Magyar igazságügy, 1875 (2. évfolyam, 3. kötet 1-6. szám - 4. kötet 1-5. szám)

1875/3 / 1. szám - A cselekvéseknek befolyása idegen jogkörre. [1. r.]

12 átvételére van utasítva, de akkor is, ha több ló közül tetszése szerint kiszemelhet egyet megbízója számára; küldoncz nem csak ugy, ha az ügy urának akaratát az ár iránt megviszi az ellenfélnek, de ugy is, ha az árnak megállapítása saját belátására van bízva, — szóval Savigny-t okoskodása arra ragadja, hogy a küldönczöt a jogi képviselővel — a helyettessel — egyenesen azonosítja. E két egymástól oly távol eső fogalomnak összetévesztése a nagy német jogtudós részéről megfoghatatlan lenne előttünk, ha nem tudnók, hogy ép erre építette azon egész általa oly hévvel védett tételt, miszerint már a justiniani törvényhozás teljes elismerést szerzett a kötelmi jogban a közvetlen képviseletnek (1. ez iránt a tört. bevezetés.) Buchka0) Savigny hibáját elkerüli, a mennyiben a küldönczöt ellentétbe hozva a képviselővel (egyébiránt átalánosan „procurator"-ról szól), utóbbiról azt mondja „ö nemcsak idegen akaratnak szerve gyanánt lép fel, de maga végzi a jogi cselekedetet* — utóbb azonban ezen lényeges s egyedül mérvadó különbségről egészen megfeledkezni látszik, s a fősúlyt egy külső momentumra fekteti, arra t. i. váljon a másnak nevében fellépőnek és cselekvőnek az önelhatározásra tágabb vagy szűkebb kör van engedve, illetőleg a saját akaratának egyátalában nem jutott működési tér. I he ring7) sokkal inkább megközeliti a valót. O a segédeknek átalában (és ezeknek osztályába tartozik a küldoncz is) jellemző sajátságát abban találja, hogy ők a kérdéses ügyletnek csak tettleges (faktisch) elemeit (ezeknek ellentéte a jogi természetűek) végzik, minek főpéldája gyanánt a küldönczöt emliti, hogy az rendesen idegen akaratnyilatkozatot vagy tárgyat átvisz. Igaz, hogy minden segédnek s igy küldöncznek közreműködése csak tettleges természetű. De Ihering definitiójában az a hiba, hogy nem az utóbbi körülményt emeli ki, azt t. i., hogy a küldöncznek cselekvése pusztán gépies tény s nem a cselekvőnek önakaratu nyilvánítása, a hangsúlyt ellenkezőleg arra teszi, hogy közreműködése az ügyletnek csak jogi természettel nem biró elemeire vonatkozik. Ennek ellenében helyesen jegyzi meg Unger8) hogy (irott) végrendeletnek leírása, mi köztudomásilag senki által nem tekintetik a végrendelkezésbeni helyettesítésnek, mind annak daczára ez ügyletnek jogi eleme (maga kijelentése a végrendelkező akaratának) és Laband9) is joggal arra utal hogy a jogügyleteknek jogi s tényleges alkatrészei közt Ihering által tett ezen megkülönböztetés következetesen nem vihető 6) „Die Lehre von der Stellvertretung", 206. I. 7) ld. mü I., 275 s k. 1. 8) i. m. 90., 3 j. 9) „Zeitschrift für d. ges. Handelsrecht", X. k., 191. és k. 1.