Magyar igazságügy, 1881 (8. évfolyam, 15. kötet 1-6. szám - 16. kötet 1-6. szám)
1881/15 / 5. szám - Az értékpapirok részfizetés melletti eladásának törvényes szabályozása
419 az értékpapír tulajdonában már a vétel megkötésekor volt, az előbbi összegnek a részletügylet tartamára esö kamatjait, levonván azonban az egyes részletfizetések a részletügylet befejeztéig járó kamatjait s ezek kamatjait, úgyszintén magának az értékpapírnak esetleges időközi kamatszelvényeit s ezek kamatjait, a mennyiben ezen szelvényeket az eladó visszatartja; 3. a részletügylettel járó költségeket, nevezetesen a kiállított okmányok előállítási költségeit, az ügynöki díjakat, a bélyegkiadást stb.; 4. a méltányos vállalkozási nyereséget, a melynek azonban a lehető lega'.acsonyabbnak kell lennie, tekintve, hogy biztosabb, kevesebb koczkázattal járó ügyletet a részletügyletnél képzelni sem lehet, az eladó a kérdéses értékpapírok birtokában maradván, mig csak az utolsó részlet le nem fizettetik. Az eladó tökéletesen beérheti azon nyereséggel, melyet a bankárok rendes készpénz eladásoknál maguknak számítanak, s mely legtöbb esetben a tőzsdei árnak csak Vá^rVa százalékát teszi ki. Ha az eladó ennél többet számit, ha a vételárt az érintett tételek összegén túl, bár pl. sorsjegyeknél az időközi nyereségkilátás ürügye alatt, emeli, akkor ez már a szoliditás rovására történik, a közönség kijátszását foglalja magában. Azonban bármily kevéssé képes a nagy közönség a részletügyletből reá háramló kötelezettségek mérvét kellőleg megítélni, még sokkal kevésbbé válik ez reá nézve lehetségessé azon esetben, ha a részletügylet tárgyát nem egynemű, hanem különnemű értékpapírok képezik, ha nevezetesen kamatozó állampapírok és sorsjegyek illetve ezeknek nyereségkilátásai kombináltatnak, s ez utóbbiak különböző személyek közt meg is osztatnak. Ilyen kombinácziók egyik tárgyául különösen az osztrák és magyar aranyjáradék szemeltetett ki, s rendszerint olyképen történnek, hogy a vevő bizonyos összegű aranyjáradékot és néhány darab sorsjegyet kap s azonfelül a részletügylet tartama alatt mint egy húsz tagú, az eladó által alakított játéktársaság egyik tagja 15 vagy 20 darab sorsjegy esetleges nyereményeiben részesül. Hogy ezen kombináczióval szemben a közönség számítási képessége teljesen a fagypontra száll — alig szükséges kiemelni. De épen ez kell a részletügylettel foglalkozó űzéreknek. Egynemű értékpapírok eladásánál mégis csak van eset, hogy a vevő a kölcsönös szolgáltatások értékét legalább megközelítőleg képes kiszámítani s erre való tekintetből az eladó tartózkodni fog a nyereséget túlságosan felcsigázni. Mihelyt azonban az ellenőrzésnek legkisebb veszélye is eltávolittatik, az eladó teljesen szabad kezet nyer s csak arra van még szüksége, hogy a vevő minél nagyobb csábnak legyen kitéve, miszerint az ügyletbe beleharapjon. Erre szolgál a játéktársaság. 15—20 sorsjegyre egyszerre játszani oly vérmes reményeket fakaszt a vevő keblében, hogy a
