Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/13 / 1. szám - A köteles rész. (A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű). Bevezetés

44 bár élvén, a vagyon élvezetében ezzel neki is vala része.32) Másrészt pedig a dolog természeténél s kivált a római család alapjainál fogva, legtöbb esetben végrendelet útján vagy a kivül, mégis csak a suus-ok voltak az örökösök.33) Hisz a kit övéi közül az öreg nem sziveit, azon mi volt könnyebb mint túladnia, mint kivetni az apai hatóság alól s ezzel a családi kötelékből? Már most figyelmet érdemel a római jogi észjárás azon iránya, hogy az egyes állapotokból folyó jogi következéseket mindaddig fentBrtja, mig azok kereken be nem szüntetvék, mig nem nyilvánvaló az in contrarium actum. Ha pedig a dolog rendes menete szerint, elhalván a családfő, az örökség végrendelet alapján vagy a kivül közönségesen a suusok kezei között szokott maradni, következik, mikép e rendes dolognak ellenkezője csak akkor állhasson be, ha ez világosan és határozottan kimondatik. Ennek módja az, hogy az örökhagyó a suust az örökségből világosan és határozottan kitiltsa.34) A jogintézmény, a melyben rendeltetik, hogy az örökségből a családfő a suust érvényesen csak ugy zárhatja ki, ha azt a végrendeletében világosan és előirt szavakkal kitagadja (exheredare), s nem csupán mellőzi (praeterire): ez az exheredatio intézménye. S meg volna ekképen ez intézménynek logikai összefüggése a római örökösödés rendszerével.35) A jog logikája azonban rendesen csak az élet követelményei után baktat s egyre-másra vajmi sovány okát adj a a jogintézmények lételének. Az exheredatio feladata s egyes létokának súlypontja is ugy látszik, inkább az élet szükségleteiben vala meg. Szükség volt reá azért, hogy módot nyújtson a közerkölcs és a kozbirálat szavának, az örökhagyó kegyetlenkedéseire a gyermekek érdekében mérséklöleg és elháritólag hatnia. Megvilágosodik ez, ha rövideden 32) Vivo quoque parente quodammodo domini existimantur. G. II. 157. In suis heredibus evidentius apparet, continuationem domini eo rem perducere, ut nulla videatur hereditas esse, quasi olim hi dominii essent, qui etiam vivo parente quodam modo domini existimabantur. L. 11.D.28. 2. V. ö. Gans id. m. II. k. 157. — Itaque post mortem patris non hereditatem percipere videntur, sed magis liberam bonorum administrationem consequuntur. Hac ex causa licet non sunt heredes instituti, domini sunt: nec obstat quod licet eos exheredare, quod et occidere licebat. D. id. h. 33) Fiiangieri La scienza d. legislazione (I. k. 259. 1.) ugyanezt teszi föl, bevallva, hogy tényleges adatokra nem birja alapítani föltevését. 34) Másképen vezeti ezt le Montesquieu id. m. id. h. 35) L. 4. C. 6, 28. szerint az exheredatio intézményét a v e t u s iurisprudentia hozta be. Némelyek vissza viszik a XII. táblás törvényre. V. Ö. Franc ke id. m. 15. 1. 10. jegyzet, Gans id. m. II. 192.