Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 4. szám - A magyar váltótörvénykönyv tervezete. [2. r.]

254 tehát egyátalán szükségesnek találtatnék oly czikk, mely a „fizetési határidő meghosszabbításáról" rendelkezik, ezen czikket igy formuláznék: „A fizetési határidőnek egyik váltókötelezett irányában történt meghosszabbítása nem terjed ki a váltó többi kötelezettjeire is. Ha azonban a fizetési határidő meghosszabbítása a váltóra vezettetik, a nélkül hogy hozzátétetnék, melyik váltókötelezettre vonatkozik, a meghosszabbítás valamennyi váltókötelezettre kiterjed." 64. czikk. Látszatra ezen czikkbeli előadás helyes és még sem az. A tudomány már régen tisztában van arra nézve, hogy „váltónál a fizetési határidőnek a felek akaratán kivül álló esemény általi elhalasztása" tárgyilagos jelentőséggel nem bír, azaz az egyszer a váltóban kitett lejárat befolyása az anyagi váltójog módosítására változatlanul ugyanaz marad. Ha például a város, melyben a váltó fizetendő, a lejárati napon és illetőleg az óvás felvételére szabott határidőben egészen víz alatt rali vagy más okból hozzá nem férhető, azért mégis mindazon következmények beállnak, melyek az óvás ki nem vételével egybekötve vannak: az előzök viszkereseti kötelezettsége megszűnt. A váltójogban a fizetési határidő esemény általi halasztása jogilag épen nem létezik. Persze nem szabad ide bevonni a köztörvényi „mora" fogalmát. Az „esemény", a „vis major" bcvonszolása a váltójogba egyáltalában fogalomzavarra mutat. Másképen áll a dolog azonban az u. n. „törvényes moratórium" kérdésével. Annak megfejtését, mi a „törvényes moratórium" juristák előtt, kiknek ezen megjegyzéseinket írjuk, feleslegesnek tartjuk. Mindenki tudja, hogy a „törvényes moratórium" nem esemény, hanem egy törvényhozói vagy quasi törvényhozói actus, tehát törvény. Mellékesen kiemeljük, hogy az ujabbkori nemzetközi magánjogot mívelö juristák azon nézetet vallják, hogy a váltóra, mint egy nemzetközi, azaz nem egy ország határaira szorított forgalmi eszközre egyes államhatalom vagy törvényhozó a moratóriumot kimondani jogosítva nincsen. Helyes-e ezen jognézet, vagy nem, ezt vizsgálni most nem akarjuk. Az eddigi megjegyzésekből kitűnik, hogy a tervezet 64. czikke — a forgalomzavarnak és a tévedéseknek valóságos fészke. Reflectáljunk-e még az ezen czikkhez irt indokolásban előforduló furcsa példázgatásra: „ha a vásár, melyre a váltó szól, elhalasztatotott." Risum teneatis! 65 — 70. czikkek. Ezen czikkek a névbecsülési „elfogadásról" tartalmilag egészen ugy intézkednek, mint a k. n. v. r. 56 — 61. czikkei. Még sem mellőzhetjük a következő rövid megjegyzést. Szerző úr egy különös tudományos felfedezést tett. Ö a szükségbeli utalványozott és a közönséges névbecsülö közt oly lényeges jogfogalmi különbséget fedezett fel, mely öt arra késztette, hogy a 66-ik czikkben a szükségbeli utalványozottra