Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 8. szám - Elbirtoklás. Tervezet 633-642. §§ [1. r.]

6 MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. lől teletik függővé a jogügylet érvénye, vagy pedig, ha nem ez a Tervezet czélja, semmit sem mond. Ennélfogva az 525. §. construálásánál ;i „szükséges"-l mellőzendőnek tartom. Ellenben, ha már mindenképen német mintára egy szakaszban akarjuk az anyagi telekkönyvi általános szabályok főbb elveit egyesíteni s nem tartjuk czélszerübbnek, hogy a bejegyzés jelentősége az egyes ügyleteknél emeltessék ki, akkor a telekkönyvi bejegyzések joghatályát kell meghatározni. Hogy pedig ez megtörténhessék, különbséget kell tenni a jelzálog és egyéb dologi jogok közt, mert, a mint emiitettem, jelzálog nem is keletkezhetik bejegyzés nélkül, az egyéb jogváltozások azonban e nélkül is létesülhetnek, csupán hatályukban okoz változást a telekkönyvi bejegyzés. Visszatérve arra, hogy a felek megegyezése mindenesetre fontosabb előfeltétele a "jogváltozásnak, mini a bejegyzés, annak f'elemlilését az általános szabályokból kihagyhatónak nem tartom. Itt azonban az a tény lép megint előtérbe, hogy bizonyos esetekben az ingatlan átruházása, vagy terhelése a felek megegvezése nélkül is történhetik. Ha pl. a tulajdonjogot bíróság itéli meg, ha kisajátítás történik, ha a bíróság biztosítási vagy kielégítési végrehajtás utján rendeli el a zálogjog, vagy más teher bejegyzését, szintén beáll a jogváltozás még az egyik fél akarata ellenére is. Jogváltozás áll be örökösödés esetén is. Mindezen esetekben a bíróság intézkedése pótolja a felek megegyezését s ez alól az ipso iure örökösödés elve sem kivétel, mióta az ingatlan örökség feltétlenül hagyatéki eljárás alá tartozik (1894 : XVI. t.-cz. 4. §.). Ezek figyelembe vételével, a felek megegyezésének felemlítése melleit utalni kell, mint kivételre, a birói intézkedésre is; s részemről következőleg szövegezném az 525. §-t: Ingatlan tulajdonának átruházása, ingatlannak terhelése. — birói intézkedés eseteit kivéve — a felek közt létrejött megegyezés alapján történik. Telekkönyvi bejegyzés nélkül, hacsak a törvény mást nem rendel, a zálogjog egyáltalán nem hatályos, másnemű be nem jegyzett terhek a bejegyzettekkel szemben, egyéb be nem jegyzett jogváltozások pedig jóhiszemű harmadik személyek javára bejegyzett jogokkal szemben hatálylyal nem birnak; — — vagy pedig egészen kihagynám, s az illető jogügyletnél sorolnám fel a bejegyzés hatályát tárgyazó szabályokat is. Dr. Frankfurter Sándor. miskolczi ügyvéd. X Elbirtoklás. (Tervezet 633—642. §§.) I. A 631. §. viszonya a/, elbirtokláshoz. Az Indokolás (II. k. 333. 1.) az elbirtoklás intézményének gyakorlati fontosságát jócskán leszállítja, midőn kénytelen kijelenteni, hogy majdnem kizárólag a res furtivae kre fog szorítkozni. Elfelejti — nem tudni, szándékosan-e — hozzátenni, hogy a tervezett elbirtoklásnál tulajdonképen még távolról sem lehet szó az összes ellopott, elrabolt vagy másként elveszett dolgokról, mert hiszen a 631. §. 2. bekezdése azok legfontosabbjait, sőt mondhatni az összes gyakorlatilag fontos kategóriákat, az elbirtoklás elől a jóhiszemű dologszerzés mentő szárnyai alá bujtatja. Ha azonban az elbirtoklás tényleg csak a res furtivae ritkább esetjeinek jóhiszemű megszerzési módja, akkor ugyan kár volt rá a máskülömben szűkszavú Tervezetben tiz szakaszt fecsérelni! Hogy az legyen-e csakugyan, az azon tétel helyességétől függ, hogy az ellopott, elrabolt vagy másként elveszett dolgok a jóhiszemű dologszerzésnek ne legyenek tárgyai, szóval a 631. §. foglalja magában az elbirtoklás intézményének határait is; s éppen ezért az egyikről nem eshet szó a másik nélkül. Nem tudjuk ugyan, honnan veszi az Indokolás (II. k. 327. 1.) azon apodiktikus biztosságot, melylyel kijelenti, hogy semmi jogpolitikai vagy méltányossági indok sem szól a mellett, hogy a jóhiszemű vevő akkor is megvédessék, ha auctora tolvaj, rabló vagy jogtalan elsajátító; ennek czáfolata előtt azonban szükségesnek találjuk megjegyezni, hogy a 631. §. 1. bekezdése és az 1879. évi XL. t.-cz. 129. §-a között nem fedezhetjük fel azon összefüggést, melyet az Indokolás lát és mely alighanem részben sugallta a res furtivae különleges szabályozását is. Nem szabad ugyanis elfelejtkeznünk arról," hogv az elbirtoklás megkívánta jóhiszemet már ott sem láthatjuk fennlorgónak, hol a birtokos a szerzéskor súlyos gondatlanságnál fogva nem tudta, hogv nem tulajdonos 1633. ^. 3. bek. és 617. §. 3. bek), hogy ennélfogva »azon körülmények, melyekből gyanítható,, hogy a dolog ellopott, elrabolt vagy másként elveszett, amúgy is kiveszik a megszerzést a 629. s. alól. Vagyis a" 631. §. 1. bekezdése, a mennyiben a kihágási büntető tŐrvénvkönvvl29. §-a felé tekint, felesleges, mert annak gyanithatása, hogy a dolog lopásból, sikkasztásból stb. származott, mint posilivum, minden esetre nagvobb rosszhiszemet jelent, mint annak sulvos gondotlanságból való nem tudása, hogy a megszerzés által nem szerzünk tulajdont, mi merőben negatívum. A 631. §. 1. bekezdése nélkül is tehát sohasem merülhetne fel még csak kétség sem aziránt hogy azon körülmények, melyek a szerzőt az 1879. évi XL. t.-cz. 129. §-ával összeütközésbe hozzák, a 629. §-ban szabályozott jóhiszemű dologszerzésnél tekintetbe vétessenek, egyszerűen azért, mert azok fennforgása melleit hiányzik, és pedig elvileg hiányzik, a 629. $. fogalmi előfeltétele: a jóhiszem. E szerint a 631. szakasz, melyre az Indokolás a rendes elbirtoklás intézményét rá akarja építeni, erre nagyon is ingatag talajnak bizonyult; az első bekezdésében főleg szabályozni czéízott eset nem képezheti a rendes elbirtoklás tárgyát, mert nincs jóhiszemű szerzés, a második bekezdés pedig legfeljebb msucapion á moment. Ugyanily eredményre kell azonban jutnunk akkor is, ha az ^ellopott, elrabolt vagy a tulajdonos akarata nélkül más módon elveszett« dolgok csoportját kizárólag önmagából próbáljuk ^megindokolni. Formailag a Tervezet kifejezésmódja nem kifogástalan, melynek ebbeli jellegét még csak növeli azon körülmény, hogy a német »gestohlen, verloren oder sonst abhanden gekommen> kitételnek nem hü és rosszul hangzó fordítása. Avagy nem azért lett a »verloren«-ből »elrabolt«, mert»verloren oder sonst abhanden gekommen« német szólásmód. mert mi nem bírunk ily párhuzamos kifejezéssel ? Hiszen a tulajdonos a dolog birtokát akarata nélkül vesztette el akkor is, ha azt tőle ellopták, avagy elrabolták : és ezen általános fordulat világos szóhangzata mellett, valóban nagyon kevésre kell a magyar jogászvilág értelmezési tehetségét becsülnünk, hogy szükségesnek találjuk az ellopást és elrablást, mint a birtok akarat nélküli elvesztésének typikus alakzatait kiemelni.1) E tautológia a nagy német minta bűne és elhagyandó akkor is, ha a res furtivae kivétele a 629. alól meg is maradna. Ez ellen azonban igenis súlyos jogpolitikai és méltányossági okok szólanak. Ha a méltányosság egyáltalán kívánja, pedig az Indokolás szerint egyenesen parancsolja, hogy a jóhiszemű szerző a maga szerzési ügyletében bizhasson és ne legyen kénytelen érdeklődni a megszerzett dolog múltja iránt, ugy valóságos barbarismus a valóban jóhiszemüt felelőssé és pedig — mert a tolvaj urak vagyoni viszonyai általában még sem rendezettek — a visszatérülés minden reménye nélkül felelőssé tennünk azért, mit más vétkezett. A lopás, rablás a jóhiszemű szerző által ellen nem őrizhető ; mihelyt arra csak legkevésbé gondol, rosszhiszemű — és mégis vétkéül rójjuk fel azt, mit ezer más esetben jogszerző előnyül tudunk be neki! A tulajdonos a lopást a múltban már elszenvedte és pedig a jogrend tiltakozása mellett, miért kelljen ezért a jóhiszemű vevőnek a jövőben kárt szenvednie és miért rójja a jogrend ezen kárt, melynek más az okozója, a teljesen ártatlanra ? Részemről a méltányosságot ott látom, hol nagyobb a vétlenség: ha a tulajdonos nem tehet a lopásról — és ki tudja, nem tehet-e róla — az igazán jóhiszemű szerző még sokkal kevésbé mondható vétkesnek benne; minek vonakodunk tehát a megszerzőt megvédelmezni, ha ugyan a jóhiszemet egyáltalán erősebbnek tartjuk a tulajdonnál (629. §.)? A tulajdon biztonsága ezáltal nem rendül meg; a mit az Indokolás attól félt. az a jóhiszemen kivül esik, de ezzel egyúttal a rendes elbirtokláson tul is. Egyenesen felháborító elgondolnunk, hogy valamely dolgot 3 éven át esetleg a nyolezadik vagy huszadik vevő"kezéről elvehessék, mert azt ezelőtt 1—2 évvel ellopták! Ha már megtartjuk e méltánytalan kivételt, azt mindenesetre csak M Indokolás II. köt. 327. 1