Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 1. szám

13 gyakorlatilag nevezetes befolyást gyakorolnak közelebbi megállapítására. Az úgynevezett relatív elméleteknek érdeme, hogy a büntetésnek felsorolt gyakorlati czéljait egytől egyig számba vette; hibája azonban hogy ezeknek túlsúlyt engedett egyéb épen oly lényeges concurraló czélok felett. Másrészt az úgynevezett absolut elméletnek érdeme, hogy arra fektette a fősúlyt, hogy büntetés alkalmaztatik nem csak azért, mert hasznos, hanem mert az állam méltósága és becsülete ugy hozza magával, hogy bizonyos cselekményt meg ne tűrjön. Az újabb büntető jogtudomány sem a megelőzés, sem az elrettentés, sem az elégtétel, sem végre a javítás elméletét nem fogadhatja el a büntetés kizárólagos czéljának; az újabb criminalisták ellenkezőleg az absolut vagy relatív elméletek egyesítésének alapján állanak. És ez egyesítés ismét különböző módon gondolható, a szerint a mint a kiindulás eszményi vagy reális álláspontból történik. Hogy javaslatunknak e szerint az egyesítési elvet kellett alapul elfogadni, az magától értetődik (1. erről az indokolás jeles érvelését I. k. 9. 1.); és pedig azért is, mert minden nagyobb, a javaslat egészét érintő kérdésekben az 1843-diki javaslathoz való visszatérés vétetett czélba, a menynyiben az újabb tudomány más út választását nem követelte. Ezen alapelv tartalmát bizonyára nem lehet találóbban megjelölni, mint S z a 1 a y. L á s z 1 ó n a k 1843-diki czikkeivel azt mondani, hogy ez alapelv: „az igazság és a jogos érdekek oltalmazása". Különösen ki kell azonban emelni, hogy ezen alapelv keresztülvitele a javaslatban, nevezetesen büntetési rendszerében, mindvégig jelesen történt. Az igazság és emberiesség, állam és egyén meg lehet elégedve e megoldással. A javaslat a gáncsolandó szigor és a helytelen sentimentalis enyheség között helyes középutat választott; távol van a franczia törvényhozás drákói szabványaitól, melyekben az utilarismus kizárólagosan érvényesül és még az újabb törvényhozásokkal szemben is lényeges enyhítéseket tartalmaz, a hol ez indokoltnak látszik. ÁH ez ugy a büntetési nemekre, mint a büntetések alkalmazása tekintetében. A javaslat megtartotta a halálbüntetést, melyet az igaz, az 1843-diki javaslat elejtett volt. A halálbüntetés kérdését, mai állásához képest, csak a gyakorlati szükségesség indokai alapján lehet megoldani. E tekintetben a javaslat a létező fontosabb legislatiokhoz alkalmazkodott. De dicséretes példát nyújtott valamennyi újkori a halálbüntetést fentartó codificationak az által, hogy a halálbüntetés sem nyer a javaslatban helyet mint absolut büntetés (a m. j. 89. és 90. §§-ai; a bizotts. j. 91. és 92. §§-ai). A halállal fenyegetett egyik bűntett különbözhetik és különbözik is más halálos bűntettektől, a mennyiben a bűnös akarat-intensivitása mérlegeltetik;