Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/13 / 1. szám - A köteles rész. (A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű). Bevezetés

45 visszaidézzük a végrendelet alkotásának ősrégi módját, alakját Rómában. Erről Gaius tudósít. ,Végrendeletet, úgymond, régente kétfélét ismertek. Vagy a népgyűlés szine előtt tették (in calatis comitiis), mely e czélra évente kétszer tartatott, vagy a fegyverben álló hadsereg színe előtt (in procinctu, a mi Gaiusként annyi mint expeditus et armatus exercitus), hogy harczba szállnának vala. Egyik nemével béke idején, másikkal ütközet küszöbén éltek.'30) Az efféle szertartás kétségkívül hatást biztosított a közvélemény részéről a végrendelkezőre. Rómában a közszellem az egyestől zsarnokilag követelte az alkalmazkodást. Mint minden élénk s üde lelkületű társadalomban a közvéleménynek szigorú bírálatát viselte az egyesnek minden tette. Ezen felül az örökösödést s kivált a végrendeletet a nemzeti felfogás sőt maga a vallás ember fölötti fontossággal, fénynyel övezte. A római a maga végrendeletében mint az ö supremum judiciumában kereste a hallhatatlanságot. Itt tehát a gyülekezet színe előtt nyilván és ok nélkül kitagadni azokat, kik az ö oltalmára bizvák, visszaélnie a legszentebb szabadsággal, szembe megdöbbentenie a nép családi érzületét: csekélység nem lehetett. Nem kellett-e ily alkalommal tartani száz meg száz ösmerös alkalmatlan kérdésétől, a megdöbbenő tömeg kárhoztató morajától, bajtársak megvetésétől, s mindazon nyomasztó befolyástól, a mivel bírja az embert a nyilvánosság, erő- és jog kényszere nélkül? Ne támadt volna fel s nyomott vala el a polgárban minden szeszélyt az emberies érzület, midőn a gyülekezet ünnepes szertartásai, a fegyverek halált rezzenő robaja, mind arra emlékezteték: mikép önjelleme, becsülete és emlékezete hozzátartozóinak sorsa felett messze jövőbe nyúló és végső ítélete az, mire ajkai nyílnak. Ezért kellhetett régen az exheredatio intézménye.37) Hogy ez intézmény egyébként miben állott, erre nézve nem tartjuk idetarto36) G. II, 101. 37) Hason értelmen van Fiiangieri id. h. — Jhering (Geist d. röm. Rechtes III. 148. 1.) tovább megyén. Szerinte a népgyűlés és a hadsereg nem csupán bizonyság gyanánt szerepelt a végrendeletnél, hanem azt jóváhagyni avagy elvetni volt hivatva. Ezért kivánta meg az exheredatio-val , hogy mi a szándéka a végrendelkezönek gyermekeivel, hogy elébe állhasson és a kirekesztés okadatolására szorítsa. S a gyermek mellőzésével és elhallgatásával — praeteritio — alkotott végrendelet azon okból volt semmis, mivel a sifacta veritate nitantur feltételnek nem lévén elég téve, a végrendelet jóváhagyásának kicsalása (Erschleichen) forog vala fen ez által. Minderre észrevételei vannak U n g e r-nek Ihering évkönyvei X. kötetében. A források a jóváhagyó hatáskört a népgyűlésnek csak az arrogatio-nál, tulajdonítják. (G. I. 99) A végrendelet szabadságát a XII. táblás törvény és a források feles világossággal korlátlannak jelezik. Tudtunkkal árván is áll a hires romanista véleménye a tudományban. V. ö. Ganz id. m. II. 71.