Magyar igazságügy, 1877 (4. évfolyam, 7. kötet 1-6. szám - 8. kötet 1-6. szám)

1877/8 / 6. szám - Magyar állam jog. Budapest, 1877. [könyvismertetés]

495 jelentendő, a további eljárás azonban a 93. §. szerint az érdeklettek kérelmére történhetik : addig másrészt azon esetekre nézve is, a hol az eljárás a felek kértére, foganatosítandó lenne, a 91. §-ban az mondatik, hogy: „a bíróság által az Örökösödési eljárás vezetésével, a székhelyén levő kir. közjegyző bízandó meg, azon esetben, a midőn a hagyatéki vagyon jelentékeny." Ezzel a szövegezéssel tehát épen ott lennénk, a hol ma még különben is vagyunk, mert bár a „bízandó" szó haladást képez az eredeti törvényjavaslatban és a közjegyzői törvényben foglalt „megbízhatja" szó ellenében: e haladás azonban teljesen paralisáltatik a jelentékeny" szó által, mivel ez által épen ugy a biró tetszésétől függne, hogy adjon-e egyáltalában és ha igen: melyik hagyatékot adja a közjegyzőnek ? a mint most a „m e g b i z h a t j a" szó mellett az ő tetszésétől függ. Ha neki ugy tetszik, egy hagyatéki vagyont sem fog „jelentékeny"-nek ismerni, mindig várhatván, hogy a beérkezett „jelentékenyénél majd még jelentékenyebb érkezik, és majd az lesz a jelentékeny, a mit a közjegyzőnek fog által adni. Épen ugy, mint most a közjegyzői törvény 181-ik §-ával vagyunk. Itt is ki van mondva, hogy „fontosabb" ügyekben az árverés foganatosítása közjegyzőkre bizatik, de kimutatásunk „bírói megbizások"-at tartalmazó rovata tanúsítja, a mely rovatban pedig a 130. §. szerinti megbízások száma is bennfoglaltatik, hogy a kamaránk területen levő bíróságok két év alatt mennyi árverést találtak közjegyzőre bízandó fontosságúnak. E rovat tesz ennélfogva tanúságot arról is, hogy még magának a facultative rendelkező törvénynek, a 130. §-nak sem lett elég téve. És itt fÖlhiva érezzük magunkat, nméltgd kegyes leiratának azon élesen hangsúlyozott tételét érinteni, miszerint: „a közjegyzői intézmény legmelegebb barátai közül sem akadt senki, a ki a visszaélések megtörténtét kétségbe vonta volna, vagy a visszaélések számára nézve, a képviselőház tagjait enyhébb fölfogásra birni iparkodott volna" és „a ministerelnök urnák a gyámügy rendezéséről szóló törvény 256. §-ához indítványozott módosítása nem volt képes a képviselőház tagjainak többségét megnyerni." A mint már érintők, nekünk visszaélésről tudomásunk nem levén, s ennélfogva nem tudhatván azt sem, hogy a képviselőház tagjainak mily nemű és mérvű olyan visszaélések jutottak tudomásukra, a melyek miatt netalán csakugyan tartózkodókká lettek az intézmény legmelegebb barátai is, az intézmény érdekében fölszóllalni, s a visszaélésekre nézve a ház tagjait enyhébb fölfogásra birni ; e tételhez úgyszólván, mit sem szólhatunk. De hogy a ministerelnök ur módositványa nem nyerte meg a többséget, annak okát mi, a mi szerény véleményünk szerint még sem vagyunk hajlandók a képviselőház többségének az intézmény iránti közönyösségében avagy a mondott visszaélések miatt való ellenszenveiben keresni. Sőt ugy vélekedünk, hogy a többség azon okból nem fogadta el a módosítást, mivel nem akart a törvénybe egygyel több olyan rendelkezést venni föl, a mi a törvényjavaslat czélzatát még inkább megzavarta volna, s a mely annak végrehajtási módozatát még többféléve tette volna, mint a mennyifélévé már e módositvány nélkül is téve volt.