Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 9. szám - Örökbefogadás. Tervezet 221-248. §§ [2. r.]

2 MAGÁNJOGI KQD1FIKÁCZIÓNK. nicht verpflichtet der Entscheidung des MannesFolge zu leislen. wenn sich die Entscheidung als Missbrauch seiner Rechte darstellt); és azt hiszem, hogy ezen elvi enunciatio a gyakorlati élet szükségleteit teljesen kielégíti, respectálja a férj rendelkezési jogát és salválja a nőt visszaélések ellen, mert a biró minden egyes esetben, az eset körülményeinek egybevetése utján, azt fogja kutatni, váljon a férj intézkedése, magatartása involvál e visszaélést vagy sem, és az elv kapcsán el fogja dönteni azt is, váljon a nő tanácsának tekintetbe nem vétele visszaélésnek canonisálható-e vagy sem. A 96. szakasz a férjnek azon kötelességét állapítja meg, hogy feleségét eltartani köteles. A férjnek ezen eltartási kötelessége a házassági viszony természetes folyománya, a férj, mint a házi kör feje a hatalomkör consequentiáit levonni köteles és nejének a saját helyzetének mindenben megfelelő állást nyújtani tartozik. E szakaszszal kapcsolatosan azonban önmagától is azon kérdés merül fel, váljon a férj eltartási kötelezettségéből folyólag keletkezett adósságokért lehet-e a nő felelősségét is megállapítani. Az indoklás e kérdésen azzal a dodonai jóslathoz hasonló kijelentéssel siklik át: »a férjnek ebbeli kötelezettsége természetesen nem okoz változást a nőnek saját felelősségére nézve, ha erre a jogalap (szerződés, törvény) különben megvan« !!! Azt hiszem, legkönnyebben fogjuk egymást megérteni, ha a törvényt gyakorlatilag functionáltatjuk. A nő, a" ki férjével házaséletet (94. §.) folytat, megbetegszik, orvosi gyógykezelést vesz igénybe, felépül, de a felépüléssel egyidejűleg a férj fizetésképtelenné válik''; ki fogja az orvost fizetni? »Végső esetben helyt áll a 100. §., mint kellő argumentum a mellett, hogy a mit a nő saját személyére felhasznált, azt, ha érette a 98. ^. szerint első sorban nem felelős, de férje fizetésképtelensége esetén (törv. kezesként) megtéríteni tartozik,« ez az indokolás kibúvója; de bizony a 100. §. nem áll helyt, mert ezen szakasz értelmében a nő csak is a férj fizetés- és keresetképtelensége esetén lép actióba, azon időponttól kezdve, a mint a férj fizetés- és keresetképtelenné válik, a nő őt eltartani köteles, de a múltra nézve a nő felelősségre nem vonható, de sőt a 98. §. azon conclusióhoz vezet, hogy a nő a 96 §. szerint minősülő tartozásokért egyáltalán nem felelős, mert a 98. §. értelmében a nő a házvitelhez tartozó ügyleteket — és ezek sorába tartoznak a 96. szakasz hatálya alá eső ügyletek is — mint a férj meghatalmazottja' végzi, már pedig azon ügyletek által, melyeket a meghatalmazott köt, harmadik személyek irányában jogosítva és kötelezve a meghatalmazó lesz és így a mi esetünkben a szegény orvos aligha fog czélt érni a nő elleni keresettel; pedig végtére is illik, hogy az orvos honoráltassék, és igy talán nem lesz felesleges, ha vagy a 96. §. vagy a 98. szakaszszal kapcsolatosan a nő másodlagos felelőssége kimondatik. Dr. Schlesinger Náthán, rózsahegyi kir. közjegyző. X Örökbefogadás. (Tervezet 221—248. §§.) III. Az örökbefogadás a rómaiaknál. Az örökbefogadás jogintézményének — mint már emiitettük — a szálai a római jogba nyúlnak vissza, és pedig annak is antik idejébe. A római családjognak tudvalevőleg egyik leglényegesebb sajátsága volt az atyai hatalomnak, a patria potestasnak, a mai fogalomtól jelentékenyen eltérő természete. Az atyai hatalom gyakorlása a mai jogrendszerekben is fontos jogokkal és kötelezettségekkel van összekötve, azonban a rómaiak patria potestasa sokkal mélyebb, sokkal szélesebb jogkört ölelt fel A házi fegyelem most is létező jogán kivül, az atya gyermekét eladhatta, felszabadíthatta a szolgai állapotból, sőt élete fölött is szabadon rendelkezett, a mennyiben a jus vitae ac necis jogot adott neki arra, hogy szörnyszülött gyermekét vagy azt, a ki súlyos bünt követett el, "meg is ölheti. Ebből a ma már nehezen felfogható óriási hatalomból következik, hogy a római jog örökbefogadása mig egyrészt az örökbefogadottra tetemesen nagyobb változást idézett "elő, mint pld. nálunk, addig másrészt az örökbefogadó is csupán fontos okok miatt szánta el magát idegen személynek a családjába fogadására, a mely tehát — hogy anakronizmussal éljek — tényleg megvalósította azt az angol mondást: »Az én hazám az én váram.« A római atya bizony egy cseppet sem különbözött a középkor hatalmas várurától, a kinek úgyszólván a derűs mosolyától vagy haragos pillantásától függött alattvalói élete vagy halála. Vájjon mi volt tehát az igazi oka annak, hogy a római páter familias egy idegent ebbe a szük családi körébe belevonjon? Az, hogy — mint Laurent, a jeles franczia jogtudós olv találóan mondja — az anyai és atyai rokonság egy jó része ki volt zárva az agnatusok osztályából s igy ezek sem nem örökölhettek, sem gyámok nem lehettek. Gondoskodni kellett tehát örökösről, a "mi az intézmény megszületésének egvik olapoka. De igen nagy befolyást gyakorolt az az ok is, hogy a gyermektelen férfinak legyen valakije, a ki a családi oltáron majd áldozni fog. A rómaiaknál a vallásosság abban nyilvánult, hogy minden családnak megvoltak a maga házi istenei, a melyeknek a cultusa a család első kötelessége volt. Hát ki áldozzon majd, ha a páter familias elköltözik? Gondoskodni kellett arról, hogy legyen valaki, a ki a gyermektelen családfi halálával azt is magára vállalja. Végül a gyermektelen férfiak, kivált az előkelők s első sorban a császárok, utódot akartak maguknak, a ki majd a nevüket s a hatalmukat örökölni fogja A természet mostohaságán az az éles eszű római nép egy jogi fictióval segített, midőn a hiányzó vérségi kapcsot egy jogi kapoescsal — a melynek azonban erkölcsi tartalma is volt — helyettesitette. Ezek voltak az okok, a melyek a rómaiak örökbefogadását létrehozták. Azonban az intézmény ott kettős alakban létesült és pedig az arrogatio és az adoptio formájában. A kettő közül a régebbi az arrogatio, a mely nem egyéb, mint önjogu, sui juris egyén örökbefogadása. A régi időben, a mint már emiitettük, nyilvánosan, a nép szine előtt történt, a főpap vezetése alatti comitián. Gájus azt mondja, hogy a főpap három kérdést intézett az érdekeltekhez: az örökbefogadóhoz és az örökbefogadandóhoz. hogy akarják-e ezt, a néphez pedig, hogy jóvá hagyja-e'? Minthogy pedig az egész actus ilyen kérdezés, rogatio alakjában folyt le, innen vette a nevét is ez az intézmény. Ez időtájt még csak nagykorú férfit lehetett örökbefogadni és sem nő. sem pedig gyermek nem élvezhette azt. azon egyszerű okból, mert ők a comitián való megjelenésre feljogosítva nem voltak.1) Az örökbefogadás másik neme, az adoptio, a nem önjogu, azaz alieni juris egyénre vonatkozott. Az atya háromszor eladta a hatalma alá tartozó gyermeket és igy az kikerült a potestasa alól, vagy pedig megjelent az adoptálóval és a gyermekkel együtt a praetor előtt, a hol az örökbefogadó azt állította, hogy a gyermek az övé, mire a törvényes atya hallgatván, a »qui lacet, consentire videtur« már akkor is ismert elvénél fogva az adoptáló nyilatkozata valónak vétetett s igy az actus megtörtént. A császárság korában ugy az arrogatio, mint az adoptio szertartása módosult és pedig a császári hatalom természetszerű centralismusából következőleg az örökbefogadás mintegy a fejedelmi kegy tényének tekintetett. Az arrogatio most már per reseriptum vagy ex auctoritate principis történik, tehát már itt látjuk annak a mostanság kissé eltérő modorban nyilvánult, de lényegileg ezzel azonos felfogásnak az eredetét, "hogy az örökbefogadáshoz magas jóváhagyás szükséges. Még a Werbőczy emiitette örökbefogadáshoz is fejedelmi jóváhagyás kellett (Hármaskönyv I. rész 66. cz. 4. p ), sőt például a nemesség átruházása örökbefogadás utján még napjainkban is csak ugy jöhet létre, ha királyi jóváhagyást nyer az örökbefogadás. Természetes, hogy a rendes adoptio nálunk már nem kívánja meg a király, hanem csak az ennek végrehajtó hatalmát kezelő ministerium jóváhagyását. A római adoptio, tehát nem önjogu égvén örökbefog k dása alakszerűségeinek változása a per impérium magistratusban jutott kifejezésre, a midőn az adoptáló és az adoptálandó a magistratus előtt jelentették be szándékukat. A mi most már a római örökbefogadásnak hatását illeti, hogy az atyára nézve micsoda jogokkal járt ez azt már emiitettük. A gyermek az örökbefogadó rangját és 'nevét szerezte meg általa; örököl utána; az atya családjának tagja lesz nemcsak maga, hanem minden gyermeke és háza népe is Nagyon messze vezetne annak a taglalása, hogy a római jogi örökbefogadás összes mozzanataival minő jelentőségű és hatású volt. Hisz ez maga elég volna egy hosszabb értekezésre De nekünk az a czélunk, hogy az intézmény fejlődését nagy vonásaiban ismerjük meg, erről pedig, azt hiszem az elmon') Lásd bővebben Magyar Jogi Lexikon [. k.