Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 5. szám - Jog haszonélvezete. Tervezet 756-764. §§ [1. r.]

MAGÁNJOGI KODllTKÁCZIÓNk. 7 Másrészt tartoznék az ususfructuarius bekövetkezendő halálával a 7Ö4. §. szerint az épületjogot visszaadni. E helyütt mellesleg megjegyezzük, hogy ezen §. szövegezése hibás, mert nem az elhalt ususfructuarius, hanem csak ennek jogutódja adhatja vissza az ususfructus tárgyát. De hogy miben álljon ezen visszaadás tárgya és milyen jogi sorsban részesüljenek az ususfructuarius által rakott épületek ? erről a Tervezet nem gondoskodott. A zálogjog haszonélvezetéről egyáltalában szó nem lehet, mert a zálogjog a Tervezet 826. >i-a szerint — a mi különben a zálogjog természetéből is folyik — csakis az ez által biztosított követeléssel együtt ruházható át, sőt a követelés átruházásával hallgatólag átruházottnak tekintendő a zálogjog is. Ha tehát a követeléssel együtt a zálogjog is átruháztatik, az engedményes a zálogjogot mint dologi jogot már az engedmény alapján gyakorolhatja, a követelés átruházása nélküli zálogjog haszonélvezete pedig merő képtelenség. Hátramarad a korlátolt dologi jogok köréből még a telki fehérből (Reallast) eredő jogok megvizsgálása. Mellőzve e helyütt az ugy a tudományban, mint a törvényhozásokban — a különben hazai jogéletünkben idegen és a középkorból áthurczolt jogintézményként szereplő telki- vagy reálterhekkel szemben elfoglalt külömböző álláspontokat, nem kutatva továbbá a telki terhek jogi természetét különösen arra nézve: váljon azok a dologi vagy a kötelmi jogok közé sorolandók-e? s elfogadva a Tervezet álláspontját, mely szerint a telki terhek a dologi jogok keretébe illesztendők — jóllehet némely esetben (908. §.) a kötelmi jog jellege tagadhatatlan —, a telki terhekből folyó jogok- mint korlátolt dologi jogokra vonatkozó ususfructus mégis tarthatatlan : mert eltekintve attól, hogy a Tervezet 910. §-a szerint a reálterhekből folyó követelések legtöbb esetben át sem ruházhatók és ennélfogva az ususfructus tárgyát sem képezhetik, az átruházható követelések, joghatásuk tekintetében és in ultima analysi, a jelzálogilag biztositolt követelésekkel fogalmilag összeesnek, miért is a követelések haszonélvezetét szabályozó rendelkezések reájuk is kiterjednek. Mindezekből kiderül, hogy a korlátolt dologi jogok területén egyetlen egy jog sem alkalmas az ususfructusra, sőt hogy a Tervezet jogrendszere szerint a haszonélvezet tárgyát nem is képezheti. Térjünk most át a kötelmi jogból eredő követelésekre. Ha valamely kötelmi jognak haszonélvezetéről szólunk, akkor az alatt voltaképen valamely obligatióból a creditor javáru támadt s átruházható követelésnek haszonélvezetét értjük. Az azonban, hogy milyen tartalmú ez a követelés és milyen kötelmi viszonyból eredt, egyelőre közönyösnek látszik. Mindamellett közelebbről vizsgálva, alig mondhatjuk, hogy minden átruházható követelés a haszonélvezetre alkalmas tárgy, sőt ellenkezőleg bátran állíthatjuk, hogy legtöbb követelés, már tartalmánál fogva is, az ususfructussal praktikus correlatióba nem is hozható. A szerfelett sok eset közül csak egyet emelünk ki és kérdjük : milyen ususfructust rendelhet p. o. a bérlő bérleti jogára nézve ? és miben álljon aztán az ilyen joghaszonélvezet ? bizony csak abban, hogy a joghaszonélvező a bérlemény tárgyát és pedig a Tervezet szerint absolut joghatással haszonélvezheti, holott maga a bérlő csak kötelmi tehát relatív joggal bir. A jogconsequentia tehát az volna, hogy daczára annak, hogy nemo plus juris in alterum transferre potest, (juatn ipse habét, a haszonélvező mégis hatásosabb joggal ruháztatnék fel, mint milyennel a bérlő bir vagyis a derivált jog halásosabb volna mint az alapjog. Ez a jogconsequentia csak az inconsequentiának szüleménye lehetne! Ha pedig az ususfructrarius, csak olyan és csak annyi jogot szerezne, mint a milyen a bérlőt illeti, akkor ezen czél a bérlési jog puszta átengedése által is elérhető volna. De még kevésbé érvényesülhet a joghuszonélvezetnek a Tervezetáltal oly annyira hangoztatottabsolut joghatálya, és még kuszáltabb a mesterkélt construclio, ha a követelés tárgyát, valamely munka-teljesítés képezi Fognak-e ilyen jogalakulatok jogéletünkben talaját találni? Fog-e valakinek eszébe jutni, a locatio conductio operarum-ból eredő jogra nézve haszonélvezetet szerezni? Mi azt hisszük, hogy nem. Némileg komoly discussio tárgyát képezhetné az ususfructus nominis, ha a követelés tárgya, valamely clhasználhatatlan vagy elhasználható dolog. Mielőtt azonban e kérdéssel behatóbban foglalkoznánk, bármennyire szeretnénk is tudományos fejtegetésektől tartózkodni, e helyütt mégis kénytele nek vagyunk röviden az ususfructus nominis-nek provenientiájára, őshazájában: a római jogban kiállilott ajánló levelére retlectálni, melynek alapján némely ujabb törvényhozásban honosságot szerzett. Kapcsolatban e megjegyzéssel, el nem hallgathatjuk, hogy a régibb római jog. elveihez hiven, az ususfructus nominis-t ép oly kevéssé ismerte, mint az elhasználható dolog ususfructusát. Bizonyítékul szolgál ez arra nézve, hogy e fogalomellenes ususfructusra a jogélet nem is szorult. Csak későbben, valószínűleg már a császárság első idejében, engedte meg egy senatusconsultum azt, hogy az ususfructus omnium vei partis bonorum hagyományozható, ha a vagyonban — in patrimonio — elhasználható dolgok léteznek is. Ezen S. C. nak tendentiája bizonyára csak az volt, hogy az örökhagyó módjában állhasson, az örökösnek a hagyatékot deducto usufructo fentartani, de hogy általánosításra szükség nem forgott fenn, azt bizonyítja azon körülmény is, hogy az egyes törvényrendelkezések nagyobbára csak arra az ususfructus nominis re vonatkoznak, mely hagyomány által rendeltetett, sőt hogy az uralkodó nézet daczára kiváló római jogászok az ususfructus nominis ellen nyilatkoztak. Hogy milyen ingatag bázison áll az ususfructus nominis egyáltalában, kiviláglik továbbá már abból is, hogy az ujabbkori dúsgazdag irodalomban is annyira eltérnek iránta a nézetek, hogy életrevalósága méltán kétségbe vonható. Egyébiránt nem szolgálhat irányadóul sem a római jog, sem valamely positiv törvény álláspontja, mihelyest arra a meggyőződésre jutunk, hogy a mi jogéletünk az ususfructus nominis iránt nem érdeklődik, vagy ha ama illusorius czél, melyet az ususfructus nominis álarcza alatt netán elérni akarunk, nem ellensúlyozza azokat az elvtelenségeket és fogalom • zavarokat, melyeknek árán a Tervezet által contempláit joghaszonélvezet a törvénykönyvbe iktattatnék. Hiszen fontolgassuk egyelőre az ususfructus nominis-t, melynek közvetlen tárgya olyan követelés, mely valamely elhasználhatatlan dolog teljesítésére irányul, és bonczoljuk fel azt a jogi constructiót, melybe az ilyen haszonélvezet öntetik, és akkor ki fog derülni, hogy lényege abban áll, hogy az által, hogy a hitelező az adósa elleni követelését a haszonélvezőre titulo ususfructus átruházta (772. §.), a haszonélvező a hitelező jogaiba lép az adóssal szemben, de nem mint puszta engedményes, hanem a Tervezet szerint mint absolut joggal biró. Hogy aztán a Tervezet által oly annyira hangoztatott jogabsolutság, miben fog nyilvánulni, s miként fog gyakorlatilag érvényesülni, azt nehéz kitalálni. Már csak nem lehet állítani, hogy a haszonélvező a reá átruházott követelés érvényesítése tekintetében, akár az adós, akár egy harmadik ellen actio in rem-mel bir, hiszen eltekintve,attól, hogy ilyen keresettel maga a hitelező sem élhetett volna, a követelés a Tervezet szerint dolgot egyáltalán nem képez, és ennélfogva actio in rem-mel nem is érvényesíthető. Az ilyen átruházásnak tehát más jogi consequentiája nem lehet, mint az, hogy a joghaszonélvező az adóstól a követelés teljesítését követelheti, s hogy a behajtott követelés tárgyára a Tervezet 760. ^-a szerint a hitelező a joghaszonélvező utján határozott jogcúm nélkül tulajdonjogot, maga a joghaszonélvező pedig a dologi haszonélvezetet — az ususfructus verus t — szerzi. Ebből kiviláglik tehát, hogy a joghaszonélvező érdeke voltaképen csakis a követelés beszedése, vagyis a teljesített dolognak birtokba vétele után kezdődik, a puszta behajthatási jog reá nézve legfeljebb azzal az érdekkel járhat, hogy a leendő ususfructus-t magának biztosithatja, a mi azonban csak abban az esetben birhat némi jelentőséggel, ha a hitelező által eszközlendő behajtás, s a beszedett dolognak ususfructus-ba leendő átadása iránt bizalmatlankodik. Pedig eltekintve attól, hogy ez érdeke cautio, kötbér, de mindenesetre a leendő ususfructus t megállapító szerződés megszegéséből eredő kártalanítási igény által megóvható, a nélkül, hogy fictionált ususfructus-hoz folyamodni szüksége volna, a joghaszonélvezőre a ki mint egy elpalástolt mandatarius szerepel, a követelés behajtása, beszedése stb. a Tervezet 760 §-a szerint kötelezettségként omni onere és odio hárul; nos kérdjük: képzelhető-e komolyan, hogy valakinek kedve támadna, a valódi ususfructus-t az ususfructus nominis utján megszerezni ; kedve legyen a fent ecsetelt complicált jogügyletbe bocsátkozni? Mi azt hiszszük, hogy nem. De feltéve, hogy ilyen eset per non putarem előfordulhatna, akkor az bizonyára a fehér holló számába jönne, melyre a törvényhozás tekintettel nem lehet. Megengedjük, hogy az örökhagyó kívánsága akár csak kivételesen a körül foroghat, hogy a hagyatékában netán előforduló követelés az örökösre, illetőleg a hagyományosra ugy száll jon át, hogy a követelés teljesítésének tárgyát képező dolog haszonélvezete más valakit illessen: ebből azonban csak az következik, hogy a halálesetre szóló intézkedésben a legatum ususfructus nominis praktikus jelentősége kizárva nincsen, mi iránt tehát a törvényhozás, ba méltánylását szükségesnek találja, az örökösödési jogban — a mivel e helyült nem foglal-