Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 9. szám - A tulajdonból származó követelések. Tervezet 659-682. §§

8 tőiével, sőt a legtöbben sokkal világosabban nyer kifejezést a hasznok kiadása iránti követelési jog. A szász ptk. 303. §. a dolog, ennek növedéke és mellékkövetelésekről szól. A német első Tervezet, a tulajdoni keresetet statuáló 929. §. után a 930. §-ban már a hasznok kiadását szabályozza. Halmos}' Ter­vezetének 112. S-a >>dolognak növedékével. tartozékaival és egyéb járulékaival való kiadatásáról- szól. A tulajdonos jogainak és azok bizonyítását megkönnyítő vélelmek összetartozván, a 660. §. a lent már érintett kiegészí­téssel és változtatással meghagyandó. A 661. S jelenlegi helyén lutgvandó, mert a 659. és 600. ^ok mellett a 661 §. 1. "bek. nem mint kifogás, hanem mint felperes jogának generális megszorítása jelentkezik, mely kizárja, hogy a tulajdonos dolgának birtokába bocsátását köve­telhesse. De épen erre való tekintettel a szövegben is kifeje zést kell nyernie ezen körülménynek s nem szabad e rendel­kezést ugv szövegezni, mintha exceptio volna, mert a 661. $-beli megszorítása a felperes jogának mindig helyt lóghat. A 661. 2. bekezdése 662. §-ként hagyandó, elválasztván ezáltal felperes jogának érvényesithetlenségét a kifogásoktól, melyeket itt csoportosítva kell szabályozni Kzen csoportosítást indokolja az, hogy a 661. S- 1- bek.­ben szabályozott esetekben a birtokos jogát mindig érvényre emelheti, míg a második bekezdés esetében ez azon jogviszony­tól függ, mely a felek közLa konkrét eselben fennáll. Az elhelyezés és szövegezés további indokait már fent a Tervezet bírálatában láttuk. A III. rész. IV. czini 4. fejezetének tervezete. A tulajdonból származó keresetek és a birtokosnak a tulajdonos elleni keresete. 659. §. .-1 tulajdonos a birtokostól a dolog és hasznai átadását követelheti (tulajdoni kereset). A tulajdonos attól is követelheti a dolog és hasznai átadását és a 660—667. és 679—681. §-okban->) a birtokosra nézve felállított szabáhjok arra nézve is állanak, a kinek irányában a birtokos a dolgot terhelő jog­nál vagy jogviszonynál fogva van a birtokra jogosítva (523. §). 660. §. A vélelem a mellett szól, hogy a ki az ingó dolog birtokosa, az egyúttal tulajdonosa is. A vélelem nem áll oly korábbi birtokossal szemben, a kitől a dolgot ellopták vagy tlrabolták, vagy a ki a dolog birtokát akarata nélkül más módon vesztette el: kivéve ha az pénz, elömutatóra szóló vagy forgat­ható papir. A korábbi birtokos nem tekinthető tulajdonosnak, ha a birtok szer­zésekor jóhiszemben nem volt. vagy ha ö maga hagyott fel a birtokkal. A 659. §. második bekezdésének esetében a vélelem annak javára szól, a kinek irányában a birtokos a birtokra jogosítva van. Korábbi birtokos javára azt kell vélelmezni, hogy birtoklása idején tulajdonos volt. 661. §. A tulajdonos nem követelheti dolgát és ennek hasznait attól, ki a birtokra jogosult. 662. §. A 661. §. 2. bekezdése. 663. §. A birtokos, ha a szerzéskor jóhiszemben volt, a dolognak és esetleg a hasznoknak esak kiadására köteles. 661. §. Ha a birtokos a dologgal más dolgot a 619., 620. vagy 622. §tj-ban meghatározott módon egyesitett, ezt a dolyot elválaszthatja és elviheti. A birtokos nem választhatja el a dolgot: 1. Ha az egyesítés a tulajdonos dolgának fentartására szolgált és az alatt történt, a mig a birtokos a hasznokat kiadás kötelezettsége nélkül szedte. 2. Ha az elválasztás által az egységes dolog megmaradó része meg­semmisülne. 3. Ha a birtokos a birtokszerzéskor jóhiszemben nem volt és a) az elválasztásból haszna nincs, b) vagy ha megtérül neki az érték, melylyel a dolog az elválasztás után reá nézve birna. 4. Ha a birtokszerzéskor jóhiszemben volt s megtérül neki az az érték, melylyel a fődolog értéke emelkedett. 665. §. A 670. §. >) A Tervezet szerinti hivatkozás. ;) A Tervezet szerinti hivatkozás; saját Tervezetünk 668. §-a. 666. ' 667. s 672. 668. § 673. §• 669. 674. §• §• 670. 675. S. 671. 676. §. 672 § Ha a tulajdonos csak azért nem lépett fel a jóhiszemű birtokos ellen, mivel tudta vagy tudnia kellett, hogy ez befektetéseket eszközöl, ennek fényűzési költekezéséi is a 673. §.26) második mondatában meghatározott időpont szerinti értékben megtéríteni tartozik. i 673 A 677. §. 671. S. A birtokos nem köteles kiadni a hasznokat, ha a birtokszerzéskor jóhiszemben volt, de azokat a szedett hasznokat, a melyek rendes gazdál­kodás értelmében a dologból eredő jövedelemnek nem tekinthetők, a tulaj­donosnak az alaptalan gazdagodásra vonatkozó szabályok szerint kiadni köteles. Ezen felül sem hasznok kiadásának, sem kártérítésnek kötelezett­sége nem terheli öt. Arra az időre, mig a birtokos a hasznokat kiadás kötelezettsége nélkül szedte, az 501. §. szabályait kell alkalmazni. Ha a birtokos jóhiszeműsége megszűnt, vagy a birtokszerzéskor sem forgott fenn, nemeseik a szedett hasznokat kell átadnia, hanem kár­térítéssel tartozik, ha vétkesen elmulasztotta az oly hasznok szedését, a melyeket a rendes gazdálkodás szabályai szerint szedhetett volna. 675. A birtokos attól az időtől, mikor a birtokra való jogosulatlanságát megtudja, felel a tulajdonosnak azért a kárért, a mely abból származott, hogy a dolog az ő hibájából rosszabbodott, megsemmisült, vagy hogy ő bármi okból a dolgot kiadni nem képes. 676. §. A 666. §. a köetkezö kiegészítéssel: Oly esetben azonban, mikor a birtokos előzőjétől rosszhiszemben és ingyenesen szerezte a birtokot, ezen kötelezettség a birtokost önállóan terheli. 677. §; A hasznok szedésének költségét a tulajdonos annyiban viseli, a mennyi­ben a költség a rendes gazdálkodásnak megfelel és a hasznok értékét meg nem haladja. 678. §. A ki ingyenesen jutott n birtokba, még ha jóhiszemű birtokos is, a birtoka jogtalanságának tudomása előtt szedett hasznokat a tulajdonosnak az alaptalan gazdagodásra vonatkozó szabáhjok szerint kiadni köteles. 679. §. A 677. §. 680. i A 679. §. 681. §. Ha a birtokos birtokának jogosulatlanságáról birtoklása alatt tudo­mást szerez, a tulajdonos ellen a dolog kiadása mellett az eszközölt befek­tetések megtérítését követelheti, a mit ha a tulajdonos teljesíteni nem haj­landó, a 677. §.&) következményei nyilatkozata nélkül is beállnak. 682. §. A 678. §. 683. §. A 662. §. 684. §. A 680. §. 685. §. A 682. §. Dr. Ágoston Péter, nagyváradi jogakadémiai tanár. 27) A Tervezet szerinti hivatkozás ; e helyett 673. § Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Barna Ignácz budapesti kir. Ítélőtáblai biró, VI., Király-utcza 98 a Nyomatott Márkus Samu könyvnyomdájában, Budapest V., Báthory-utcza >0

Next

/
Thumbnails
Contents