Magyar igazságügy, 1879 (6. évfolyam, 11. kötet 1-6. szám - 12. kötet 1-6. szám)

1879/11 / 1. szám - A dolus és culpa jelentősége a büntetőjogban

17 lehetőséget fejez ki, mig a bűnös akarat valóságot képez; ez ennek csak lehetősége, ez annak valósága. Végre a szükséges belátási képesség csak szükségképi föltétele, de nem alkateleme a bűnösségnek: annak léteznie kell és pedig öszszerüleg, különben bűnös akarat nem képezhető. „Der Wille unerlaubten Inhaltes ist nur dann Schuld, wenn in des Entschlossenen Bewusstsein dieser Inhalt in seiner rechtlichen Bedeutung sich zu spiegeln vermag." (Binding.) Ha tehát sem az akarat tartalmának tudása, sem pedig e tudás lehetősége nem képezi a bűnösség elemét, mi az, a mi az akarat bűnösségének elemét képezi, a mi az akaratot bűnössé teszi? Ha jól megfigyeljük a bűnösség lényegét, miután a szükséges belátási képességnél és az ebből eredő tudási lehetőségnél fogva senki bűnössé nem válik, azt kell mondanunk, hogy a bűnösség tulajdonkép csak akkor veszi kezdetét, midőn ama képességben tartalmazott lehetőség valóságba megy át. Ez pedig nem csupán akkor fordul elő, ha az ember emiitett képességét igyekszik kifejteni, vagyis ha értelmességét valóban használja, hanem már akkor is, midőn azt köteles lenne használni, és nem teszi, úgy hogy az akarat bűnösségéhez elég az értelmi erő kötelességszerű használatának puszta mulasztása is, mely által a lehetőség negatív valóságban nyilatkozik. Ez értelme annak, a mit Binding egy helyen mond: »Entsprechend der Zurechnungsfáhigkeit ist erforderlich, dass das fahige Subject wirklich Gebrauch gemacht habe von den Kraften, die in den B egri ff jener Fáhigkeit fallen.« A bűnös akaratnak másik elemét tehát az értelem működése, vagy inkább magatartása képezi, melv lehet positiv vagy negatív. A bűnösségnek ez elemét itt, miután annak másik elemét az akaratot, mint a külvilágra gyakorolt hatások causalitását fönnebb tisztába hoztuk, közelebbről kell megvilágítani, hogy a bűnösségnek általános fogalmát meghatározhassuk úgy, hogy abba a dolust és culpát egyaránt belefoglalni lehessen. E czélból okvetlenül szükséges az embert cselekvési képességével viszonyban tekinteni magával a társadalmi jogrenddel. E jogrend, mely egyedül teszi lehetővé az emberi rendeltetés s élethivatás külső megvalósulását s melynek sérthetetlenségén gyökerezik, valamint az egész társadalomnak, mint erkölcsi MAGVAK ICAZSÁGÍGV 1879. XI 1. 2