Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 4. szám - A jogos védelem. Adalék a magyar büntető törvénykönyv 79-ik §-ához. Első közlemény

A JOGOS VÉDELEM 251 kövessen el, mint a megtámadás elhárítására szükse'ges. Megkívánta azt, a mit az „inculpatae tutelae moderatio" jelent35). Diocletianus és Maximianus császárok mondották ki: „. . . • i n c u 1 p a t a e tutelae moderatio ne illatam vim propulsare licet.u „Itaque qui latronem occiderit, non tenetur, utique si aliter periculum effugere non potest"36). Rendelte tehát, hogy az elhárítás a megtámadással arányban álljon. Amaz „effugere" szó azonban korántsem magyarázható arra, hogy a megtámadottnak futásban kellett volna menedéket keresnie, hanem csak akként értelmezhető, hogy az ejtett súlyosabb sérelem helyett enyhébb nem lett volna elégséges. De ha a megtámadott jogi javak csak a megtámadó megölésével voltak megoltalmazhatok, akkor az ölés is jogszerű volt. — A c. 4. C. cit. az éjjeli útonálló megölését engedte meg37). — Hadrianus császárnak Marcianus által feljegyzett Ítélete szerint az ölés a szemérem oltalmára történt jogosan. — Gordianus császár: Si quis percussorem ad se venientem gladio repulerit, n o n u t homicida tenetur: quia defensor propriae salutis in nullo peccasse videtur38). — Ulpianus szerint pedig szabad volt az el nem fogható tolvajt is megölni39). — Bizonyos tehát, hogy intézkedéseiben a római jog az elhárítás módját nem a megtámadott jogi javak értékének, hanem a megtámadás erőszakának nagyságával helyezte arányba. Juris gentium est, ut vim atque injuriam propulsemus. A jogos védelem ezen alapköve nem jelenti azt, hogy a jogtalan megtámadás elhárítására kizárólag csak a megtámadott volt jogosítva. Ha Florentinus azon véleményben volt volna, hogy jogos védelmet mások oltalmára gyakorolni nem szabad, akkor azt minden esetre ki is fejezte volna. S figyelemmel erre, s nem tévesztve szem elöl azt sem, hogy a jogtalan megtámadás elhárítása a jogrend érdekében adott jog lévén, kell hogy azzal szükség esetében, s ugyanazon jogrend javára, nemcsak a megtámadott, hanem más is szabadon élhetett legyen: tévesnek tartom az idézett alaptételhez irt glossát: „Item quid, si ob tutelam alterius ? Responsum: affectionem considerari;" s tévesnek kell tartanom azon nézetet40), mely valószínűleg ezen glossa után indulva, azt tartja, hogy a római jog a segitség-nyujtást csak a megtámadott egyén hozzátartozóinak engedte 35) c. 1. C. cit. 3a) §. 2. I. cit. 37) 1. 1. §. 4. D. cit. 3S) c. 3. C. ad. leg. Corn. de sic. (9, 16). 39) 1. 5. D. cit. 40) C h a u v e a u e t H e 1 i e, id. m. 4. k. 167. 1. — Körösi Sándor, id. m. 1. k. 94. 1. — P e s s i n a. Elementi di diritto penale, 180.1.