Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 8. szám - Örökbefogadás. Tervezet 221-248. §§ [1. r.]

MAGÁNJOGI KOD1FIKÁCZIÓNK. 3 137. §. Azok a megajándékozottak, akiknek az egyik házastárs a közszerzeményi idő (115. §.) alatt ajándékozott, az ajándékozások megfordított egymásutánjában felelősek, az ajándékozó házastárs kezesei gyanánt, a másik házastárs közszerzeményi igényeiért. Dr. Rafjay Ferencz, eperjesi jogakadémiai tnnár. Örökbefogadás. (Tervezet 221—248. §§.) I. Bevezetés. Az a nagyarányú kodificationális munka, a mely jelenleg Magyarország magánjogászainak legnagyobb részét foglalkoztatja, t. i. az általános polgári törvénykönyv első Tervezete, valamint annak megokolása, a jogtudomány művelőinek sok és értékes anyagot bocsát rendelkezésére. Magánjogunk eddigi kodifikálatlansága rengeteg sok bajnak, az egész jogbiztonság hiányának s annak lett a szülőanyjává, hogv egv-egy magánjogi vitás kérdés eldöntése igen sok esetben a tiszta véletlennek, jobban mondva előre nem látható eventualitásoknak volt kitéve. Mert hiába való ott a jogmüvelők képzettsége, a birák és jogvédők arratermettsége, a hol egy irott kódex hiányában a civilis perek és viták nagy részében vagy az egészben, illetve részben recipiált külföldi törvényhozás, vagy pedig a szükségszerű ingadozásoknak alávetett szokásjog az egyedüli vezető fonál. Alkotmányunk visszaállítása óta a törvényhozás sok derék munkát végzett. Alig van az állami életnek olyan tere, a melyen fontos, sőt életbevágó, korszakos alkotásokkal, nem egy helyütt pedig uj jogintézményekkel ne találkoznánk. De ép azért, mert az abszolutizmus alól felszabadult magyar társadalmat s összes közintézményeinket és szervezetünket uj alapokra kellett fektetni, azon kérdések elől, melyek megoldása elodázható volt, a parlament könnyen érlhetőleg kitért. Már pedig magánjogi szabályaink elvégre is hatalmas kincstárral rendelkeztek régibb törvényeinkben, aztán az országbírói értekezlet határozataiban, a hármaskönyvben, nemkülönben az osztrák polgári törvénykönyvben, mely utóbbinak jogszabályait sok tekintetben recipiáltuk. Egy-egy fontosabb fejezetét a magánjogi rendszernek külön, speciális törvényben alkottuk meg, mint pl. a házassági jogot, a végrendeletek külső kellékeit stb. Azonban a kódex általános, rendszeres feldolgozása folyton késett. Az emiitett okokon kivül az anyag nagy terjedelme, a különféle méltánylandó közgazdasági és politikai tekintetek, a feldolgozáshoz szükséges apparátus megteremtése és működésbe hozatala is akadályozta polgári kódexünk létrejöttét. Látnivaló tehát, hogy sok és nagy munka, teméntelen fáradság gyümölcse az a Tervezet, a mely most a magyar jogászközönség kezén forog, hogy azt minden oldalról megvilágítva, minden részletét megvitatva, bírálattal, ellenjavaslattal ellátva, a második Tervezet átdolgozására alkalmassá tegye, majd pedig a törvényhozás elé való terjesztését elősegítse. Valószínűleg még évek fognak elmúlni addig, mig a polgári kódex tervezete — legjelesebb jogászaink szorgalmas munkájának eredménye — törvénynyé válik. Hisz a német birodalmi polgári törvénykönyv elkészítésére egy negyedszázad volt szükséges, mert a birodalmi gyűlés már 1874-ben küldte ki az első bizottságot az egységes kódex előmunkálatainak a megbeszélésére, a törvénykönyv maga pedig csak 1900. január 1-én lépett életbe; tehát el lehetünk rá készülve, hogy mig a mi magyar kódexünk életbe lép, addig szintén le fog tűnni jó néhány év az idők tengerébe. De a nagy munka első, legnehezebb lépését, az első Tervezetet már megcsinálták s így alapos a remény arra, hogy ez a korszakalkotó mű belátható időn belül valóra válik. Hazánk lépésről-lépésre közeledik a jogállam eszméjének megvalósításához. Az egységes társadalom boldogulásához nélkülözhetetlen fejlett jogrendszerek, a tételes törvények előre megállapított terv szerint történő létrehozatala, a törvényt alkalmazó testületek szellemi és erkölcsi fejlettségének a megteremtése, mindez a jogbiztonság s így állami életünk haladásának rég elismert fellétele. Rs ebben a nagy munkában az egységes polgári törvénykönyv megszületése egyike a legfontosabb, a legmélyrehatóbb eseményeknek. A dologi, a kötelmi, a családi és az öröklési jogok preciz szabályozása, a modern jogtudomány és ősi jogunk tekintetbe vételével való staluálása jövő nemzeti fejlődésünknek egyik hatalmas talpköve. A nemzetállam kiépítésében a polgári kódexnek nagy és döntő szerep jut. Gazdasági életünkre s így nemzeti vagyonosságunkra, tehát függetlenségünkre óriási befolyást gyakorol majd ez a törvénykönyv. De érezni fogjuk annak áldásait minden téren. Ep azért a magánjogi törvény megalkotásával nem egy szűkebb társadalmi osztálynak, hanem mindnyájunknak a javát fogjuk előmozdítani. S ez teszi ezt a munkálatot mindünknek kedvessé, nekünk jogászoknak meg összes tudásunk, összes jóakaratunk és tehetségünk sugallta feldolgozásra, megvitatásra, megbeszélésre érdemessé. Én legalább ugy érzem, hogyha ebben a korszakalkotó munkában, mely elkészülte esetén hazánk pozícióját a müveit államok sorában ismét egy hatalmas kapocscsal fogja megerősíteni, akármelyikünk szerény tehetségéhez képest csak bármi csekély kis momentummal is közre tudott működni a nagy és impozáns alkotmány megépítésénél: akkor nem végzeit hiábavaló munkál, hanem annak az ősök által vérrel szerzett, sok század keserves, kinos küzdelmével megtartott földnek, a hazának szereletéből az egyed parányi, de összetéve nemzetfentartó munkájának egy részét oldotta meg. Ez a vezéreszme irányit akkor, midőn polgári törvénykönyvünk tervezetének egy aránylag kicsiny, de igen fontos részét behatóan feldolgozni szándékozom. II. Általános elvek. Az örökbefogadás jogintézménye körülbelül oly régi, mint maguk a fejlettebb jogrendszerek. A római jog — a magánjognak ma is igazi alapja — már ismerte az örökbefogadást, sőt a történelmi nyomok azt mutatják, hogy az örökbefogadás egyik faja, az arrogatio, már ezen jogrendszer kezdetleges stádiumaiban is létezett, a midőn még nem tisztán magánjogi ügyletként szerepelt, hanem, mint ez időben még szokásos volt, erősen közjogi színezettel bírt. amennyiben az arrogatio publicus actus volt. Akkortájt az örökbefogadást törvényjavaslat, rogatio alakjában terjesztették a comitia calata elé, melyhez azt a kérdést intézték, hogy beleegyezik- e az önjogu. sui juris személy örökbefogadásába ? Látnivaló ebből, hogy ez a jogintézmény a classicus jogban gvökerezik. így tehát nagyon valószínű, hogy már néhány évezreddel ezelőtt is a mindennapi élet követelményének a kifolyása volt. A modern jogrendszerek úgyszólván kivétel nélkül recipiálták és bár a részletekben több-kevesebb eltérést tapasztalunk, maga a vezéreszme egy : a természet mostohaságút ellensúlyozni, a gyermektelen egyénnek vagy házaspárnak a családi élet örömeit megszerezni és ennek természetes folyományaként az örökbefogadó elhalálozása után örököst biztosítani. Vagy mint Laureni, a hírneves franczia jogtudós mondja: az örökbefogadás egy ünnepélyes aktus, a mely két egyén között ugyanazokat az összeköttetéseket hozza létre, mint a valóságos szülői kötelék. Az élet nem mindenkinek adja meg azt a boldogságot, hogy vérbeli leszármazókat nevelhessen fel. Nem egy házasság magtalan s ha körültekintünk a társadalomban, akárhányszor tapasztalhatjuk, hogy sokak teljes megelégedettségéhez csak egy hiányzik, a család. Rang, vagyon, társadalmi helyzet, minden megvan, de az a tudat, hogy életünk minden munkája, fáradságunk minden gyümölcse úgyszólván gazdátlan lesz halálunk után, kietlenné teszi az életet is. Hisz érezzük, hogy életünk muló, pályafutásunk véges s a halál érzetét enyhíti az, hogy majd lesz valaki, a ki a megkezdett munkát folytatja s a küzdelemmel megtakarított vagyont átveszi. De nemcsak a házasságban élők érzik ezt. Nemcsak azok képesek felfogni a család örömeit, a kik e czélból törvényes kötelékre léptek. Hány eset van, a midőn családi és egyéni körülménvek. anyagi és társadalmi viszonyok, nem egyszer benső, érzelmi okok is lehetetlenné tették a házasságot. Mert azzal tisztában kell lennünk, hogy a házasságoknak aránylag csekély száma, tehát az agglegények és a pártában maradt nők nagy tömege nem épen a házasélettől való idegenkedésben leli alapokát. Nagyon sok esetben, a kivált mai napság nyomasztó megélhetési viszonyok okozzák azt, hogy a házasságok száma csökken. Az emberek ugy gondolkoznak, hogy egy embernek megélni mégis könnyebb, mint egy egész családnak. Más esetben az emiitett egyéni és társadalmi okok, szerencsétlen szerelem stb. a házasságkötés akadálya. De az évek múlnak ; azok, a kik még nemrég javukkorukban voltak, érezni kezdik testi és szellemi hanyatlásukat. És bámulatos, de igaz, hogy ilyenkor mindenkiben, a ki csak valami különczködésnek a rabjává nem vált, feltámad a családi élet szükségének érzete.