Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 1. szám - A Magyar alaki büntető jog fejlődése az utóbbi két év alatt

32 helyettesíti; mely végzés ellen épen ugy mint a megszüntető határozat ellen, semminemű jogorvoslat sem engedtetik meg. E rendszernek kétségtelenül megvannak a maga előnyei. A vádhatározat felebbezése ugyan is felette sok időt rabol el, mi, ha a vizsgálat alatt álló egyén fogva van, épen a felebbezőre nézve válik végzetessé; de más részről a foglyok szerfeletti felszaporodását is eredményezheti, mi az államnak sok költséget okoz s a börtönviszonyokat megrontja. A személyes szabadság érdekében felhozható nehézségek sem olyanok, melyek ellenében szintén komoly érveket felhozni nem lehetne. A bíróság és az ügyészség — mondják e tan követői — ha csak tekintélyét koczkáztatni nem akarja, ele gendö gyanuok nélkül bizonyosan nem fog oly ügyet a végtárgyalásra utalni, mely előre láthatólag felmentéssel végződik, s a melynek megszüntetését indokoltabban kimondhatta volna; de ha még is megteszi, az elégtételt a tárgyalás mihamarább megadandja az üldözöttnek. Aztán az sem tagadható, hogy gyakorlatilag a vádlottra nézve — ha fogva van — többet ér a bünper gyors lejáratása, minta jogorvoslat megengedésében rejlő humanismus mellett a hosszas raboskodás. Ezen érvek helyességét nem szándékozunk ez alkalommal vita tárgyává tenni, de hogy azokban megnyugodhassunk, két előzetes feltételt kellene hozzájuk csatolnunk, Az egyik az, hogy a bíróság a megszüntetés kérdését a legnagyobb gonddal tárgyalja s azt ott, a hol alapos okok forognak fenn, tartózkodás nélkül ki is mondja. A második az, hogy a beszüntetési végzés ellen a felebbezést a közvádló elöl el ne zárja. A „reciprocitás", az „egyenlő jog" egészen tévesen fogna itt ellenünk fordíttatni. A vádlott ugyanis a birói tévedés vagy ármány ellenében jogát, ártatlanságát mindig s mielébb igazolhatja a nyilvános tárgyalás alkalmával, habár a vádhatározat ellen