Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/13 / 1. szám - A köteles rész. (A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű). Bevezetés

30 tulajdon kebeléből kellene érvelni. Áll ez az 5. 7. és 9. és 2. pontra nézve is. Lám magánjogi öntudatunk szinre ereszti a kérdésnek azt a húrját, mely lekötné a vérek javára az egész hagyatékot, de nem azt, mely az elidegeníthetetlenséget a vagyon bár egy századrészében kívánná is statuálni. Mi hát az, mit ez okvetetlen elem a vérek jogában nem szivei? Egy szóval: a dologbeliség. E szerint a kérdés medrének mai jogunkban egyik partját a 4. pont, a vérek jogának mai nap ne továbbja, másikát a 2. pont mossa. Ezen mederben szabadon tanakodhatni rajta, szabadon hát az 5. a 7. és 9. pontokon, s egymásba vetésökön is. Áll ez a római jogra is. Itt is okvetetlenül valának a iura in re azon elvei, miknél fogva vérek jogadologbeli lábra nem állhat vala. Csak mellesleg említem már itt is, hogy a római jogban nem tudok szót a kérdésből, mely más mintsem a 2. s 5. pont körül forogna. Mai nap már, s épen minálunk az Országbírói Értekezleten a 7-röl már komoly szó volt. Felesleges volna fejtegetni, hogy mindez a kérdésnek azon elvi szabadságában, mely a tanakodás határát jelöli, ép oly kevéssé gázol, mint a hogy azon körülmény, hogy kölcsön adni nincs kedvem, nem gázol abeli szabadságomban mely szerint adhatok is nem is. Érdemes egy pillantást vetni a kérdés medrére másik részről, mondhatnám, mélysége tekintetéből. Vájjon a vérkötelék mely szeméig engedi szóra jogunk okvetetlen eleme? E részben nem mondhatni bár, hogy jogunk alapelveibe ütköznék a testvér, a nagybátya, az unokatestvér stb. joga, ámde ennyiben az egyéni szabadság érzete legyőzte már a családos érzést; magának a kérdésnek jogérzülete alig ingadozik abban: hogy az egyenes ágon kivül, oldalas vért tehát, ne illessen. XIV. Nemzeti jogunkban bajosabb már a kérdés medrén eljárni. Itt közjog magánjog egymásba keveredik, s más lévén a szeme mai eszünkjárásának közjog számára is, más magánjog számára is, mindaddig, mig e két elemet külön nem teszszük, egyik sem látszik tisztán a másikától. S ezért csakis a legeslegfőbbet s ezt is csak hozzávetőleg kívánhatom íme éreztetni.