Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A gyámság és gondnokság

77 Kétoldalú szerződéseket, azaz olyanokat, melyeknél a kiskorú a másik félnek viszonszolgáltatás mellett Ígéretet tesz, vagy valamit ad, a kiskorú jogérvényesen csak akkor köthet, ha abba az apa, gyám, esetleg a gondnok, illetve a gyámhatóság beleegyezik. Ez az általános szabály. A kivételeket az 1877. XX. tcz. mondja ki, melynek 3. §-a szerint kiskorúak, kik éltök 14. évét betöltötték, arról, a mit szolgálatuk és munkájuk ált;il szereznek, szabadon rendelkezhetnek, ha a fentartásukról maguk gondoskodnak. Minden más esetben a kiskorú által kötött kétoldalú szerződés jogérvényéhez a kiskorú képviselőjének jóváhagyása okvet~ len szükséges — esetleg a gyámhatóságé is. — Az a kérdés merül azonban fel, vájjon mi hatása van a jóváhagyás elmulasztásának? Ipso jure semmis-e a jogügylet vagy fennállónak tekintendő, ha a kiskorú azt vissza nem vonja. Nézetünk szerint a kétoldalú jogügylet, melyhez a jóváhagyás mulhatlanul megkívántatik, ipso jure semmis, ha e jóváhagyás nem következik be és nem szükséges a kiskorúnak visszavonása, hogy érvényét veszítse. A kétoldalú jogügylet csak akkor tekinthető létrejöttnek, ha mindkét részről a beleegyezés jogérvényesen meg*örtént. Addig tehát, mig a kiskorú képviselője beleegyezését a jogügylethez nem adta, az jogilag nem létezik, miért érvénytelenítéséhez külön visszavonás nem szükségeltetik. Ugyanezen eredményre ámbár más uton jut Frank is. Hazai törvényes szokásunk szerint azonban e jóváhagyás bekövetkezettnek és hallgatag megadottnak tekintendő, ha a kiskorú a jogügyletet a törvényes határidő alatt vissza nem vonja. Egyoldalú terhes jogügyletek (!) azaz olyanok, melyeknél a kiskorú köteleztetik, anélkül, hogy valamit viszonszolgáltatás fejében nyerne — a kiskorúakra nézve egyáltalában nem köthetők stb. stb. Az 57. lapon kezdődő fejezet „a gyámság és gondnokság alatt állók cselekvési jogképességéről" az előbb ismertetett fejezeten épül fel. Itt tehát a szerző ugyancsak azokban a tévfogalmakban laborál, a melyeket már a 6. lapon megjelenő fejezet tarfalmából ismerünk. Itt már szinte odáig jut, hogy a szerződés utjáni szerzésbe az örökösödést is belezavarja, mintha az örökösödés valamely jogügylet megkötése volna. A szöveg az 58. lapon a következő : „Elmebetegek, továbbá magukat jelekkel megértetni nem tudó siketnémák, végre oly gyenge elméüek, kik vagyonuk kezelésére képességgel nem bírnak, valódi akaratjukat nem is nyilváníthatják, s azért jogügyletet egyáltalán nem köthetnek, mert még visszteher nélküli jogszerzésre, — ha csak ipso jure nem száll valakire jogosítvány (!) például az örökség magyar jog szerint — a jogügyletet kötöknek (!) határozott akarat nyilvánítása s z ü k s é g e s.« Ennyi magában véve is elég a fejezet tartalmának megítélésére. A 42. lapon a következő szöveget olvasom : „Kérdés merülhet fel, vájjon a hatalmától megfosztott atya később ismét visszahelyezhetö-e az atyai hatalom gyakorlatába, mert a gyámhatóság meggyőződött arról, hogy jövőre a gyermek tartását, nevelését és vagyonát lelkiismeretesen vinni fogja. Nem szenved kétséget, hogy az atya, ki hatalmának gyakorlatától megfosztatott, később alkalmassá válhatik hatalmának gyakorlatára, s igy érdemileg a viszszahelyezés ellen kifogást tenni nem lehetne. Az azonban nagyon kétséges, melyik az illetékes hatóság, hol a visszahelyezés kérendő. Ha a gyámhatóság mondta ki megszüntetést s e határozat jogerőre emelkedett, a gyámhatóságnál nem lehet kérni a visszahelyezést, mert a törvény világos rendelete szerint a bíróság dönt, ha az atya a gyámhatóság határozatával nincs megelégedve. Ha