Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/13 / 1. szám - A köteles rész. (A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű). Bevezetés

intézménye csakis a suus-okra vonatkozott. Hogy ki a suus, fentebb megjelöltük,27) de megjegyzendő, hogy a suus közt és más Örökös közt az örökség elnyerésének módjára nézve is lényeges különbséget tartottak a rómaiak, mit röviden megérintünk.28) A suusheres-reaz örökség legott a megnyílással— delatio — maga-magától ipso jure átszáll. O reá nézve nem szükség az, hogy el is fogadja a rá nyilt örökséget, de másrészt nem áll jogában azt visszautasítania. E részben ö egy tekintet alatt áll arabszolgával, ha ezt a gazdája örökösül nevezi; ez sem utasithatjavissza a rá nyilt örökséget. Ez okból neveztetnek mindketten egyszersmind n e c e s s a r i u s heresnek, szükségkép való örökösnek mivel akarva, nem akarva örökösök.29) Ezzel ellentétben van az extraneus heres, a ki t, i. sem suusa sem rabszolgája az örökhagyónak.30) Az ilyenre maga-magától nem száll át az örökség, hanem szükséges ahhoz az aditio avagy a pro herede gestio, egy szóval az Örökség elfogadása. De másrészt az ilyen örökös a rányílt örökséget elfogadni nem tartozik.31) Hogy a suusra az örökség a megnyílással azonnal átszáll, ennek az alapja nyilván az : hogy ö a hagyatékhoz már az örökhagyó éltében oly közel viszonyban áll,hogyaz folyton mintegy kezeügyében fekszik. Mivel továbbá az örökséget az apa iránt tartozott tiszteletből és gyermeki kötelességből elfogadnia amúgy is kell: szükségtelen az öröklést az elfogadás és örökbelépés dolgai által nehezíteni. Egyszersmind azonban az indokolt megkülönböztetés a suus és extraneus heres jogi állása közt az, a mi lényeges kötpontot nyújthatott az exheredatio intézményének. Abban, hogy a suus részére az öröklés közönséges módjától eltérést alkottak, hogy reá az örökség eo ipso és minden közvetítő tény nélkül átszáll, az van elösmerve: hogy ö reá nézve az öröklés nem egyéb, mint nyíltabb mérvű folytatása az Öröklés előtti állapotnak, midőn ugyanis az apa 27 Sui autem heredes existimantur, qui in potestate morientis fuerunt, veluti filius filiave, nepos neptisve ex filio, pronepos proneptisque ex nepote filio nato prognatus prognatave ... Uxor quoque. quae in manu morientis est, ei sua heres est. quia filiae loco est; item nurus, quae in filii manu est, nam et haec neptis loco est. G. III. 2,3. Az elnevezés okát I. G. II. 157: Sed sui quidem heredes ideo appellantur quia domestici heredes sunt. 28) Heredes autem aut necessarii dicuntur, aut sui et necessarii aut extranei. G. II. 152. 29) Necessarii vero ideo dicuntur, quia omnimodo sive velint sive nolint tam ab intestato quam ex testamento heredes fiunt. G. II., 157. G a n s Erbrecht II. 368. 1. 30) Ceteri qui testatoris iuri subiecti non sunt extranei heredes appellantur. G. II. 161. 31) Extraneis autem heredibus deliberandi potestas data est de ad eunda hereditate vei non adeunda. G. II., 162.