Magyar igazságügy, 1882 (9. évfolyam, 17. kötet 1-6. szám - 18. kötet 1-6. szám)

1882/17 / 4. szám - A jogos védelem. Adalék a magyar büntető törvénykönyv 79-ik §-ához. Első közlemény

^50 BATTLAY IMRE következik, a jogos védelem megszorítása a szóbeli és a jelképes injuriákkal szemben. Az injuria ezen nemei éppen a személy megvetésében állottak akkor is, és kizárólag a személy ellen voltak irányulva akkor is. A római polgár érezte, hogy az ö személye nem testében áll egyedül, hanem jogaiban is; s érezte, hogy jogai olyannyira fentartói a személynek, hogy nélkülök az embert dolognak kellett tekintenie — a rabszolgákban. Jogérzete sugallta, hogy a tolvaj tettében, a dolog fölött rendelkező jogának mellőzésében, személye iránti megvetés van kifejezésre juttatva. így fogta ezt fel a glossator is, a ki Ulpianus azon fentebb idézett szavai mellé: „sine periculo suo", ezt jegyezte: „re rum suarum, sui corporis." A glossator ezen felfogását maga a törvény is igazolja, midőn a tűzvész által fenyegetve levő ház megoltalmazása módjáról intézkedve, megengedte hogy a tulajdonos a közbeeső szomszéd házat lebontsa, s ezt akként okadatolta : „Nec enim injuria hoc fecit, qui se tueri voluit stb.u;!3). Nem képzelhető, hogy a rómaiak becsületöket, melyre annyira féltékenyek voltak, nem tekintették volna személyökkel egybefüggönek, s nem alkottak volna annak sértetlen fentartására legalább annyi biztosítékot, a mennyivel anyagi dolgaikat körülvették. Ha a jogforrásokban a jogos védelem egy czím alatt, egész gyanánt volna tárgyalva, bizonyos, hogy a becsületet szóbeli és jelképes injuriák ellen is oltalmazó jogos védelem onnan nem hiányoznék. Minden körülmény arra mutat, hogy a római jogászok éppen a személyes szabadság és a becsület oltalmára szolgáló jogos védelmet tartották leginkább magától értetődőnek; azért irtak rólok legkevesebbet. Nem jutunk más eredményre, ha vizsgáljuk, hogy miként fogták fel a római jog szellemét hazánkban akkor, a mikor annak közvetlen hatása alatt állottak. K i t o n i c h azon felfogást ekként tolmácsolja: Tertia Defensa est Honoris, quando scilicet quis iniquum honoris sui Aggressorem vulnerat vei occidit. Id autem tunc solum J u r e C i v i 1 i permitritur juxta communemDoctorum s e ns u m, quando honor aliter servari, vei recuperari saltem commode non potest34). Bízvást constatálhatjuk tehát, hogy a római jog a jogos védelemmel megoltalmazható jogi javak tekintetében korlátokat nem állított fel. Annál inkább megkövetelte, hogy a jogos védelemmel élő megtámadott egyén e jog gyakorlása közben magát mérsékelje, s annál inkább tiltotta, hogy a megtámadó ellen súlyosabb sérelmet 83j 1. 2. §. 7. D. de incend. (47, 9). 3i) Dir. Meth, c. IX. qu. 31. §. S-