Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A faluközösség eredete. Ősi család és tulajdon. 1. közlemény

48 politikai iskolát jelezni, hanem azon szellemi dispositiót, mely a gyakorlati politikai kérdések megoldásában is az eszmék szélsőbb consequentiáinak vonásától nem riad vissza. S ezért bár nem helyesli azon formulázást s okoskodást melyet e kérdésnek mozgatói kifejtettek, a saját gondolatját még távolról sem mondta meg. Pedig e kérdés a faluközség körüli elméleteknek veleje, nagy actualitása, melyre itt közvetlenül, valamint a későbbi fejzetekben behatón s ismételve reá kellend térnem. „A magántulajdon jelenleg ismert alakjában főkép az egyének külön jogainak a közösségek (communities) egybe forradt jogaiból való lassankinti kibontakozása által képződött" — mely nézetnek Maine csak sejtelem, conjectúra gyanánt ád kifejezést. Ha csak egy árnyalattal, egy fokozattal, a tétel részeinek máskénti összefüzésével tovább halad, akkor egy általánosabb alapeszme és fejlődési képlet megállapításához kellé érnie. Csak ki kell szélesíteni az ö feltételes definitiójat egy szűkítő, korlátozó fogalomnak, egy szónak kiküszöbölése által. S e szó a „jog". A „jogok" csak tulajdonságai, csak folyományai azon fensöbb, elemi tényezőnek melynek tulajdonittatnak : az egyének. Mert a minek kiválási processusát első sorban szem előtt tartani kell, az az egyéniség, a mint lassankint kibontakozik a határozatlan, egyforma közösség szervetlen, tömegszerü állapotából. Továbbá Maine azon hasonlítása, melylyel a tulajdon fokozatait, lényének módosulásait analógiába hozza a családi és rokonsági csoportok fokozataival, hol az agnát rokonok, tehát a vérségi és egyébként befogadott társak összetett csoportjából, a házközösségen át érünk az egyénig, azon p á rhuzam tehát, melyet a család és tulajdon lénye között von, hasonlóképen tanúsítja mikép tökéletesen át van hatva azon szoros kapcsolat érzetétől, tudatától mely a család és a tulajdon eszméi között fenforog. A hézag, a végső okozati lánczszem elejtése megint csak egy árnyalaton, csak a kifejezés formáján múlik. Ugyanis nem analógiáról és nem párhuzamról van szó, midőn a család- és tulajdon eszméje közötti kapcsolatot tekintjük, hanem lényeges, benső egységről, melyből e két eszme külső jelenkezési processusában a tünemények hasonlatossága következik. Mindkettő ugyanazon fensöbb egységnek szerves, vérrokon nyilatkozásai, functiói, attribútumai. Ama fensöbb rendű egység pedig az egyéniség. Azonban méltatlan, menthetetlen igaztalanságot követnék el a Maine szelleme ellen, ha azon árnyalati, mintegy hajszálnyi eszmei hézagokat, a tartózkodást a végok megjelölésétől, a definitiók látszólag csorbult szabatosságát, bizonyos önkéntelen, öntudatlan szellemi határozatlanságnak tulajdonitanók. Ha Maine mintegy fele-