Magyar igazságügy, 1877 (4. évfolyam, 7. kötet 1-6. szám - 8. kötet 1-6. szám)

1877/7 / 1. szám - A nyilvánkönyvek közhitelessége

4 ítélőszék kimondotta, hogy valamely elbirtokolt szolgalom a birtok-utód ellen nem érvényesíthető, ha ez a nyilvankönyvekbe bízva, az 1500. §. értelmében szerzett jogot.1) A polgári törvénykönyvnek szabályait, a telekkönyvi intézmény közhitelessége érdekében egyes későbbi rendeletek, valamint a legfőbb ítélőszék döntvényei pótolták és tökélyesbitették ugyan ; de a rendszer alapgyengesége megmaradt. És sem a doctrina, sem a gyakorlat biztos irányelvek után nem indult.5) Igaza volt tehát az urak háza jogügyi bizottságának, midőn az eléje terjesztett telekkönyvi törvényjavaslat felett 1870. márczius 6-án kelt véleményében a következőket nyilvánította. G) „Nem csak az elméletben, hanem a gyakorlat körében is méltán emelkedett panasz, hogy az osztrák telekkönyvi jog alapelvei ingadozók és még azon elv sincs tisztán kimondva, hogy a ki a nyilvánkönyvekbe bizva, jogokat szerez, e szerzeményében oltalomba veendő. Más államok, melyeknek telekkönyvi rendszere előbb az osztrák mögött állott, már felülmúlták az osztrák törvényhozást tökéletesebb és világosabb törvényeknek vannak birtokában." E bizottság, melynek akkor Unger, Hye, Hein stb. voltak tagjai, ezen szempontból kiindulva, azt vélte, hogy e hiánynak csak az által lehet eleget tenni, ha az egész telekkönyvi jog codificáltatik. A kormány ellenben nem ment odáig. Benyújtott törvényjavaslatában csak átalános elveit határozta meg a telekkönyvi rendszernek, az egyes Land-tagokat bízta meg e rendszernek teljes és részletes keresztülvitelével. Az osztrák tartományokban ugyanis a legutóbbi időkig, egységes telekkönyvi rendtartás nem létezett. Az 1851. márczius 16-án, május 2-án és június 26-án kiadott rendeletek mellett különös tartomány táblái (Landtafelgesetze) és telekkönyvi rendszerek állottak fenn az egyes koronaországok területén: az 1855. deczember 15-én Magyarország számára kibocsájtott telekkönyvi nyilt 4) U n g e r-G 1 a s e r-féle döntvénytár 174. sz. a. döntvény. 5) Az osztrák bíróságok telekkönyvi gyakorlatán végig tekintve, a legellentétesebb arányú Ítéletekkel találkozunk. Átalán véve ugyanaz a nézet irányadó, hogy az anyagi jog szerint nem jogosított nyilványkönyvi tulajdonos hatályos dologbeli jogot nem adhat, hanem csak az elbirtoklás lehetőségét nyújthatja. Azonban a legfőbb ítélőszék döntvényei közt találunk egy ítéletet (1863. szept. 22-éröl), mely a nyilvánkönyv közhitelességét veszi kiindulási pontul: „Azon körülmény, hogy O. tulajdonosi bekeblezését hamisított okmány alapján szerezte és így nem volt jogosítva B. részérc a birtokon zálogjogot adni: B.-nek zálogjogát, mely még a fönnebbi bekeblezés törlése és A. (a valódi tulajdonosnak) tulajdonjogi bekeblezésének helyreállítása előtt szereztetett, érvénytelenné nem teheti" (G 1 a s e r-U n g e r-féle döntvénytárban 1803. sz. a. és E x n c r f. i. m. 51. ] j ''') Lásd a bizottsági jelentést. Dr. Kasercr törvénygyűjteményében. Die R e i c h s-G e z e t z e von ('.. febr. 18(1!). és 25. jui. 1871. über das Grundbuch.