Magyar igazságügy, 1877 (4. évfolyam, 7. kötet 1-6. szám - 8. kötet 1-6. szám)

1877/8 / 6. szám - Magyar állam jog. Budapest, 1877. [könyvismertetés]

49is illetve mulasztást követnek el a községi jegyzők, a kik által fölveendett hagyatéki leltáraknak, a gyámügyi törvény, a k i r. közjegyzők által fölvettek kel „egyenlően közhitelességet tulajonit." II. A hagyatékok tárgyalása kizárólag a kir. közjegyzőkre volna bizható már csak közgazdászati szempontból is; mert nincsen értelme, hogy miért tartson akár az állam, akár a törvényhatóságok, a mi végeredményében egyre megy, olyan fizetéses tisztviselőket, a kik egyes csaláládoknak egészen magántermészetű és sem birói, sem más testületi eldöntés alá mindaddig nem tartozó ügyeiket intézzék, mig a felek s esetleg képviselőik e dolgaik elintésére nézve egy értelemben vannak. De van igenis értelme annak, hogy a ki valakinek dolgozik, az által fizettessék. A gyámügyi törvény által a hagyatékok tárgyalását illetőleg két czélt tűzhetett maga elé a törvényhozás. Ezek egyike az árvák vagyonának kímélése, a másika azok ügyeinek gyorsabb rendezhetésében állhatott. E czéloknak azonban egyike sem fog elérethetni a törvény mostani szerkezete mellett, mert a tárgyalásokat a helyszínén kellvén teljesíteni, a közigazgatási tisztviselők azonkívül, hogy közfizetést húznak, az érdeklettek terhére szintén napi díjakat és úti költségeket fognak fölszámítani, s mert eltekintve a nevezett közegeknek a hagyatékok intézésébeni járatlanságunktól, a mibe idővel beleokulhatnak, ugyancsak egyéb teendőkkel is túlhalmozva levén, a hagyatékokat legjobb akaratukkal sem fogják kellő gyorasággal s még kevésbbé a megkívántató alapossággal intézhetni. Ha ellenben a kir. közjegyzők fognák a hagyatékokat tárgyalni: nem csak hogy az állam birói fizetésekben, s illetve a köztörvényhatóságok árvaszéki közegek fizetésében tetemes megtakarítást eszközöltethetnének ; de mig az állam a hagyatékok után öt megillető °/0-°khoz is sokkal gyorsabban s biztosabban jutna, addig egyszersmind az államszervezetbe foglalt egy olyan intézmény jövője is biztosíttatnék, a mely az államra és egyesekre nézve, különösen majd kifejlődésével bár sok üdvös eredményt idézhetne elő, a melynek azonban a dolgok jelen állásában, különben létalapja nincsen. A kir. közjegyzői intézményt alapjában megtámadta gyámügyi törvény létrejötte óta is volt még eddig az intézményre nézve egy némi reményt és vigaszt nyújtó pont, mely abban állott, hogy az illetékes helyen, minden kétséget kizárólag foglalkoznak azon gyakorlati eszmével miszerint az örökség és hagyomány birtokba vétele iránti törvényjavaslat a gyámügyi törvény folytán szükségessé vált némely módosítással, mielőbb ismét a képviselőház elé terjesztetik és abban ki mondatván, hogy a nem gyámügyi ügyekben is mindenütt hivatalos beavatkozás szükségeltetik, egyszersmind gondoskodva lesz arról, hogy a gyámhatósági beavatkozást nem igénylő hagyatékok tárgyalása, kizárólag a kir. közjegyzők hatáskörébe tartozzék. Sajnos azonban, hogy a módosított törvényjavaslat, mely most került a nyilvánosság elé, a közjegyzői intézmény fönnállhatása iránt eddig táplált s imént érintett reménységet is meghiúsítaná, ha mostani szövegezésében maradna. Meghiúsítaná; mert mig egyrészt a hivatalból való beavatkozás a 9-2. §. értelmében csakis odáig terjed, hogy a haláleset a bíróságnak be-