Magyar igazságügy, 1879 (6. évfolyam, 11. kötet 1-6. szám - 12. kötet 1-6. szám)

1879/11 / 1. szám - Magánjogi felelősség másoknak cselekményei által vagy örizetünk alatt levő dolgok által okozott károkért

31 irónál, milyen szerzőnk kétségkívül, úgy hiszem, nem kell messze keresnem; nézetem szerint az Sourdatnak egy hibájára, vagy mondjuk inkább a francziának egy nemzeti sajátságára vezethető vissza 2), arra t. i., hogy az idegennel, esetünkben az idegen jelesül a német jogi irodalommal keveset törődik, következésképen nem is ismeri, sőt hogy a római jognak ide tartozó szabályairól sem szerzett magának biztos és kimerítő ismeretet, bár azokat, ha nem is eredeti tisztaságukban, a franczia törvényhozó is föforrásul használta, és bár azokban a szerzőnk által felállított alapelv nemcsak kifejezésre jutott, hanem csodálatos következetésséggel alkalmazva is van3). Hogy Sourdat a római magánjog illető részében nem téliesen otthonos, jelesül, hogy nem sikerült neki az egyes szabványokat valódi jelentőségükben és egymás közti benső összefüggésükben tökéletesen felfogni, annak bizonyítására csak néhány szót. Müve második részének elején (754—750. §§.) megjegyzi, hogy a felelősség (folytonos ismétlések kerülése czéljából a mások tettei által, illetőleg a dolgunk által okozott kárért való magánjogi felelősséget egyszerűen a felelősség szóval fogom jelölni, úgy mint Sourdat mindig a responsabilité szót használja a fogalom jelölésére) a római jog értelmében a noxalis kereset, meg az actio de dejectis et effusis eseteire szorítkozik; későbbi fejezetekben, midőn az illető viszonyokkal tüzetesen foglalkozik, a dominus-nak praeposit u s-á ért való felelősségét (884. §.) a r e ceptu m n a u t ar u m cauponum stabulariorum (934. §.), a c a u t i o damni infecti (1461. §.) intézményét is emliti ugyan, a nélkül azonban, hogy sejtetné, miszerint a felelősségnek ezen és az első helyen emiitett esetei közt összefüggés léteznék; továbbá teljesen elkerüli ügyeimét, hogy a felelősség tőlünk függő személyek káros tetteiért, melyekben nekünk is közvetlenül vagy közvetve részünk van, a római jogban egészen általános, úgy hogy ön hibájukat föltételezve, a szülők gyermekeikért, a nevelök növendékeikért, az uraság cseléd2j Napjainkban ugyan mind gyakoriabbakká válnak a nemzeti hagyománynyal szakító, tiszteletreméltó kivételek. 3) A csekély számú kivételek és azoknak teljes indokoltsága iránt 1. fent idézett értekezésemet, jelesül a M. J. IV. 223. skv. 1.