Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 1. szám - A sajtó utján elkövetett rágalom. Polgári biróság vagy esküdtszék?

4g instructa apertissimis documentis, vei indiciis ad probationem indubitatis et luce clarioribus expedita. (L. 25. C. 4, 19.) A római jog, a mely a bizonyítás méltatását a biró észszerüségére és lelkiismeretére bizta, mely a szabad bizonyítási elméletet következetesen fentartotta, a bünjelenségek tekintetében sem tett kivételt, hanem azokat épen ugy mint a tanukat, okiratokat a biró által mérlegeltette. E tekintetben még a kanonjog sem tért el a római jog felfogásától és forrásaiban ismétli a fent idézett tételeket. A középkorban, a scholastika idejében a római jog szabad bizonyítási rendszere meg nem állhatott. Szabályokat alkottak az egyes bizonyítékok értékéről, meghatározták, mi a fél, mi a negyed bizonyíték, merev törvényeket készítettek a birói meggyőződés korlátozására, így a bünjelenségekkel is el kellett valahogy bánni, ámbár nem csekély nehézséget okoztak. Azonban a scholastika főeszköze itt is segített, az osztályozás által megoldották ezen nehézségeket: felosztották a bünjelenségeket négy, öt vagy még több osztályra is. Az indicia leviora azok voltak, melyek a bűnvádi eljárás megindítására okul szolgáltak; következtek az indicia f i r m i o r a, melyek a fogság elrendelését igazolták, erre az indicia urgentiora, melyek a kínvallatás alkalmazását megengedték, végre az indicia urgentissima, melyek az elmarasztalást is lehetővé tették. A XV. század bűnvádi eljárásának kegyetlenségei közepette már emberséges haladás volt, hogy a bünjelenségek bizonyító erejét korlátozták. Hiszen bűnjelenségnek tekintették azt is, ha valaki rendkívül rút vagy nyomorék volt! Az emberségesebb jogászok tehát azon tant állították fel, hogy a bünjelenségek csak a kínvallatásra elegendők, de nem az elmarasztalásra. Szomorú lapja az emberiség történetének, mely ezt mint haladást jegyezte fel. Mikor Schwarzenberg 1507-ben megírta a ,,Halsgerichtsordnungot", mely V. Károly német császárnak 1532-ben kihirdetett törvénykönyvének alapja lett, ö a haladás álláspontjára állva kimondotta: „dass auff An^eygung etner Missethat alleyn peinlich frag und tilt ander peinlich Straff solt erkentt iverden." Ezen rendelkezés átment utóbb V. Károly 1532-iki törvénykönyvébe: „Des allerdurchlauchtigsten, grossmachtigsten, unüberwindlichsten Kaisers Kari V. und des heiligen Römischen Reiches peinliche Gerichtsordnung (Karolina)." Az idézett tétel azt állapítja meg, a mit a m. kir. legfőbb ítélőszék is kimondott, hogy t. i. a bünjelenségek MAGVAR IGAZSÁGÜGY. 1874. I. 4