Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 7. szám - A jognyilatkozatok értelmezése. A szerződéskötés hiányai. Tervezet 980-995. §§ [1. r.]

ü MAGÁNJOGI KUDlllkÁLZIÓNK. Szabatosság kedveért azonban a szóban forgó szövegben kiemelendő lenne még, hogy »a felek . közös akarata irányadó. < A §. második bekezdése ellen sem tehető kifogás. A 981. ij fontos elvi szabályt jelent ki. Mint az indokolás is emliti, ez a szabály következése annak, hogy a Tervezet nem az akaratdogmát fogadia cl a szabályozás alapjául, baneni a nyilatkozatot tekinti döntőnek. Ugyancsak az indokolás szerint • összefügg e szabály azzal a felfogással, melyen a Tervezetnek a szerződéskötés hiányait tárgyazó és különösen a tévedés, megtévesztés és fenyegetés figyelembe vételének előfeltételeit meghatározó rendelkezései alapulnak.« De épen az itt idézett szavakra való tekintettel kell egy észrevételt tennem a szóban levő §. első bekezdésére, mely szerint »szerződési ajánlal< (illetve elfogadás) »abban az értelemben veendő és válik hatályossá,* amint azt a másik félnek . . értenie kellett. Ebből ugyanis szükségkép az következik, hogy ha tehát a másik fél nem oly értelemben vette a nyilatkozatot, amint azt »értenie kellett,* ebben a ferdén felfogott értelemben a nyilatkozat nem válik hatályossá. Már pedig, tekintve, hogy a Tervezel ilyen esetekben mindenütt a megtámadást nyújtja védelmi eszközül a nyilatkozat megtevőjének: felfogásom szerint nem helyesen construál; mert ha — bár indirecte — azt mondja, hogy a nyilatkozat abban az értelemben, amint azt a másik félnek értenie nem kellett, nem hatályos, ez nézetem szerint absolut vagy relatív semmisséget jelent, de nem megtámadhatóságot, mert a megtámadható nyilatkozat nem hatálytalan, ha — és a mig — meg nem támadják. Addig föltételes hatálya van a nyilatkozatnak, kérdés lévén, hogy pl. a tévedő meg akarja-e támadni a nyilatkozata alapján létrejött szerződést; s föltéve, hogy a megtámadás elmarad, a szerződés (illetve a nyilatkozat) végleges hatályúvá válik. Ehhez képest tehát a §. első mondatát igy tartom módositandónak: ^Szerződési ajánlat abban az értelemben veendő és válik feltétlenül hatályossá . .« stb. — Igaz, hogy a törvényalkotás gyakorlati czélja szempontjából — különösen mivel a továbbiak e tekintetben minden homályt kizárnak — az ajánlott módosítás igen lényegtelen, de igazolt talán az a felfogásom, hogy ahol az a gyakorlati kezelhetőség rovására nem megy, jó ha a törvény kifejezéseiben az elméleti irányt is jelzi, amelyet követ. A 981. §. második bekezdése fölösleges; inkább zavart okozna a törvény interpretatiója tekintetében, mintsem használna Ez a bekezdés kivételt tesz az előbb kimondott általános szabály alól, megengedvén, hogy a nyilatkozat szerzője (helyesebben a nyilatkozat tevője) a tévedésre vonatkozó szabályok szerint megtámadhassa nyilatkozatát, ha ő maga más értelemben vette, mint ahogy a másik félnek értenie kellett. Az ilyen eset nem egyéb, mint közönséges tévedés a szó jogi értelmében is; magától érthető tehát, hogy a tévedés szabályai alá esik Miről is van szó? Arról, hogy a nyilatkozó maga az első bekezdés értelmében való objectiv megítélés szerint nem kétértelmű nyilatkozatot mégis más értelemben vette, mint a másik fél, mely utóbbi egész jogosan tehette fel, hogy ellenfele a kérdéses kifejezéseket a nyilatkozatban vele egyértelmüleg használja. Valaki pl. az évi »buzáját« ajándékozza másnak, értve a használt »buza« szó alatt (mivel pl még nem birja tökéletesen a nyelvet) a rozsot.1) Természetes, hogy ez ép oly tévedés, mint bármely más. A 982. §. indokolása azonban azt az esetet (talán arra gondolva, amit a jegyzetben említek), bár »tágabb értelemben,* szintén dissensusnak mondja, s talán azért látja szükségesnek a Tervezet kiemelni, hogy az mégsem esik a dissensus azon szabályai alá, melyeket a 982. s köv. §-ok tartalmaznak. De tekintsünk csak végig az irók során, s látjuk, hogy még az igazi dissensust is igen gyakran csak mint a tévedés egy nemét emiitik.2) Nem igen kell tehát attól tartani, hogy valaki a szóban forgó eseteknél (különösen ha figyelembe veszi a 981. $ első bekezdését) »szükebb értelemben« vett dissensusra gondoljon, s ehhez képest alkalmazza a törvényt, t. i. a 982. és köv §-okat. Az itt tárgyalt bekezdés — különösen ugy ahogy most van — ugy érzem, hogy (talán ép azért, mert a természetes ') Semmivel sem különb az eset, mikor pl. valamely kifejezés magában véve s az általínos beszédmód szerint kétértelmű ugyan de a felek concret viszonyait objective tekintve, föltehető, hogy kellő gondosság és figyelem mellett mindkét félnek ugyanazon egy értelemben kellett volna vennie a használt kifejezést. Ily esetben tehát kétértelműségről szintén nem beszélhetünk. — Erről alább is lesz szó. 2) V. ö. pl. a sok között Savigny, Puchta, líaron, Windscheid, Burckhardt magánjogi munkáit. észjárást még jobban elő akarja segíteni), a helyeit hogy fölvilágosítana, inkább gondolkodóba ejthet, hogy "vájjon miféle különös esetek kedveért csinálta a törvényhozó ezt a szabályt. Ha talán a Tervezet e bekezdés rendelkezését csakis oly esetekre látja szükségesnek külön is kimondani, amilyeneket az előző jegyzetben emiitettem, akkor helyes, ha erre felhívja a figyelmet, mert — bár mint jeleztem, ezek sem qualificálbatók kellő megfontolás mellett másnak, mint tévedésnek — mégis complikáltabb esetek ; csakhogy az sokkal czélszerübben történhetik a 982. $-szal kapcsolatban," amiről alább szólok. Ami pedig az itt tárgvalt bekezdés indokolását illeti (a III. köt. 127. 1. végén), az "nem felel meg egészen a szóban forgó tervezeti szöveg éllelmének Az indokolás ugyanis nem emeli ki azt — ami pedig a 987. ^-ban szintén benne van —, hogv ily esetekben a megtámadás, ép ugy mint a tévedésnél, csak akkor foglalhat helvét, ha a nyilatkozó saját eltérő értelmezése valami olyan körülményre vonatkozó nyilatkozatát érinti, amelv körülmény az ügyletben a 987. §. szerint lényeges tévedés alapjául szolgálhat Már most kérdés lehet (föltéve, hogv a Tervezet e bekezdése megmarad): vájjon a Tervezel szövegét vagy az indokolást tekintsük e irányadónak? vájjon t. i. az indokolás a »lényegesség«-et. — melyről a 987. §. szintén beszél — mint a Tervezet szelleméből magától értető dőt tartotta-e szükségtelennek megemlíteni (valószínűleg így van), vagy pedig a Tervezet szövegezése, vagy végül az indokolás szövegezése hibás-e ? De mind ettől el is tekintve s ugyancsak föltéve, hogy ez a bekezdés megmaradna, akkor is nagyon kívánatos lenne, hogy a Tervezet ne utaljon e helyen egyszerűen »a tévedésre vonatkozó szabályok'-ra. hanem könnyebb áttekinthetés kedveért mondja meg e mellett világosan azt is, hogy a kivétel az oly nyilatkozat tevőjére vonatkozik, akinek ezen nyilatkozata által a másik fél ingyenes előnyt vagy aránytalan nyereséget szerezne, s továbbá, hogy a megtámadó a 993. §. első bekezdése értelmében kártéritéssel tartozik. A mostani szövegezés, a maga túlságos tömörségével, csaknem a talány-megfejtés szerepére juttatja azt, aki olvassa. E bekezdést — mint emlitém — fölöslegesnek tartom ugvan, de elvégre is az nézet dolga, s lehet, hogy a törvényhozó jónak látja megtartani. Ez esetre azonban, az elmaradottakhoz képest, igy szövegezném: A nyilatkozat megtevője, ha ö maga más értelemben vette nyilatkozatát, — amennyiben nem a 982. §. esete forog fenn — a tévedés szabályai szerint megtámadhatja azt. föltéve, hogy a másik félre a szerződésből ingyenes előny vagy aránytalan nyereség káromolnék. A megtámadó a másik félnek a 993. §. első bekezdése értelmében kártéritéssel tartozik. Ez többet mond ugyan, mint amennyi a szavakkal való legszigorúbb takarékoskodás mellett föltétlenül szükséges, de könnyebben érthető. 982, 983. §§. (982. §.) Szerződés nem jön létre, ha a felek szerződési nyilatkozatai nem egyezők, vagy ha valamelyik félnek kétértelmű nyilatkozatát mindegyik fél más-más értelemben vette. A kölcsönös félreértés folytán megkötöttnek vélt szerződés azonban hatályossá válik, ha a félreértés felismerése után az egyik fél a másiknak felfogásához azonnal hozzájárul. (983. §.) A 982. §. első bekezdése esetében a szerződési nyilatkozatok bármely pontjára vonatkozó eltérés vagy félreértés kizárja a szerződés létrejöttét, kivéve, ha a körülményekből megállapítható, hogy a felek a szerződést ama pont nélkül is megkötötték volna. Ez utóbbi esetben az elintézetlen pontra nézve megeggezés hiányában a bíróság dönt. E S-ok a magyarul úgynevezett »félreértés«-re (dissensus) vonatkoznak. Jól mondja az indokolás, hogy »a szerződés fogalmából következik, hogy annak a két nyilatkozatnak, amelv alkotja, egymást tartalmilag fednie kell " Ha a nyilatkozatok nem egyezők, szerződés nem jön létre, habár a felek azokat egyezőknek s a szerződést megkötöttnek tekintették volna is.« Mégis helyes, hogy a Tervezet a dissensussal különösen is foglalkozik (noha már a szerződésnek imént emiitett fogalmi kellékét a 932. §-ban kimondta) és az arra vonatkozó szabályokat együvé csoportosítja, nem mint a német polg. tvkv, amelynek megfelelő szabályai szintén vannak ugyan, de szétszórva ugy hogy a dissensus, mint a szerződéskötéskor netalán előforduló rendellenességek egyik — a tévedéstől lényegesen különböző — alakja, ily szabályozás mellett kellőképen ki sem domborodhatik. Már pedig, hogy erre szükség van, mutatja az a bánásmód, melyben különösen régebben főkép az akaratelmélet hatása alatt — a dissensus kérdése részesült, az a felfogás, mely szerint az az u. n. lényeges tévedés egy esete;3) helyes léhát, ha a törvény e kétféle tényálladék közötti különb3) V. ö. Krainz-Pfaff: System des österr. alig. Privatrechts (Wien 1885) 1. 344. 1.