Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/13 / 1. szám - A köteles rész. (A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű). Bevezetés

35 nyabban kerül szinre. Tere, ismétlem, csupán ama kivételes esetek. Ezeket subsummálja a jogérzület, s innen fakad a kérdés. Igaz, hogy kivált mai nap, a mikor a szabadságnak érzete, meg a családos érzület igen sokunkban egyaránt van, a lélek e két rugója a köteles részben némileg megegyez. Ámde láttuk, hogy a jogérzület e szava, egyes húrja csak a kérdésnek, mely kérdés természeténél fogva tétova. Tétova, hogy összefoglaljam, 1. mivel az emberi léleknek benne megszólaló két rugója kor s egyén szerint ezerféle, de tétova; 2. ahhoz képest, a mihez képest, sok egyéb jog sanctiójának kérdése tétova, vájjon t. i. a subsummált sérelem milyen és mekkora. XVII. E subsumptiónál s a felette szóló jogérzületben az érzelem elemét mindeddig félretartám. Soh'sem volt arról szó, hogyan viselé magát, ki jogért esedez, annak irányában, kinek akarata ellen esedez, vagy viszont. A jogérzületben is hallgatót a különbség jó szülő, rosz szülő közt, jó gyermek, rosz gyermek közt, hanem megszólalt az a fogalom, mely a vérkötelékiránt, ezerképen bár, de minden korban, minden népben, minden emberben él. — Van az emberi együttlét szervezetének olyan foka, a melyen a vérség egész izületei közös vagyonon élnek. Egyes embernek tulajdona ilyenkor nincsen, hanem csak haszonélvezete azon, a mi a vérségé. Holtával sem az ő joga száll véreire; élvezetébe lépnek csupán annak, mi a vérség jogán csakúgy illeti őket, miként az elhunytat. Ez állapot a kérdés 1. pontjának megmerevedése s természetes, hogy ilyenknr a gyermeket az, hogy szüleje iránt jó érzéssel tán nem volt, ép oly kevéssé ejti el az utódlástól, mint a hogy jogot átalán nem mérni az érzelem mértékével. A kérdés jogérzületében is alig szólalhat meg ilyenkor a különbség jó és rosz érzésű vér iránt. — A mint ám e közösség ízei lazulnak, s minél valóbbra éled az okozat a között, hogy az embernek valamije van meg a között, hogy fentartásában vagy szerzésében gondja volt, azaz minél kijebb emelkedik a vagyonban az egyéniség, annál tisztábbra áll annak valósága: hogy a mit valaki bár véréről örököl azt az elhunytnak köszöni. Sarkában megnyílik a jogérzület azon kívánalom előtt, hogy a ki véréről majdan örökölni akar, megbecsülje életében. Mindnyájan rosz szemmel is nézzük azt az örököst, ki jólelkű örökhagyó szülejét, ha nem épen bántalmazta, de 3*