Magyar igazságügy, 1875 (2. évfolyam, 3. kötet 1-6. szám - 4. kötet 1-5. szám)

1875/3 / 1. szám - A cselekvéseknek befolyása idegen jogkörre. [1. r.]

11 igen jól tudjuk, hogy magasztos feladatát véges természeténél fogva megközelítőleg is csak ugy oldhatja meg, ha Goethe szép szava szerint „Immer strebe zum Ganzén", a társadalmi szervezetbe apró lánczszemként készségesen beilleszkedik, megszűnik önérdekét a társadalmi együttléttel meg nem férő ridegséggel hangsúlyozni, és szívesen szolgál idegen czéloknak, hogy maga részéről is teljesen szert tehessen a saját érdekeinek valósítására nélkülözhetlen idegen segélyre. Nem is látunk a személyiségre nézve lealacsonyitót abban, ha erejét másnak szolgálatára 1 ekötiT akaratát más akaratának közege gyanánt nyilvánítja és tevékenységével közvetlenül a másiknak jogkörében törekszik a megfelelő eredményeket előidézni, szóval megbarátkoztunk nemcsak a jogi közreműködés intézményével átalában, de ennek tüzetesen azon nemével is, melyet képviseletnek nevezünk. Ennyi fontos tekintet csak azt eredményezhette, hogy a fönt emiitett elv, miszerint jogviszonyainkra bizonyos feltételek alatt másoknak tevékenysége is gyakorolhasson tényleges befolyást, a százados heves küzdelmekben végre is minden ellenszenvet, minden akadályt, mely érvényesítésének útjában állott, leküzdött, és a tudományban ép ugy mint a törvénykönyvekben csaknem kivétel nélkül teljes elismerésre jutott. Vizsgáljuk most a viszonyt, melyben más személynek hozzánk állnia kell, hogy eljárásából reánk jogi következmények háramoljanak, kivált pedig a minőséget, melyben valaki ügyleteinkben részt vehet. Az ide vágó elnevezések s definitiok zöme iránt utalok egyrészt e tárgyú „római jogi tanulmányomra", másrészt Ihering3) és Unger 4) hasontárgyu munkálataira. Szükséges azonban, hogy a küldöncz, a h elyettes és a közvetítő személyét illetőleg tisztázzuk a fogalmakat; az elsőt azért, miután a fogalom meghatározása maiglan vita tárgyát képezi a tudományban és az e téren fenmaradt bizonytalanság az egész tárgyalás folyamában félreértések és botlások veszélyével fenyeget; a két utolsót pedig azért, miután részvételük idegen ügyletekben nem csak a leggyakoribb, de jelentőségben is minden egyéb közreműködést messze túlszárnyal és így szinte kiváló figyelmet érdemel. A) Nézzük mindenekelőtt a küldönczöt (Bote, nuntius). Fogalma iránt a tudomány maiglan sem jött összhangzó szilárd megállapodásra. Savigny5) azon eszméből indul ki, hogy a küldönczöt lehet ugyan öntudat s akarat nélküli eszköznek (a levél példájára) képzelni, de ezen tulajdonság nem képezi a fogalomnak szükséges alkatrészét; az általunk megbízott egyén nem csak akkor küldöncz, ha egy bizonyos lónak 3) „Dogmatische Jahrbücher", I. k. 4) System I. 03. §. 6) Obiig. Rechr, II. k., 57. s k. 1.