Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 4. szám - Az ingatlan dolgok fogalom-meghatározása. Tervezet 485. § - Tartozások átvállalása. Tervezet 1267-1274. §§

MAGÁNJOGI KODlrlkÁCZlÚNK. laszhatatlanság sérthetetlen dogma maradt, mely a L. 8. §. 5 de novat. et deleg. D. (XLVI. 2) következő világos szavaiban kifejezésre is jutott »Quod enim ego debeo si alius promittat, liberare me potest si novationis causa hoc fiat, si autem non novandi animo hoc intervenit, uterque quidem tenetur, sed altero solvente altér liberatur.« Ha a promissio az adós közreműködése mellett történt, delegatio-, ennélkül pedig »expromissio«-nak nevezték az ügyletet. Mi elsősorban ez utóbbival foglalkozunk. A kötelemnek tehát — hogy az eredeti adós a harmadiknak promissiója folytán szabadulhasson — noratio utján meg kellett szűnnie- A megszűnés e módjának folyománya pedig az, hogy a harmadik uj adós, a régi kötelemből eredt kifogásokkal nem élhetett. A római jog ez álláspontja átment a code civil 1271, 1274— 79. czikkelyeibe (a szász polgári törvényk. 1003. §-a és a drezdai javaslat kifejezetten az ujjitás czime alatt tárgyalja a kérdést, határozottan kiemelvén, hogy az eddigi adós beleegyezése nem szükséges), valamint a többi az indokolásban idézett törvénykönyvekbe. A kötelembe az eredeti adós helyébe és ennek felszabadulása mellett *ujjitás nélkül* léphetni: ez a porosz Landrechtnek a vívmánya. Eine Expromission liegt vor, wenn Jemand durch Véreinbarung mit dem Gláubiger ^tall des bisherigen Schuldners dessen Schuld übernimmt (I. 14. 39!). §.) Die Absicht der Betheiligten muss dahin gegangen sein, dass der bisherige Schuldner aus dem Schuldnexus scheide. (Ugyanott 401. §.). A törvény körülbelül egy évszázadon át hatályban volt és annak alapján készült a német polgári törvényk. 414. §-a, melynek ismét, nem a legsikerültebb utánzata a Tervezet 1267. §-a. Harmadik személy a hitelezővel kötött szerződés által átvállalhatja'az adós tartozását ugy, hogy (idősként a helyé&e lép « Szerény nézetem szerint az »adósként* szó egészen fölös, mert ha valaki az adós helyébe lép, természetes, hogy »adősként« lép. A nyelvészek dolga volna a Tervezetet átvizsgálni, vájjon a »ként«,»gyanánt«; »helyett« stb szavak helyesen alkalmaztattak-e, de az adós helyébe lépni másként, mint adósként, — gondolom, hogy nem lehet. Egyébiránt részemről, ha talán nem is jobb, de tetszetősbnek találom a következő szövegezést: »Harmadik személy, ki a hitelezővel kötött szerződés mellett, az adós tartozását átvállalja, a jogviszonyban ennek helyére lép.« Emiitettem, hogy n. p. trvk. 414. S-a mögött a porosz Landrecht 100 éves judicaturája mutatható föl, minek folytán elegendők is annak dispositiói; de nálunk, a hol az intézmény egészen uj, jogos követelmény, hogy a törvénykönyv az összes vagy legalább az avval kapcsolatos fó'kérdéseket is megoldja, mivel részemről soh se tudtam rokonszenvezni azon felfogással, hogy majd megadja a direktívát — a Reichsgericht. Pedig a kérdések egész halmoza tódul tollúnk alá. Csak az elsőranguakat említve, van-e az átvállaló harmadiknak regressusa az eddigi adós ellenében, illeti őt különösen az actio de in rem verso vagy sem'.' A Landrecht szabályozza e kérdéseket. Vagy pedig : miként alakul a jogviszony egyetemleges kötelmeknél az esetre, hogy az átvállalás után nem az uj, hanem valamelyik egyetemleges adóstárs teljesít ? Ki ellen van ez utóbbinak regressusa, a régi vagy az uj adc's (expromittens) ellen ? Az iránt sem vagyunk tisztában — lega! >bb az indokolásból ki nem vehettük, hogy vájjon az átvállal j és a hitelező közt létrejött szerződés addig, mig az adós az átvállalásról tudomást nyer, contrario actu visszavonható-e. Világosságot kérünk tehát legalább a közel fekvő kérdésekben. Még egyet, — lehetséges-e az expromissio partialis? Az átvállalás novatiót nem szülvén, természetes, hogy az eredeti kötelem az adóscserén kívül egyebekben változatlanul marad, hatálya azonban — mi szintén természetes — kell, hogy kiterjedjen azon személyek és dolgokra, melyekhez a hitelező nyúlhatott volna az esetre, ha a felszabadult főadós nem teljesített volna, azaz a kezesek és zálogokra. A Tervezet 1272. §-a intézkedik is, hogy az átvállalási szerződés létrejöttével az előbbi adós kezese és a követelés biztosítására lekötött zálog és jelzálog felszabadul, hacsak a kezes, illetőleg a zálog vagy jelzálog tulajdonosa, az átvállalásba bele nem egyezik. A Tervezet e rendelkezése szerint, nem szabadul tehát az egyetemleges adóstárs és folvományképen az érdekében lekötött zálog és jelzálog sem. A Tervezet tehát szűkebbre szabandó vagyis oly értelemben alakítandó át, hogy az átvállalási szerződés létrejöttével az elűbhi adós kezese és a követelés biztosítására annak érdekében lekötött zálog és jelzálog felszabadul. Az utó mondat »hacsak a kezes, illetőleg a zálog vagy jelzálog tulajdonosa (?) az átvállalásba bele nem egyezik,* a fogalmazás tekintetében szintén kifogás alá esik, mivel egyrészt homályos és másrészt nem tudni, melyik tulajdonosnak és mikor kell beleegyeznie. Sokkal helyesebb és világosabb a német törvény 418. § a, mely a német jelzálognak megfelelőleg nem mondja, hogy a jelzálog „megszűnik", hanem, hogy az átvállalásnak ugyanaz a hatálya, mintha a hitelező a jelzálogról lemondott volna. Különben a Tervezet 903. $-a az alzálogjogot fentartván, a complicatiónak csak tápanyagot nyújt abbeli rendelkezésévek hogy a jelzálog megszűnik, mivel alzálogjog mellett meg sem szünhetik. Ugyancsak helyesebb a felhívott német törvény 418. §-ának azon rendelkezése, melynek mintájára a »hacsak« stb. készülődött —: »Ezen rendelkezés (t. i. a megszűnés) az esetre nem nyer alkalmazást, ha a kezes, vagy a lekötött tárgynak (értsd inj>ó vagy ingatlan) az átvállaláskori tulajdonosa, az átvállalás alkalmával abba beleegyezett*. Mint mondók, nézetünk szerint ez a helyesebb rendelkezés. - Átt érve az átvállalót a hitelezővel szemben illető kifogásokra, természetes — és ezt külön kiemelni fölösleges — hogy az első sorban mindazon kifogásokkal élhet, melyek őt magából az átvállalási szerződésből, a tévedés, csalás, kényszer alapján személyesen illetik, fölhozhatván a beszámítást is azon követelésére nézve, melylyel neki a hitelező tartozik. Másodsorban pedig, miután mint többször kiemeltem, az átvállalás újítással nem jár, a felszabadult adós kifogásaival is élhet, az elszámolást is ide értvén. Azonban nem számithatja be a régi adósnak a hitelezővel szemben fennálló követelését, a mint ezt az adós az engedményessel szemben a Tervezet 1262. §. esetében igen is teheti. E tárgyról a Tervezet 1271. §-a következőképen rendelkezik : >Az átvállaló (1267. §) a hitelezőnek ellenvetheti azokat a kifogásokat, a melyek az előbbi adósnak a hitelezőhöz való jogviszonyából erednek* és most következik ismét egy »hacsak«: t. i. »hacsak az átvállalási szerződésben azokról le nem mondott.» Ezer engedelmet, de ezen »hacsak stb.* talán egészen bátran törölhető. II. Fejtegetésünk eddig szorosan csak az esetre vonatkozott, hogy egy eddig kötelemben nem állott harmadik, az adós hozzájárulása nélkül, oly szerződésre lép közvetlenül a hitelezővel, mely szerint annak fölszabadulása mellett, tartozását ííívállalja, azaz az adós vállairól egészen a magáéra veszi. Valamint tehát a követelésben, épen ugy a tartozásban is, látjuk a singularis successiót az adós hozzájárulása nélkül végbemenni. Előbbinél fölösleges, mivel az adósnak rendszerint közömbös, hogy kinek teljesítsen, lévén egyedüli érdeke, hogy a teljesítés által szabaduljon; mig ellenben az utóbbinál — daczára annak, hogy a hitelezőre legkevésbé sem közömbös, hogy ki által történjék a szolgáltatás, mert hiszen a kötelem gazdasági értéke rendszerint épen az adós személyében rejlik — szintén felesleges az adós beleegyezése, illetve hozzájárulása ott és akkor, a hol és a mikor a hitelező ugyanazon gazdasági értéket más — az átvállaló adós — személyében találja. De hogy alakul a viszony az esetben, ha a harmadik a tartozás átvállalása tárgyában — nem a hitelezővel — hanem az adóssal szerződik ? A forrásokból [L. 1 Cod. de novat. et deleg 8. 42. (41.)] tudjuk, de az előadott okokból is természetes, hogy »Delegatio debiti, nisi consentiente et stipulanti (más kiadásban olvasható stipulante) promittente debitore jure perfici non potest,* vagyis röviden kifejezve a harmadik és a hitelező consensusa solvál, mig ellenben a harmadik és az adós consensusa nem solvál. A mint az utóbbi consensushoz a hitelező — itten a posteriori — hozzájárul, egyrészt e hozzájárulás tárgya és terjedelmének megfelelőleg, és másrészt, a szerint a mint az adósként való elösmerés (agnitio) iránt a kezdeményezés az átvállaló harmadik, vagy pedig az eddigi adós részéről tétetik, — a kötelem más és másképen alakul. Ha az utóbb jelzett consensus alapján a harmadik a hitelezőnek átvállalási „ajánlatot" tesz és ez elfogadja: akkor keletkezik a már előbb megbeszélt — a Tervezet 1267. § ában foglalt »tartozás átvállalása.« Ellenben, ha ily consensust, csakis az adós közöl a hitelezővel, e közlésnek semminemű jogi hatály