Magyar igazságügy, 1876 (3. évfolyam, 5. kötet 1-6. szám - 6. kötet 1-6. szám)

1876/5 / 5. szám - A börtönbüntetés a m. büntető törvénykönyv javaslatában

361 ártalmatlanná a társadalomnak azokat: akkor valóban néni lenne szükség különös és rendszeres büntető intézetekre ; mert az országban 5 vagy 6 nagy, kaszárnyaszerű épületbe, vagy hogy ilyenekre se kelljen költeni, régi várak kibérelt casemattáiba, vagy a mostani fegyházakba, börtönökbe és fogházakba is, úgy mint ma állnak, az őrség némi szaporítása mellett, tekintet nélkül a büntetendő cselekmény minőségére, az elitélt egyéniségére, s a büntetés tartamára, könnyen el lehetne zárni egyformán, péle-méle, valamennyit, s a szabadság elvonása foganatosítva, s a büntetés végrehajtva lenne. E módon még látszólag jelentékeny megtakarítások is érethetnének e1, mert azon rabok, kiknek módjukban áll, maguk élelmezhetnék magukat, nagy részét szállitni távolabbi fegyházakba nem kellene, tanítókra, papokra nem lenne szükség, aztán igen számosan el is halnának rendszer nélküli büntetésük ideje alatt! . . . De ezen eljárás sem az osztó igazság elvének, sem a hasznosságnak, sem a humanismusnak nem lenne megfelelő. Nem az igazságnak, mert sokan enyhébben, még többen súlyosabban büntettetnének, mint a mint megérdemlik. Nem lenne megfelelő a hasznosságnak, mert ily büntetési rendszer nem javitna, hanem a visszaesőket szaporiíná, az állam biztonságának, a nemzetgazdászatnak, s úgy a közerkölcsiségnek, mint a közvagyonosodásnak nagy hátrányára. De nem lenne megfelelő a humanismusnak sem, mert nem csakhogy igen sokan szigorúbban büntettetnének, mint a mint megérdemlik, de némelyek irányában még kegyetlenséggé is fajulna e szigor. Sőt megtámadva lenne ez által nálunk a nép jogérzelme is ; minthogy a nép már most is nagy különbséget lát a fegyházi büntetés, melyet „várfogságnak", a börtön, melyet „vármegyeházi ülésnek," s a fogság között, melyet „áristom"-nak nevez, s különbséget lát a „fegyencz", a „rab" és „fogoly" között. Hányan mondották előttem egész önérzettel a fegyenczek közül, a fegyintézetekben tartott vizsgálataim alkalmával, hogy: „Uram! én ennek előtte még soha fegyencz nem voltam, hanem csak a megyénél ültem, raboskodtam." Igaz, hogy a külföldön vannak még ma is, s voltak korábban is egyesek, kik a szabadságbüntetés egységéből indulva ki, azon tételt állították fel, hogy a szabadságbüntetés csak egyféle lehet, s ezen alapon az átalános vagy egyetemes fogházak eszméjét pengették; sőt egykor még maga Mittermaier is felvetette ezen kérdést, a börtönügyre vonatkozó egyik munkájában. Azonban még az ezen véleményben levők sem ismerték félre a szabadságbüntetésnek javítási momentumát. Mert mig egy részről tagadták az államhatalom azon jogát, hogy az elitélt irányában a szabadság puszta elvonásánál több szigort alkalmazhatna, s igy a fegyházi büntetést, s ezzel az absolut munkakényszert is teljesen mel26*