Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 11. szám - Teljeskoruság. Véleménykülönbség az atya és anya közt a gyermek személyére vonatkozó szülői jog gyakorlása közben. Törvényes gyámság. Ideiglenes teljesítése a gyámi teendőknek. Tervezet 2., 277., 335., 364. és 377. §§

2 MAGÁNJOGI KODlFlkÁCZlONK. bátyainak minden részletét. És azért bizonyos is, hogy adott esetben a törvényt alkalmazók előtt egész világosságában tündöklik a legislator akarata. Mig ellenben az osztrák codex az adoptio egész intézményével hét szakaszban végez megoldatlanul hagy számtalan kérdést, nem terjeszkedik ki a részletekre s azért nem is meríthető belőle a törvényhozó felfogására vonatkozó hü kép. Mindjárt az adoptio külső kellékei tekintetében nem tartalmaz kimerítő intézkedést az oszlr. törvény könyv. Jelesen nem mondja meg, hogy az örökbefogadás szerződés utján jön léire. Ez csak a 179. §. abból a rendelkezéséből következtethető, hogy az arra alkalmas egyének .gyermekekét örökbe felvehetnek.,*1) Hogy ez szerződési utón történik, az természetes, de a codex ezt expressis verbis ki nem mondja. De a szerződés egymagában nem lélesit még örökbefogadási jogviszonyt. Szükséges ahhoz mindenekelőtt a szülői, illetve gyámi beleegvezés is. sőt ha az örökbefogadandó törvényes atyja még él" ámbár a gyermek már nagykorú is, az atya beleegyezése megkívántatik (181. § 2. mond.). Alapos ok nélkül azonban a beleegyezés meg nem tagadható, sőt ha ez megtörténnék, birói panasz tárgyává tehető (id. §. 3. mond.). Az örökbefogadáshoz azonkívül elengedhetetlen kellék a bíróság megerősítése is (id. §. 1. mond.), mely összes kellékek megszerzése után a végleges jóváhagyást a kormányhatóság adja meg, mire az adoptio megtörténte bíróilag bejegyeztetik (id. §. ut. bek.). Kik fogadhatnak örökbe ? Azok. a kik legalább is 50 évesek s az örökbefogadandónál 1<S évvel idősebbek (180. §.). Hogy ez alól van-e felmentésnek helye, erről a törvény nem intézkedik, így tehát ezt nem is lehel megtörténhetőnek tartani. A korképesitésen kívül alapelv, hogy az örökbefogadónak ne legyenek törvényes gyermekei (179. §.). E szerint ez az általános elv az osztrák kódexben is kifejezésre jut. De már egyedül áll az osztrák jog abban a tekintetben, hogy a papi ember által történő örökbefogadást akkor, ha az eoelibatust fogadott, egyenesen kizárja, midőn azt mondja, hogy csupán azok, kik házasságtalanságol ünnepélyesen nem fogadtak*, adoptálhatnak valakit. A róm. kath. lelkészek tehát osztrák felfogás szerint teljesen incapaxok, mig a franczia judicatura — a mint fentebb megírtuk — tekintettel a franczia code e tekintetben való intézkedéshiányára, ellenkező megállapodásra jutott. Ámde az osztrák codex szavai még azt az értelmet is kelthetik, hogy nemcsak papi emberek, hanem egyáltalában mások sem adoptálhatnak, a kik nőtlenségi fogadalmat tettek. Nehezen volna megállapítható, hogy kikre vonatkoztatta a törvény ezt a szövegezést, talán egyes, nőtlenségben élő lovagrendi tagokra-e, de a szövegezés szavai arra engednek következtetni, hogy nem egyedül a róm. kath. papokat gondolta alatta, mert különben nyíltan kimondhatta volna. Már pedig az idézett 179. nem ez utóbbiakról szól. Az örökbefogadás lényeges jogi következménye, hogy az örökbefogadott az örökbefogadó nevét veszi fel (a férfiét vagy a nőét), de előbbi családnevét és nemességét is megtartja. Á nemesség az örökbefogadóról is átszállhat az örökbefogadottra, ámde ehhez fejedelmi jóváhagvás szükséges. Hogy az adoptálok és adoptáltak jogviszonya a szülők és gyermekek közti viszonynyal egyforma lesz, ezt a 183. fejezi ki. Sőt ugyanez a §. a viszony hasonlóságát az örökbefogadott utódjaira is kiterjeszti, azonban hogy e tekintetben különbséget tesz-e az, vájjon az utód az örökbefogadás előtt, vagy után született-e, a törvény nem intézkedik. A szülői és gyermeki jogviszonyból következik a felhívott szakasznak az a rendelkezése, hogy az örökbefogadó átveszi az atyai hatalmat. Kifejezetten konstatálja ennek ellenében a törvény azt, hogy az adoptiónak sem az örökbefogadó, sem az örökbefogadott többi családtagjaira semminemű befolvása nincsen. Az örökbefogadott egyedül az örökbefogadóval jut jogviszonyba, de már ennek a hozzátartozóival, tehát feleségével és szüleivel semmiféle kontaktusba nem jön. Viszont az örökbefogadott sem veszti el saját családja jogait, tehát pl. ebből folvólag — hogy egy praktikus esetet említsek — nézetem szerint, ha az örökbefogadó, mint szülői jogokat gyakorló, az örökbefogadottat eltartani nem képes, akkor erre az utóbbinak törvényes atyja van kötelezve, mert az adoptatus családi jogait megtartotta. Dr. E. Nagy Olivér, pozsonyi ügyvéd. ') Lásd most és későbbi esetleges idézeteinkben is dr. Roller Károly: „Az osztr. ált. polg. tőrvénykönyv szövege" czimü munkáját Budapest. 1884 Teljeskoruság. Véleménykülönbség az atya és anya közt a gyermek személyére vonatkozó szülői jog gyakorlása közben. Törvényes gyámság. Ideiglenes teljesítése a gyámi teendőknek. (Tervezet 2., 277., 335., 3(U. és 377. §§.) A magyar polgári törvénykönyv Tervezete kétségkívül magas színvonalon álló munkálat, melynek kiváló szerkesztői a jogtudomány terén elért haladás vívmányait, a törvénykezés és a gyakorlati élet leszürődött tapasztalatait előnyösen érvényesitik az egyes szakaszok rendelkezéseiben: mégis, amint a legkiválóbb irodalmi vagy művészeti munkában is előfordulhat az egészre hátrányosan ható„téves részlet, éppen ugy az egészében kiváló becsű"törvénytervezetnek is vannak egyes rendelkezései, amelyekkel egyet nem érthetek. Ilyen a törvénytervezet »személyjogi ról szóló részének 2. § a. amely a teljes koruságot — eltekintve a 4—6. fokban felsorolt esetektől — a személy 24-ik életéve betöltéséhez köti. E rendelkezés, igaz, hogv nem uj, a régi magyar s a legutóbbi időben érvényben volt törvények is ekként intézkedtek, de a jelen kor követelményeinek, a gyorsan fejlődő életviszonyoknak és haladásnak, ameívben a mai személy él és érvényesülését keresnie kell, éppen nem felel meg. Bizonyára ez az oka, hogy a fejlettebb nyugat-európai nemzetek hason tárgyú törvényeiben a személy teljeskorusága többnyire sokkal előbb következik be. Ugy vélem, hogy a Tervezetben is a teljeskoruság a személy 2Í-ik életévének betöltéséhez volna kötendő Az élet ugyanis azt mutatja, hogy a 21-ik életév betöltésekor a gyakorlati, illetve kereseti pályára lépett személy már mindig bizonyos munkára kiképezve működik s fentartásáról maga gondoskodik ; a tudományos vagy művészeti stb. pályára lépett személy pedig tanulmányai java részét befejezve, a gyakorlati téren kezdi tanulmányait érvényesíteni, a választott pályához képest alkalmazást keres és nyer, ahol bizonyos jogok és kötelességekkel egybekötött munkakör vár reá. A szülei és gyámhatósági felügyelet ekkor már az illetőnek szabad mozgását és érvényesülését gátolja, a gyámkodás, amely az előző időben hasznos volt, most felesleges nyűggé válik. Amikor a 21. évet betöltött személy normális viszonyok között pályájára ki van képezve s a társadalom munkás tagjává válik, miért függjön mástól, mint az önmaga által választott helyzet követelményeitől s az álladalmi törvényektől'.' Azt sem lehet mondani, hogy a 21. évtől 24. évig terjedő idő tapasztalat-gyűjtésre szükséges, mert hiszen az életből jól tudjuk, hogy ez az idő nem a tapasztalatgyűjtés kora : aki 21 éves korában nem bir a kellő komolysággal és érettséggel, az 24 éves korában sem lesz érettebb és komolyabb A régebbi időben a tagadhatatlanul nyugalmasabb életviszonyok között talán lehetett alapja annak, hogy a teljeskoruság a 24. év betöltésével következzen be. de a mai viszonyoknak a törvény ilyetén rendelkezése egyáltalán nem felel meg. A gyámhatóságnál tett tapasztalataim és a mindig sűrűbben előforduló nagykorusitási kérelmek is azt látszanak igazolni, hogy a kiskorúság határa a 24. évig feleslegesen van kitolva s a sűrűn előforduló nagykorusitásokkal igyekeznek az élet követelményeinek ma már meg nem felelő törvényes rendelkezés eme hiányán segíteni, ami a gyámhatóságoknak is sok felesleges dolgot ád s elvonja más hasznosabb feladataival való foglalkozástól, amellett, hogy a nagykorúsítás gyakori volta még ellenkezik is eme fontos aktus komolyságával. A fentebb előadottaknál fogva én a személy teljeskoruságát a 21. életévhez kötném. A Törvénytervezet családjogi részében nem helyeselhetem a 277. §. ama rendelkezését, amely szerint a gyermekeket érdeklő kérdésekben a szülők véleménykülönbségé esetében az apa akarata dönt. Ilyen esetekben, miután sokszor fontos kérdések is előfordulhatnak a gyermekre nézve, helyesebbnek vélném a döntést a gyámhatóságra bízni, ahová a" szülők az ügvet vihetnék, érveikel felhozhatnák s azokat a gyámhatóság a körülmények figyelembe vételével mérlegelhetné a határozat hozatala előtt. Á szülőket nézetem szerint teljesen egyenjoouaknak kell tekinteni, már azért is, mert nincs semmí biztositék arra nézve, hogy az apa véleménye szükségképen helyesebb a sok esetben talán értelmesebb és előre látóbb anyáénál • már pedig az utóbbi esetben az apának biztosított, de kellően meg nem fontolt döntés a gyermek jövőjére volna hátránvos s helyre nem hozható kárral járhatna. .' "Nem helyeslem a Törvénytervezet 335. S-ának azon rendelkezését sem. mely a másodszor férjhez ment anyái az első házasságbeli gyermeke vagyonáról számadásra kötelezi. Ellen-