Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 1. szám

21 tartalmazza. Valószínűleg soha sem fog sikerülni a beszámithatóság tekintetében oly formulát megállapítani, mely a szellemi egészségnek egyéni, végtelenül változó megzavarását teljesen kifejezné. A törvényhozónak tehát meg kell azzal elégednie, hogy felhasználja, a mi más törvényhozásokban helyesnek bizonyult és mellőzze vagy megjavítsa, a mi másutt feleslegesnek vagy hibásnak ismertetett fel. Ezen törekvésnek megfelel a javaslat 76. §-a; nem esik abba a hibába, hogy az •értelmi mozzanatot az akarat rovására túlságosan figyelembe vegye. Ép oly kevéssé akarja a szellemi kór átalános fogalmát megállapítani, a mily kevéssé lehet a testi egészségnek számtalan megzavarását egy indokra visszavezetni. E tekintetben a legjobb törvény sem nyújthat absolut oltalmat és azért az észszerű gyakorlatra kell bizni, hogy az egyes esetek etkellöen számba vegye. Az 1843-diki javaslat az ide néző eseteket korlátoltan jelölte meg, a mi ellen már M itt érni ayer kifogást tett ismeretes véleményében. Ha a 76. §. az 1843-diki javaslatbeli „őrültekre és tompa elméjüekre" korlátoztatnék, akkor figyelmen kivül hagyatnék számos oly eset, melyekben a beszámithatóság ki van zárva. Egészben véve e §. a német büntető törvénykönyv 51. és az osztr. j. 56. §-ára támaszkodik. A döntő mozzanat abban rejlik, hogy a tettes elmetehetsége megvolt zavarva és e miatt akaratának szabad elhatározási képességével nem birt. (L. indokok I. k. 244. 1.) — Az olasz javaslat „csekélyebb fokú beszámít h a t ó s á g á t" (imputabilita minorata, verminderte Zurechnungsfáhigkeit) a magyar javaslat nem vette figyelembe, de ezt bátran tehette azon oknál fogva, mert a 90. §. rendkívüli enyhítés joga, a kivételes esetekre nézve teljes megnyugvást nyújt. A büntetést kizáró okok megállapításában, a melyeknek részleteire egyébként annak idejében még vissza fogunk térni, a delictum objectiv jellege szintén nem hagyatott figyelmen kivül. Erre utal a „külső tevékenység által tanúsított megbánás" (thatige Reue) indokából származó kizárása a büntetésnek számos esetben. Ezt látjuk a felségsértés (135. §.), a hamis eskü (215. §.), a párviadal (205. 289. §§.), a gyújtogatás (401. §.) eseteiben. E tekintetben a javaslatnak sajátos ujitása, hogy még az erőszakos nemi közösülés és a szemérem elleni erőszak sem büntettetik, ha a tettes és a sértett között a bűnvádi Ítélet kihirdetése előtt házasság jött létre (m. j. 232. §.; bizotts. j. 240. §.). Helyesen történt azonban, hogy a tevékeny megbánás nem vétetik tekintetbe a vagyon elleni büntetendő cselekmények, például a lopás esetében. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy hasonló esetekben nem annyira az elkövetett jogsértés jóvátétele czéloztatik, mint inkább a büntetésitől való félelem az indító rugó. A