Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 4. szám - A jogos védelem. Adalék a magyar büntető törvénykönyv 79-ik §-ához. Első közlemény

25-2 P.ATTI AY IMRE meg. „Succurram perituro — irja Seneca,41) azon hozzáadással bár — sed ut ipse non peream." A jogforrások ily nyilatkozatot nem tartalmaznak ugyan, de ellenkezőt sem ; megite'le'sökne'l pedig soha sem hagyható figyelmen kivül, hogy azok e jogviszonyt nem akarták rendszeresen tárgyalni, s hogy egy-két megjegyzést csak alkalmilag tettek rá. Azt azonban ki kellett emelniök, hogy kik vannak a segítségnyújtásra kötelezve. Ulpianus: Cum aliter nulla domus tuta esse possit, nisi periculo capitis sui custodiam dominis, tam domesticis, quam ab extraneis, praestare servi c o g a n t u r4-). Ugyanaz kijelenti továbbá: Quia toties puniendi sunt servi, qui auxilium dominó non tulerunt, quoties potuerunt ei adversus vim opem ferre, et non tulerunt43). Arrius Menander: Qui praepo sitiim suum non protexit, cum possit: in pari causa factori habendus est44}. S ugyanaz folytatja: Sed et in eos, qui Praefectum Centuriae a latronibus circumventum deseruerunt, animadverti piacúit4"1)- Paulus: Nihil interest in se quis veritus sit, an (in) liberis s u i s, cum pro affectu parentes magis in liberis terreantur4'\. Marcianus: Item Divus Hadrianus rescripsit, eum qui stuprum sibi vei suis per vim inferentem occidit, dimittendum47^ A rabszolgáknak tehát kötelességük volt urokat, a katonáknak tisztjüket védelmezni: az atvának szabad volt, de tulajdonképen természeti kötelességében állott, gyermekeit, s általában a hozzátartozóknak egymást oltalmazni: de — főkép a forrásbeli casuisticus intézkedések hézagos voltára tekintettel — hibás volna a logika, ha ebből arra következtethetnénk, hogy másnak a jogos védelemmel való segitség-nyujtás meg volt tiltva. Az idézett helyekből csak az következtethető, hogy a segitség-nyujtás másnak nem volt kötelessége. Ha a megtámadás nem volt jogtalan, vagy közvetlen (praetextus), avagy ha a védelem túllépett a szabott határokon (excessus), akkor a római jog azon cselekményt, melyet csak jogos védelem igazolhatott volna, büntetendőnek jelentette ki. Az ily cselekményt azonban nem tekintette külön delictumnak, s nem tett iránta speciális intézkedéseket, hanem a beszámítás általános szabályai alá helyezte. Sin autem, cum posset adprehendere, m a 1 u i t occidere, magis est, ut injuria fecisse videatur, ergo et Cornelia teneb i t u r48). 41) Id. m. lib. II. c. 15. 42) 1. 1. pr. D. de Scto Silan. (29, 5). 43) 1. 1. §. 18. f>. eod. 44) l, 6. §. 8. D. de re milit. (49, 16). 45) 1. 6. §. 9. D. eod. 46) 1. 8. §. 3. D. quod metu c. gest.Jerit. (4, 2). 47) Id. h elven. 4ri 1. 5. D. cit.