Magyar igazságügy, 1881 (8. évfolyam, 15. kötet 1-6. szám - 16. kötet 1-6. szám)

1881/15 / 1. szám - Zur Lehre von Schadernersatz und Genugthuung nach österreichischem Recht. Bécs, 1880. [könyvismertetés]

68 súlyos törvényhozási hiba lenne", az ellen, hogy a törvény a szerződésszegéseket .egymás közt sem különbözteti meg, alig van kifogása. Hisz, úgymond, ha a felek a törvény rendelkezését csakugyan sérelmesnek találják, mi sem gátolja őket abban, hogy a hiányon magánegyezményekkel segítsenek. Szerző ugy látszik elfelejti, hogy a mi az elméletben nagyon egyszerűnek és könnyűnek tűnik fel, az künn az életben nem ritkán legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik, és hogy épen a folytonos correcturának szüksége mutatja világosan a szabály hibás voltát. A 3. sz. a. vádat túlzottnak mondja szerzőnk; mert a mily bizonyos, hogy a törvénykönyv szerkesztői a gazda felelősségének szabályozásánál öntudatosan mellőzték a Gode civil szigorú elvét, ép oly határozottsággal állitható a jegyzökönyvek alapján, hogy tovább akartak menni mintsem feltételezni szokás. Az 1315. § nyomán (mely, mint már Randa is állitá, a mások vétségeért való felelősségre értendő) a gazda nem csak alkalmatlan személyek kiszemeléseért, hanem azok felülörzésében elkövetett mulasztásokért (»culpa in inspiciendo*) szavatol. A segédeknek (a szó tágabb értelmében) szerződésszegésükért való felelőssége tekintetében a törvényhozó Pfaff szerint azon elvből indult volna ki, hogy „az, ki kötelezettségeinek teljesítésénél segédeket használ, ezeknek vétkezéseért szavatol." De már kevéssel utóbb elismeri szerző, hogy ezen elv „nem jelentéktelenül enyhült", — és ezt helyesen teszi, mert épen a fenti állítás igazolására felhívott §-ok közül több (kivált a 965. és 264. §) határozottan a feltétlen felelősség ellen bizonyít; másrészt megengedjük, hogy szerzőnek sikerült kimutatnia, miszerint a gazda az osztrák jog szerint nemcsak azon esetekben szavatol, melyeket a polg. törvénykönyv tüzetesen megnevez, és hogy kétség esetén a felelősség mellett kell dönteni. Szerző az utolsó szemrehányást sem találja teljesen igazoltnak. Először is, úgymond, nem szabad felejtenünk, hogy a kárpótlás módjára vonatkozó föelvet nem az 1324. § tartalmazza, hanem az 1323. §, mely mindent az előbbi állapotba rendel visszahelyeztetni. Az 1324. § nagyon általános, és mégis csak pótlólag alkalmazandó szabályt állit fel; meghatározza m i térítendő meg, mig az 1331. és 1332. §§ a kár bírói becslésére a mértéket szolgáltatja. Bizonyos, hogy az 1324. § szabálya értelmében az, kit másnak csekélyebb gondatlansága károsított, sok esetben nem fog teljes kárpótlást nyerni; ámde, úgymond szerző, a törvényhozónak nem szabad egyedül a károsultnak álláspontjára helyezkednie, és azon eszmének helyessége, hogy nemcsak a vétség és a büntetés, hanem a vétség és a kártérítés is egyensúlyba hozandók, még nincs megczáfolva azzal, hogy valaki azt vitatja, hogy ezzel a büntető- és magánjogi álláspont összetévesztenie Az osztrák törvényhozónak szándéka az volt, hogy a ki csak csekély hibával vádolható, az a kártérítési perben is elnéző biróra találjon, az pedig, ki gonosz szándékból vagy feltűnő gondatlansággal okozott kárt, kemény elbánás alá essék. Ha a gyakorlat ez utóbbiak ellenében sem lép fel szigorral, ezért csak nem okolhatni a törvényhozót! Az osztrák bírák kártérítési perekben különösen azon hibába szoktak esni,