Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A gyámság és gondnokság

76 legtöbben a most e mii tett nézetet vallják." Közvetlenül ehhez a következő classikus mondat sorakozik: Mindamellett kétséget nem szenved, hogy a magyar jog területén a gyermekekre örökség jogérvényesen szállhat a nélkül, hogy erre a gyermekek képviselőjének kifejezett elfogadása megkívántatik, mert a magyar jogszerint az Örökség ipso jure minden jogcselekvény nélkül száll az Örökösre. Ép úgy szerezhet a gyermek birtokot, mely tényleges állapot, de nem szerezhet tulajdonjogot, mert a tulajdonszerzés már jogügylet." Nem láttam egyhamar jogikönyvet, mely egy pár mondatban ennyi helytelenséget tálalna fel. Igen kíváncsi volnék arra, váljon a szerző az adott szöveg mellett megtudná-e nekem magyarázni, hogy ö a jogképességet nem zavarta Össze a cselekvési képességgel. A szövegből látni való dolog, hogy neki csak a cselekvési képességről kellett volna szólni, de ő ezt a jogképességgel egy fogalomnak veszi. És ebből aztán a következő fonákságok jönnek ki: hogy a gyermekek jogokat nem szerezhetnek, a gyermekek jogképességéről a Code Napóleon külön nem intézkedik, a gyermek nem szerezhet tulajdonjogot, mert a tulajdonszerzés már jogügylet. Olvassa csak el mondatai közül azt, hogy az Örökös ipso jure szerzi meg az Örökséget, s mindaz a mit különben mondott, megdől. Már az örökösödés által bizonyítva van az, hogy a gyermek jogokat szerezhet. De nem csak az örökösödés, hanem minden jogügyleten kivüli szerzés, milyen a hagyomány, az accessio, alluvio, avulsio stb. jogszerzés, ad jogot a gyermeknek. Mindez ép ugy jogszerzés, mint a jogügylet utjáni szerzés. Ha az örökösödés által ipso jure szerez a gyermek, ugy tulajdonjogot is szerezhet, mert az örökségben testi dolgok is lehetnek. A tulajdonszerzés nem okvetlenül jogügylet, mint a mondott szerzésmódok bizonyítják. A szerző nemcsak roszul ír, de roszul olvas is, mert különben nézetei támogatására nem idézne forrásokat. Hisz ha csak az általa idézett Frank munkája 293, 2<H. §-á<", vagy az osztr. polg. törvénykönyv 865. § - át értené, nem tehetett volna oly állításokat. A külföldi jogokról nem is szólok. A cselekvési jogképesség, jogképesség, cselekvési képesség szavak az egész munkán át felváltva használtatnak, de a legelső — mert leggyakrabban használja, mégis szerző kedvencze, abban vonja Össze a másik kettőt. Az idézett dolgok a „kiskorúak cselekvési jogképessége" czímü fejezetben foglalvák, mely a kiskorúság definitiójával kezdődik ily módon : „a kiskorúság nem egyéb mint tehetetlenség " Szerző szerint a kétoldalú jogügylet és kétoldalú szerződés között semmi különbség nincs. Abból amint kezdi, csak az sül ki, hogy a gyámhatóság jóváhagyása csupán a kétoldalú szerződésnél (adás-vétel, bérlés stb.) kívántatnék meg, („ez az átalános szabály") de nem az egyoldalú szerződésnél még akkor sem, ha 100,000-be menő kölcsönről volna szó. Később a „kétoldalú szerződés" szavakat a „kétoldalú jogügylet"-tel substituálja. Majd az „egyoldalú jogügyleteket" szerződéseknek fogja fel, mintha minden szerződés nem volna kétoldalú jogügylet. Annak bizonyságául, hogy nem hihetetlent beszélünk, ide iktatjuk a teljes szöveget.