Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 9. szám - A tulajdonból származó követelések. Tervezet 659-682. §§

MAGÁNJOGI K.ODIF1KÁCZIÓNK. 3 dottak már némi képet nyújthatnak. Ép azért, ha még megemlítjük, hogy a rómaiaknál az örökbefogadó és az örökbefogadott közötti korkülönbség a jogfejlődés későbbi korszakában 18 évre volt megszabva s hogy ugyanazt a személyt többeknek örökbefogadni nem lehetett, végül, hogy náluk az arrogationak még különös vagyonjogi hatásai is voltak, a mennyiben az arrogált vagyona az arrogálóra szállt, tartozásai azonban elenyésztek: akkor ennek a kérdésnek a rövid fejtegetését befejezhetjük. IV. A franczia code ós a frauczia felfogás. Nagyon érdekes, ha az örökbefogadás intézményének azt a rómaival teljesen ellenkező felfogását és szervezését vizsgáljuk, melyet a franczia jogrendszerben ért el. Mig a római jogban az adoptio és arrogatio teljesen beleélte magát a nép jogérzékébe s úgyszólván oly mindennapivá lett, mint a leggyakoribb jogügyletek — a minek okát egyébként fentebb már kifejtettük — addig a franczia nemzet, kivált pedig a franczia jogászság felfogása idegenkedett tőle. Ismerték ugyan az örökössétételt, a melynek a ezélja azonban sokkal kevesebb volt, t. i. az örökösödésen kivül a név átruházása, de a tulajdonképeni adoptio idegen volt nekik. Egészen a nagy forradalomig hiányzott náluk ez a jogintézmény s az elvet ekkor is a római köztársaság prestige-e alatt statuálták. A köztudatba való átvitele azonban igy is nagy akadályokba ütközött. Az uj családi kapcsolat létesítése s a réginek felbontása, a mi a római felfogás szerint az örökbefogadás leglényegesebb kritériuma, nem tudott hódítani. A nép jogérzéke inkább ugy fogta fel a dolgot, hogy az adoptio a házasságon kivül született gyermek törvényesitésének egy módja, a mely tehát feltétlen előnyt biztosit a szabad szerelem szülötteinek társadalmi pozicziójuk biztosításánál, mert nevet ad a névtelen, ártatlan gyermeknek, azonban egyéb esetet, a midőn teljesen idegen személyek fogadtattak volna be a családi kötelékbe, nem igen tudott a franczia felfogás elképzelni. Ennek az általános érzületnek az eredménye volt aztán a napóleoni code amaz intézkedése, hogy az örökbefogadott nem is változtat családot. Eredeti dolog, de a franczia jogászok ugy vélekednek, hogy az örökbefogadással mintegy állami közbenjárás mellett, parancsszóra akarják a természet törvényeit emberi hatalommal utánozni. Ez szerintük a caesarizmus felfogása, a mely magát és az ő földi hatalmát istenével tartja azonosnak, tehát a szabad, liberális világnézlettel homlokegyenest ellenkezik. Ezt a nézetet aztán mindenféleképen bizonyítják is. hivatkozva a természet szavára, a fictiv családi kötelék absurditására stb. Egy szóval, az örökbefogadástól a most mondott caesaristikus, de bizonyára inkább belemagyarázott, semmint tényleg létező elvek miatt idegenkedtek.2) Áttérve most már a íranczia törvény tételes intézkedéseire, az örökbefogadás első esete 1793. január 25-én történt meg, midőn a konvent Lepelletier Mihály leányát a haza nevében örökbefogadta. Ez a mindennapi szokástól meglehetősen eltérő s csupán az akkori mozgalmas idők sokszor ideális, sokszor rapszodikus gondolkodásmódjával megmagyarázható felfogás és cselekedet adta meg az első lökést az adoptio bevonulásához. Később elhatározta a konvent, hogy az örökbefogadott gyermeket örökbefogadó atyja hagyatékában örökösödési jog is megilleti. így aztán a készülő törvénykönyv-tervezetekben e jogintézmény eszméje már kifejezésre jutott Végül a codeban ugy recipiálták, hogy részben a római, részben a porosz u. n. Landrecht jogi felfogása domborodott ki.3) Az örökbefogadásnak a code szerint a közönséges és a privilegizált faja van. Az első a rendes, általában ismert intézmény, a második az, hogy a ki valakinek az életét megmentette, az az illető által örökbefogadható, ámbár nem is forognak fenn mindazok a feltételek, a melyeket a törvény más esetekre előir. Van aztán még egy felosztás: az élők közti és a végrendeleti örökbefogadás. De nézzük ezeket egyenkint. Az élők közti adoptio alapfeltétele, hogy mindkét fél jogképes legyen, mert kiskorú nem fogadhaló örökbe. Ha tehát valaki egy kiskorút akar adoptálni, akkor vagy meg kell várnia annak a teljeskoruságát, vagy pedig végrendeletében adoptálhatja az esetre, ha ő a gyermek kiskorúsága alatt halna el, hozzá még, mint a gyermek gyámja. A mi a korkülömbséget illeti, az 15 esztendőben van megállapítva, az adoptáló korát illetőleg pedig a minimális 2) Igen szépen fejtegeti ezt Laurent a „Principes de droit civil" czimü munkájának IV. kötetében. 3) Dr. K. S Zaeharia : „Handbuch des franz. Civilreehts." III. köt. 392. lap. 50 év az irányadó. Olyan, a kinek törvényes vagy törvényesített gyermekei vannak, nem fogadhat örökbe, de. a kinek már van egy adoptáltja, az nincs elzárva attól, hogy többeket is örökbefogadhasson. Házas felek csak kölcsönös megegyezéssel adoptálhatnak és ezenkívül felállít a code egy teljesen ('málló feltételt, hogy t. i. az adoptálónak legalább 6 esztendeig már gondoznia és segítenie kellett az örökbefogadott gyermeket}) Az örökbefogadandóra nézve az a feltétel, hogy teljeskoru, azaz legalább is 21-ik évét betöltötte legyen. Az esetben, ha az adoptálandónak szülei még életben vannak és ő 25 éves még el nem mull, a szülők beleegyezése is elengedhetetlen, ha tehát a szülők valamelyike ellenkeznék, akkor az adoptio már lehetetlenné van (éve. Fölmerül az a kérdés, hogy papi ember fogadhat e örökbe, jelesen róm. kath. lelkész, a ki coelibatust fogadott? A code ez iránt expressis verbis nem intézkedett, de a franczia semmitőszék már kimondotta, hogy miután nincs oly törvényes rendelkezés, a mely ezt tiltaná és azonkívül magánjogi szempontból pap és polgár közt külömbség nincsen, igy tehát a papi adoptiónak semmi sem állja útját. Nagyobb vitára adott azonban okot — mert a jogintézmény alapelveire vonatkozik — az, hogy a házasságon kivül született, azaz a temnészetes gyermek az atyja által adoptálható-c ? A franczia jogászok sokat vitatkoztak rajta, mig végül szintén a semmitőszéknek kellett állást foglalnia, a mely igenlöleg oldotta meg a kérdést. A mint már előzőleg emiitettük, a franczia adoptio lényeges sajátsága, hogy az öröktiefogadott nem Up be az örökbefogadó családjába, csupán annak a nevét tűzi a magáéhoz. E szerint a gyermek törvényes szülei föntartják minden szülői jogukat és pedig ugy a család-, mint az örökjogba tartozókat. Az atyai hatalmat tovább is az atya gyakorolja, de viszont a gyermeknek atyja után való örökösödési joga sem szenved csorbát. Nézzük tehát, vájjon mi az adoptio hatása? A gyermek fölveszi az örökbefogadó nevét a magáé mellé ; adoptálója irányában gyermeki hálára és tiszteletre van kötelezve; köztük házassági akadály létesül; az örökbefogadó a gyermeket eltartani köteles és megfordítva (természetesen csak szükség esetén); végre a gyermek az örökbefogadó után örökösödik még akkor is, ha ez utóbbinak az örökbefogadás után törvényes gyermekei születnének.6) Az örökbefogadás külsőségeire nézve a franczia törvény szerint a következő szabályok érvényesek. Az adoptio szerződés formájában történik és pedig oly módon, hogy a felek az adoptáló lakóhelyének illetékes békebirája előtt jelennek meg és ott szándékukat kijelentik, a mit aztán a békebiró hivatalos szavával constatál. Ez azonban még nem teszi jogerőssé az adoptiót, mert az csak akkor lesz hatályos, ha a törvényszék tribunal) helybenhagyja. A helybenhagyás érvényességi föltétel, melynek megadása előtt bizonyítani kell az adoptáló jó hírnevét. Tehát Francziaországhan csupán nagyon kifogástalan egyének fogadhatnak örökbe, a mi kissé feltűnő feltétel, ép azért, mert náluk a gyermek nem lép át uj atyja családjába. Utolsó feltételül a code felállítja azt, hogy az adoptio az anyakönyvbe bevezettessék. Dr. E. Nagy Olivér, pozsonyi ügyvéd. X A tulajdonból származó követelések. (Tervezet 659-682. §§.) A tulajdonból származó követelések megállapithatásának előfeltétele a tulajdonban foglalt jogosítványok felsorolása volna. Ezen előfeltételt azonban nem teljesítjük. Mert egyrészt a tulajdonban foglalt összes jogosítványok felsorolása lehetetlen ; másrészt a lehető felsorolás is messze eltérítene minket a Tervezet III. rész IV. czime IV. fejezetének tárgyától. A Tervezet ezen fejezetének czime ugyanis sokkal többet mutat, mint a mennyit magában foglal, de miután czélunk a Tervezetnek ezen czim alatt összefoglalt rendelkezéseinek bírálata, ennélfogva a tartalomhoz eleve is kötve vagyunk. E fejezet a tulajdoni keresetekről: rei vindicatio, actio finium regundorum, actio negatoria (a Publiciana actióról) és az ezekkel összefüggésben levő exceptiokról szól. E fejezet czimfelirata a német polg. tvkv III. könyv III. része 4 czimének felirata: »Ansprüche aus dem Eigenthum* mintájára készült. E czim választásának indokát a közrebocsátott indokolásban nem találtuk, de azt hiszszük abban van, mert a Tervezet készítői a »követelést kifejezés alatt a harmadik 4) Lásd Laurent id. munkáját. 6) Lásd Dr. K. S. Zachariá id. muiik. 401. 1.