Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)
1882/17 / 4. szám - A jogos védelem. Adalék a magyar büntető törvénykönyv 79-ik §-ához. Első közlemény
A JOGOS VÉDELEM 249 védelmet tartotta szem előtt, midőn az idézett helyen az erőszakkal elvont possessio visszavételére alkalmazott erőt jogszerűnek jelezte s ekként folytatta: Ideoque si te dejecero, illico tu me, deinde ego te : Unde vi interdictum tibi utile erit31). De a c. 1. C. idézett helye is „ad detendendam possessi onem" adta az erőszak visszaüzé sére való szabadságot. Ama másik nézet sincs a forrásokból merítve, hogy a római jog szerint a becsület oltalmazására jogos védelemmel élni szabad nem volt; mert a forrásokban ily tilalmat felfedezni nem lehet. De ott áll a Digesták homlokán". Juris gentium est, ut vim atque i n j uriam propulsemus. Az injuriának a vis mellé helyezése, s megszorítás nélkül való teljes coordinálása, minden gyanitgatásnál többet bizonyít. Hogy az „injuria" nemcsak a tettleges, hanem a szóbeli és a jelképes becsületsértéseket is magában foglalta, azt senki sem vonja kétségbe. Nem vonható tehát kétségbe az sem, hogy a római polgár, kinek existimatióját a tolvaj nem csorbíthatta, de a kinek polgári állását (dignitatis illesae status) a becsü-letsértés mások szemében megingatni képes volt, ne védelmezhette volna meg becsületét, midőn csekély dolga oltalmára a tolvajt szabadon megölhette. A „cívis romanus sum!u büszke jelentőségét ugyancsak alászállitotta volna azon esetlen intézkedés, hogy a nem ok nélkül rátartós római polgár türelmesen viselje el az injuriát akkor, mikor a vakmerő ellen az állam oltalmát igénybe vennie lehetetlen. Kizárja ezt már azon tény is, hogy Athén polgárának joga volt a személyes szabadsága vagy becsülete ellen támadó embert megölni32); s kizárja azon nemes verseny, mely a két classicus nemzet közt nemcsak a nemzeti nagyság, hanem a jogérzetet is gondosan ápoló műveltség tekintetében is megindult volt. A büszkeségével saját nemzetét megtisztelő római polgár annál kevésbbé lehetett amaz egykedvű béketűrésre kárhoztatva, mert törvényei szerint a jogos védelmet igazoló jogtalan támadás nem kezdődött a delictum megkezdésével s nem végződött ennek befejezésével. A jogtudósok azt sem vonták kétségbe, sőt erősítették, hogy a jogos védelem a római polgár rendelkezésére állott személye oltalmára, de — hozzáfűzték — csakis szemelve oltalmára. Ki kell emelnem, hogy ezen nézet, az értelem nélkül szűkölködő függeléken kivül, egészen helyes ; de egyszersmind meg kell jegyeznem azt, hogy ezen helyes nézetből egyáltalában nem következik, a mit belőle leszármaztatni kívánnak, mert egyáltalában nem 31) 1. 17. D. cit. 32) Filangieri; La scienza della legislazione, 4. k. 51. fej.