Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 1. szám

14 a bűnösség ezen különböző fokozatait a törvény számba veheti és akkor a biró csak abban az esetben tartozik a halálbüntetést kimondani, ha az egyes eset iszonyatos volta elkerülhetlen kötelességévé teszi, hogy a törvényt teljes szigorában alkalmazza. És ezzel elenyészett a halálbüntetés elleni leglényegesebb indok, mely abban központosul, hogy a bűnösség különböző fokaira egyetlen egy helyrehozhatatlan büntetés nyer alkalmazást. Üdvözöljük ezen haladást az igazság és humanitás szempontjából és a legislatio vívmányainak jelentjük ki, hogy az absolut büntetések kivétel nélkül elejtettek, hogy ezzel ama természetellenes conflictus megszűnt, a melybe a biró hasonló büntetésekkel szemben belejutott. Az absolut büntetések elejtésével megszűntek az élethossziglani fogságbüntetések elleni leglényegesebb indokok. Ezen büntetés sem absolut alkalmazású többé, nem a kérlelhetlen törvény betűje határoz felette, itt is számba veheti a Jbiró az enyhítő körülményeket és a büntetést időleges tartamra szállíthatja le (a m. j. 89. és 90. §§.) Azt nem is nézve ezúttal, hogy a mint később fel fogjuk fejteni, a feltételes szabadonbocsátás jótéteménye még azokra is kiterjed, a kik életfogytiglani fegyházra marasztaltattak. Egy lényeges pontban teljesen el kellett a törvényhozónak azt az alapot hagyni, melyet a büntetési rendszer tekintetében az 1843-diki javaslat nyújtott. Az utóbbi abból a felfogásból indult ki, hogy a birót fel kell szabadítani a büntetési minimum nyűge alól és felhatalmazni, hogy korlátlanul alkalmazhassa a legsúlyosabb bűntettre is a legenyhébb büntetést. Könnyen meg lehet magyarázni, hogy a minimumok ezen majdnem teljes elejtéséhez akként ragaszkodik az egész nemzet, mintha dogmának tekintené; hiszen ezen rendszer legközelebb áll a történetileg alakult, még ma is fennálló arbitrarius büntetésekhez. E rendszert, mely F e u e r b a c h előtt Németországban annyi viszásságot szült, tévesen magyarnak és nemzetinek tartják, a mi által tarthatatlanságát a nemzeti eszme mystikus fátyola elfedi. Ugy látszik továbbá, hogy a minimum nélküli rendszert összetévesztették a víszonyla ghatározott büntetések rendszerével. A javaslat felvette a büntetési minimumokat és viszonylag-határozott büntetéseket állapított meg. Másrészt nem fogadta el — és ebben ismét a német büntető törvénykönyvből való lényeges eltéréssel van dolgunk — nem fogadta el a német büntető törvénykönyv széles büntetési tételeit, hanem az egyes esetekben mutatkozható túlszigor elkerülése tekintetéből a m. j. 90. §-ában kellően gondoskodott. Ez mindenesetre czélszerübb, mint ha a törvény akár egyes, akár valamennyi delictumok tekintetében kétféle büntetési tételt állapított volna meg, a melyek közül az egyik a közönséges esetekre, a másik az enyhítő