Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 4. szám - A magyar váltótörvénykönyv tervezete. [2. r.]

kitett lejáratkor lejár; nem előbb, nem később, akár kívánják ezt a felek, akár nem. Váltójogilag épen olyan nonsens a lejárat meghosszabbításáról, mint a lejárat megrövidítéséről szóllani. Másrészt, ha a váltó lejárt, a váltóhitelező azonban váltóadósának fizetési halasztást engedni akar, képzelhetö-e ok, miért ne tehetné ezt? vagy miért ne fogadhatná el a váltóadós az ilyen fizetési halasztást? Ha pedig a fizetési halasztás megadása és elfogadása az általános szerződési jog szempontja alá esik, mi különbség lehet, akár szóbelileg, akár irásbelileg kötik a felek a fizetési halasztás körüli megállapodást? S kérdjük tovább, mi köze ezen szabad rendelkezéshez a fizetés halasztása körül a váltótörvénynek? Ezekből következik, hogy a 63. czikknek azon intézkedése, hogy a „fizetési határidő meghosszabbítása által sem a váltó lejáratában, sem az elévülési idő kezdetében változás nem történik" : fölösleges, mert mindez a váltó lejárata, mint egyik lényeges, megmásithatlan kellék fogalmából foly; a 62. czikknek azon intézkedése pedig, „hogy a fizetési határidő meghosszabbítása joghatálylyal csak ugy bir, ha a váltóra rávezettetik" : minden benső indoklást nélkülöz. Igen természetes továbbá, hogy ha ugyanazon egy váltón több kötelezett van, és a hitelező az egyik kötelezett irányában elnézőbb akar lenni, mint a másik irányában, azt is megteheti, hogy az egyiknek ad fizetési meghosszabbítást, a másiknak nem. A váltóadósok kötelezettsége egyetemlegességének fogalmából foly az. Ugyanazért a 62. czikk a/.on intézkedése, hogy (a fizetési határidő meghosszabbitásásának) foganatja csak azok ellenében van, kik között létrejött, a teljesen magától értetődő dolgok közé tartozik. Ha azonban ezen nagyobbára magától értetődő, és a váltótörvény keretébe nem is illő, részint helytelen intézkedést magában foglaló két czikk alkotását szerző úr szükségesnek tartotta is, nem lett volna szabad következő tekintetet figyelmen kivül hagynia. Habár tagadhatlan is, hogy a váltóhitelező a több, ugyanazon egy váltóból kötelezett adóssal egymástól függetlenül áll szemközt, mégis másrészt bizonyos az is, ha ugyanazon egy okmányon alapul a több kötelezett kötelezettsége: a váltó úgyszólván a benne kifejezett kötelezettségek egyetemlegességét képviseli. Ha tehát a váltóra a fizetési határidő meghosszabbitása rávezetve van a nélkül, hogy melléje kitéve lett volna, melyik váltóadósra vonatkozik a fizetési határidő meghosszabbitása, ennek más értelmet tulajdonítani nem lehet, mint hogy a fizetési meghosszabbítás az összes a váltóban foglalt kötelezettségekre vagy helyesebben a váltóban foglalt összes kötelezettekre vonatkozik. Ezen gondolat kifejezését hiában keressük a tervezet 62. czikkében. Ha