Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 1. szám

15 körülményeknél fogva figyelembe veendő esetekre szólott volna. Midőn a javaslat az enyhítő körülmények átalános szabályozása által az első utat választotta, törekvése nyilván arra irányult, hogy lehetőleg az 1843-diki javaslathoz fűzze az újabb eszméket. A javaslat továbbá nyilvánvalóan arra törekedett, hogy az arbitrarius büntetésekből származó visszaélésnek, a bűntett objektív jellegével összeegyezhetetlen enyhe büntetéseknek lehetőleg elejét vegye. Ez a czél eléretett az által, hogy a rendes esetekre szűk büntetési tételek állapíttattak meg, a túlnyomó enyhítő körülmények esetére pedig a bírónak szabad tér engedtetett. A bűntett súlya egyrészt a bűnös dolus intensivitásától, másrészt az okozott kár nagyságától függ; amaz minden büntetendő cselekmény alanyi, az utóbbi tárgyi mozzanatát képezi. Joggal jegyezte meg Pauler a képviselőházban tartott beszédében: „azt állítani, hog}^ minimum nem létezik, annyi mint a bűntett tárgyi mozzanatát teljesen elejteni". A minimum megállapításában — és itt megjegyezzük, hogy Mittermayer, midőn az 1843-diki javaslatot méltán dicséretében részesítette a minimum mellőzését aggasztónak jelezte — a minimum megállapításában a birói kar iránti bizalmatlanságot nem lehet találni. Sőt ellenkezőleg maguk a birák be fogják ismerni, hogy a minimum mellőzése által, a mindennapi élet követelményeivel szemben, helyzetök nehezebbé válnék, mert az egyes esetben igazságtalanokká válhatnának, noha az igazságra törekedtek és mert polgártársaik, a törvényes határvonalok hiányában, minden itéletileg kimondott büntetést az önkény kifolyásának fogják tekinteni. És csakugyan a minimum mellőzésével tényleg a tettes individualitásának megbirálása helyébe a biró individualitása lép. A bíró ez esetben nem levén törvényes szabályokra utalva, könnyen patriarchális enyheségre csábittathatná magát és könnyen megeshetnék, hogy a biró egyéni hajlama és jelleme megfosztja a büntető igazságszolgáltatást komoly nyomatékától és a törvénynek az igazságon és közérdeken nyugvó követelményeit illusoriussá teszi. (Indokok I. k. 36. 1.) Az egyes büntetési tételek korlátai között elegendő tere nyilik a bírónak, hogy a bűnösség fokozatainak minden árnyalatát kellően számba vehesse; maguk a minimumok legtöbb esetben oly mérsékelten állapitvák meg, hogy eltekintve a m. j. 90. §-ában megállapított enyhítő jogtól, a bűntett objectiv jellege nem érvényesíttetik teljes szigorában. Bizonyára szó sem lehet arról, hogy a biró kényszerhelyzetben van, midőn nem is nézve rendkívül enyhítő jogát, jogában áll például 2 évtől 15 évig terjedhető fegyházbüntetést, vagy egy évtől 10 évig terjedhető börtönt megállapítani. A minimumok mellőzése továbbá a büntetőtörvény által gyakorlandó megélő-