Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 1. szám - A FRANCZIA BIRÓSÁGOK MAGÁNJOGI GYAKORLATÁBÓL

40 hetni, ki általában tagadja, hogy a nyugalom bíróilag védelmezhető érdek. Ha mindamellett oly ritkák az esetek, melyekhez ezen az alapon jogigények támasztatnak, ugy azt leginkább azon körülménynek vélem tulajdonithatni, hogy a laikus közönség is mint a jogászok többsége azon meggyőződéstől vezettetik, miszerint csendzavarásból eredő alkalmatlanság ellen bármennyire terhes is, legfeljebb a rendőrség nyujhat oltalmat. Francziaországban a kifejtett elveket, bár azok a tudomány által egytől egyig elfogadva és szabatosan formulázva még ott sincsenek, a gyakorlat tényleg elismerte és követi; igy a bíróság a közölt esetben is felperesnek habozás nélkül megítélhette a kért kártérítést. Az ítélet megérthetésére csak azt kell még feltételeznünk, bár az indokok tüzetesen meg nem emlékeznek róla, hogy felperes a bérbeadó özvegy Aubeynét már a per előtti időben felszólította, tegyen lépéseket az éjjeli nyugtalanság megszüntetésére vagy szerezzen neki elégtételt az abból eredő hátrányért, alperesné azonban az egyik követelést mint fönt láttuk, nem is teljesíthette, a másikat pedig úgy látszik nem akarta teljesíteni, nem akarván megzavarni a jó egyetértést szomszédjával, a ki épen megvenni készült az ő házát is; azért magát Aubeynét kellett elmarasztalni. Azon aggodalom pedig, hogy hisz pénz nem lehet teljesen megfelelő egyenértéke a zavart éjjeli nyugalomnak, leggatások ellen megvédeni, 1. pl. Zachariae Handbuch d. franz. Privatrechts II. k. 366. §. 11. j. Az ausztriai polg. tkönyv szűkebbre látszik szabni a bérbeadó kotetelezettségeinek körét, midőn az 1096. §-ban ugy rendelkezik: „die Vermiether . . . sind verpflichtet .... die Bestandinhaber in dem bedungenen Genusse oder Gebrauch nicht zu stören;-1 de nem hiszem, hogv a törvényhozó ezen formulázással ki akarta zárni a bérbeadónak felelelösségét, a bérlőnek más személyektől eredő háborgatásaért; ezt azért nem tehetem fel, mert nyilvánvaló, hogy az ausztriai törvényhozó a bér- és haszonbéri viszony rendezésénél lényegében csak a római jog elveit akarta codificálni, a római joggal megegyező kiterjesztő magvarázat tehát itt tökéletesen helyén lesz ; ez ugy látszik az ausztriai legfőbb törvényszéknek is a felfogása, legalább egy Ítéletének indokaiból teljes bizonyossággal lehet arra következtetni; ezen Ítélet (az Unger Glaser-féle gyűjteményben 2303. sz.) a következő esetet döntötte el: A ki B házában az első emeletet vette bérbe, lakását bordélylyá alakítja át, mi által a felette, a második emeletben lakó O erkölcsi érzületében sértetik, valamint az ily üzlettel járó tivornyázások folytán éjjeli nyugalmában háborittatik; ő azért lakásából bérszerzödésének lejárta előtt kimegy, mire a bérbeadó öt a még hátralevő idő után járó bér fizetése iránt perli. Az első folyamodásu bíróság visszautasítja a bérbeadó keresetét, a két felső fórum azonban annak helyt ád; mert, úgymond a legfőbb törvényszék, az a körülmény, mely alperest lakásából kizavarta, nem alapszik sem a lakásnak tulajdonságain, sem felperesnek hibáján; ugyanis be van győzve, hogy felperes, midőn házának első emeletét az .á-nak bérbe adta, ennek és társainak erkölcstelen életéről és foglalkozásáról n e m birt tudomással, nyert értesítés után pedig minden tőle k i t e 1 h e t ö t m e g t e 11, h o g y őket házából eltávolítsa.