útját a hit erején kivül kétségtelenül azon erős jogérzet egyengette, mely a római classicus jogból szerteszét sugárzik. A kánonjog föfcb tételei e sugarak visszfényében ragyognak. 49) 1. 4. D. cit. 50) 1. í. §. 11. D. si quadrupes pauperiem fecisse dicetur (9, 1). 61) 1. 5. D. cit. MAGYAR IGAZSÁGÜGY. 1882. XVII. i. 17