Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 1. szám - A sajtó utján elkövetett rágalom. Polgári biróság vagy esküdtszék?

48 hagyta. A legújabb időig számos más példát idézhetnénk arra nézve, hogy a legf. Ítélőszék a fent emiitett szabállyal ellenkező gyakorlatot követett. Azonban csak egy példára szorítkozunk, mely a bűntett és a büntetés tekintetében majdnem azonos az ismertetett esettel. Egy schweitzi egyén Temesvárról a határőrvidékre utazván, kocsisa holtan találtatott fel egy erdőben. Erőszakos halála constatáltatván, a körülmények összetalálkozása folytán a külföldi egyén a gyilkosságban bűnösnek Ítéltetett és 20 évi börtönre ítéltetett, ámbár az mindvégig a legnagyobb makacssággal védte ártatlanságát. Az ítéletet a kir. ítélőtábla és a legf. ítélőszék is helybenhagyta. Ily előzmények után feltűnő, hogy most a legfőbb Ítélőszék azon szabályt állítja fel, miszerint a bünjelenségek összetalálkozása törvényszerű bizonyítékot nem képez. Gyakorlatunkkal ellenkezvén ezen szabály, a múltban nem találja igazolását. De a jövőre sem lehet hatással, mert azt nem lehet feltennünk, hogy a legf. ítélőszék ily értelemben kívánja bizonyítási jogunkat fejleszteni. Akkor, midőn körülöttünk mindenütt a szabad bizonyítási rendszer bűnügyekben teljes és feltétlen diadalt aratott, nem szabad feltennünk, hogy legfőbb itélőszékünk lehetségesnek tartja, hogy ezen mederbe fogja bizonyítási jogunkat terelni. De ha a múltban nincs támasza a felállított szabálynak, ha a jövőre nézve nincs remény, hogy ily szabály komolyan szóba jöhessen, honnan van az, hogy legelső törvényszékünk indíttatva érezte magát azon szabályt felállítani? Szabadjon ezen kérdéssel foglalkozni, talán sikerül némi világot vetni arra, a mit hazai törvényes gyakorlatnak szoktak nevezni és az ebből nj'erendö tanulságot a jogreform érdekében érvényesíthetni. Logikai szempontból tekintve nincs indok, mely arra vezethetne, hogy a bünjelenségeknek a bizonyításban illő helyet ne adjunk. Találóan mondja az angol jogi közmondás: „the facts cannot lie", a tények, a jelenségek nem hazudnak. És ha tekintjük a bizonyítási tan történeti fejlődését, annak erőteljes korszakaiban a bűnjelenségek méltatását is feltaláljuk. Cicero és () u i n c t i 1 i a n u s a bünjelenségekröl, mint a bizonyítás eszközeiről bőven tesznek emiitést. A római jogforrások határozottan utalnak ezen bizonyíték méltatására. Csak két ismertebb idézetre szorítkozunk: Indicia certa . . . non minoris probationis, quam instrumenta, fidem habent (L. 19. C. '<y>, 32.) Sciant cuncti accusatores, eam rem se delerre in publicam notionem debere, quae munita sít idoneis testibus, vei