Magyar igazságügy, 1876 (3. évfolyam, 5. kötet 1-6. szám - 6. kötet 1-6. szám)
1876/5 / 1. szám - A vagyon elleni büntettekről. Tanulmány, tekintettel a magyar büntető törvényköny javaslatára. [2. r.] A vagyoni bűntettek és vétségek a m. btk. javaslatában
19 iránya és a törvényhozásoknak túlnyomó többsége azonban ma már e tekintetben oly határozott állást foglaltak el, hogy itt nézeteltérésről többé szó sem lehet. Ugyanezért újabban már feleslegesnek tartják azt is, hogy a lopás fogalom meghatározásában negatív alakban kifejeztessék az, hogy a dolog elvételének személy elleni erőszak nélkül kell megtörténni. Az 1843-ki javaslat még ezen régibb állásponton van;3) ellenben az új törv. javasl. már elmellőzte a személy elleni erőszak hiányának felemlitését, a mi igen helyesen azért történt, mert a rablás fogalmából önkényt következik, hogy a mennyiben az idegen ingó dolog másnak birtokából vagy birlatából személy elleni erőszak vagy erőszakkal való fenyegetés nélkül vétetik el, a cselekmény nem a rablásnak, hanem a lopásnak fogalma alá tartozik és igy a lopás fogalomának meghatározásában felemlíteni azt, hogy mi nem tartozik a lopás fogalmához, nemcsak felesleges, hanem értelemzavaró is lenne. Másként áll a dolog a lopás és sikkasztás közötti viszony tekintetében, mert ezeknél a jogsértés ugyanazonossága sokáig összetartotta a két fogalmat s csak lassankint nyitott tért annak felismerésére, hogy a lopásnak tárgyát másnak birtokában vagybirlalatában levő, a sikkasztásét pedig már elözőlega tettesnek birtoklásába jutott idegen ingó dolgok képezik, s hogy ehez képest az elsőnél a dolog elvétele, az utóbbinál az eltulajdonítás által vitetik véghez a jogsértő cselekmény. A római jogban a furtumnak lényegét a „contrectatio rei" képezte; miután pedig ennek értelme az volt, hogy valaki az idegen ingó dologgal jogellenesen úgy bánt el, mintha az sajátja lett volna, e szerint ez a lopást és sikkasztást egész kiterjedésében magába foglalta. A germán jogban ugyan megkülönböztették a „diebliches Nehmen"-t a „diebl. Behalten"-töl, a doctrinában azonban itt is a római jognak furtuma jutott érvényre. Carpzow volt az első, ki a két fogalom közötti határvonalat élesebben megvonni igyekezett, azt mondván, hogy a lopáshoz „ver a contrectatio", azaz „amotiodeloco in locum", a sikkasztáshoz pedig csak „contrectatio ficta" kívántatik meg. De ezen az alapon is csak odáig jutottak, hogy a lopást furtum propriumnak, ellenben a sikkasztást f. inpropriumnak nevezték s azután mind a két esetet a furtumnak tágasabb fogalma alatt egyesitették, tehát lényegileg ismét a római joghoz tértek vissza. Ugyanezen alapon találjuk még Feuerbachot is, kinek a lopásról felállított következő fogalom-meghatározása : „Das 3) Hasonlóképen Pauler és Schnierer. 2*
