Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 50. szám - Ingó dolog mint zálog. Tervezet 778-836. §§ [4. r.]

MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. 5 specziális neme és az akkor a tulajdon czime alatt is már ismertetést igénvei, akár egy külön szakaszban, akár az 568 §-ba beékelve Feltétlenül helyeselhető egvébként, hogy a Tervezet a felfüggesztő hatályú vagy a jövőbeni kezdő határidőtől függő tulajdonszerzés más nemeit nem ismeri el érvényeseknek, mert ez a tulajdon-elméletnek és a forgalom-biztonság igényeinek összezavarására vezethetne s helyes az is, hogy a pactüm reservati dominii intézményét az ingatlanokra nem terjeszté ki; mert a czél. a mi az ingók eladásánál ez utón biztosítva vaü' az ingatlanoknál telekkönyvi bejegyzés által is biztositható s így e téren amaz intézmény felesleges s ha felesleges, ugy kár volna a telekkönyvek áttekintését megnehezíteni általa. A fentiek figyelembevételével tehát a Tervezet 5(58. ^-a a mely így szól: „Ha a tulajdont bontó feltétel vagy véghatáridő lejártáig ruházták át, a feltétel teljesítésekor vagy a határidő lejártakor a dolog tulajdona visszaszáll az átruházóra. A bontó feltétel és a véghatáridő kikötését az 548. §. második és az 549. §. második bekezdésének hatályával a telekkönyvben be lehet jegyezni," következőképpen volna kiegészítendő és pedig az első bekezdés után: „A véghatáridő 50 éven tul nem terjedhet és ezen idő elteltével a bontó feltétel is bekövetkezettnek tekintendő." a második bekezdés után pedig : ..Ingóknál a tulajdonszerzés az 1410. §-ban foglalt előfeltételek mellett a vételár megfizetésének halasztó hatályú feltételével is létrejöhet." Megjeg}'zem még itt, hogy a Tervezet 1411. s-ában az ily ügyletekre nézve tett kikötés, hogy ez ügvlet csak akkor hatályos, ha okiratba van foglalva "s ha a vételár lefizetésének határideje naptár szerint van meghatározva, igen üdvös, mert elejét veszi e téren tapasztalható sok visszaélésnek. Csebi Pogány Virgil, lévai kir. járásbiró. Ingó dolog mint zálog.*) (Tervezet 778—836. §§.) 819. §. «A záloghitelező kielégítése a zálogból ennek eladása utján történik. A zálogot akkor lehet eladni, a mikor a követelés egészben vagy részben lejárt. Ha a szolgáltatás tárgya nem készpénz, lejáraton felül kell, hogy a követelés előbb pénzköveteléssé változott legyen át«. E szakaszhoz csak az a megjegyzésem van, hogy ha a T. egészen praecise akarja szabályozni azt, hogy mikor lehet eladni a zálogot, ugy nem elég azt megmondani: a mikor a követelés egészben vagy részben lejárt, hanem azt is: és a hitelező követelése más uton ki nem elégíttetik. Ez folyik a zálogjog subsidiárius jellegéből.1) Mondhatnók ugyan, hogy ez a dolog természetéből folyik s igy szükségtelen annak törvényi kimondása. Ezzel szemben azonban az is áll, hogy igy teljes biztossággal lehet elejét venni annak, hogy a hitelező a törvény nem egészen teljes rendelkezéséből jogot vindikálhasson, továbbá áll az is, hogy ugyanily joggal a T. 819. szakaszába felvett rendelkezés is szükségtelen volna, mert hiszen a T. elmondja azokat az eseteket, a mikor a zálog eladható a lejárat előtt (813. §.) s igy természetes, hogy egyébként már csak a lejárat után adhatja el a hitelező a zálogot. S mégis felvétetett az a rendelkezés a Tervezetbe, mert ezt a záloghitelező jogainak praecis szabályozása szükségessé teszi. Javaslom tehát: e szakasz 2-ik bekezdésébe felvenni eme kiegészítést: »és a záloghitelező követelése más módon ki nem elégíttetik*. 825. §-. »Az eladás jogosultságának bekövetkezte után az elzálogitó és a záloghitelező a zálog eladásának módját egyetértve, a 823. és 824. §. szabályaitól eltérően állapithatják meg. Ha harmadik személynek a zálogot terhelő oly joga van, a melv az eladás által megszűnik, az eltérő megállapodás jogérvényéhez a harmadik személy beleegyezése is szükséges*. Ugy ebben a szakaszban, mint a 809., 810., 812, 813 , 814., 815 817., 819., 821. és 822. §§-okban a Tervezet következetesen elzálogitóról szól s következetesen mellőzi a tulajdonos szó használatát. Ellenben a 829., 830., 833., és 834. §§-ban »elzálogitó vagy tulajdonos* — áll a záloghitelezővel szemben. Hogy miért használja a Tervezet az utóbbi csoportban az elzálogitó mellett a tulajdonost is, annak okát adja az indokolás a 829. és 834. Jí-nál; t. i. mivel sokszor csak a tulajdonosnak, mint az elzálogitótól külön szeméh nek, részére lehet a visszaadást teljesíteni. Igy : a mikor a tulajdonostól történt elzálogitás után a zálog tulajdonosának személye változott vagy a mikor valaki nem a saját tulajdonát, de a 804. S-hoz képest érvényesen adta zálogba és a tulajdonos a dolgot utóbb vindikálta (828. §. indokolása ). Az, hogy mely esetben kell a zálogol az elzálogitónak és melyikben a tulajdonosnak kiadni; mely esetben követelheti a zálog kiadását az elzálogitó, és melyikben a tulajdonos; végre, mikor száll át a követelés kielégítésnél fogva az elzálogitóra és mikor a tulajdonosra: olyannyira a dolog természetéből folyik, hogy felesleges volna e tekintetben tüzelés szabályokat felállítani (834. §. indokolása). Végül (ugyancsak a 834 . §-nál) kimondja az indokolás, hogy a 829., 830., 833., és 831 §§^ban az elzálogitó mellett ugyanezen azonos indokokból említi a Tervezet a tulajdonost is. A Tervezet eme felfogása tökéletesen helyes. Ámde miért nem használja ezt a vagylagos kitételt a fentebb idézett szakaszok csoportjánál is? Nézzük legelsőbb is a német ptkv. előmunkálatait. A Tervezet 809., 810., (a 812. §-ról már külön szóltunk) 813., 814,815., 817.. 818., 821. és 822. §§-nak megfelelnek a n. ptkv. 1218., 1219., 1220., 1217., 1226., 1211., 1230.. 1231,1245., fai Ezek közülaz 1245. §. kivételével a többi valamennyi csak Verpfandert említ. A német tvkv. idézett szakaszainak megfelelnek a német javaslat első és második olvasásának következő szakaszai: I. 1157., I. 1156., II. 1133., I 1149 . I. 1176., II. 1138.. I. 1177. Az I. 1149. és 1176. akként vannak szövegezve, hogy sem Verpfánder-, sem Eigenthümer-nek megemlítése nem volt szükséges, a II. 1138. Verpfander-ről szól. A többi szakaszokban kövelkezetesen Eigenthümer van javasolva ott, a hol a német tvkv. megfelelő szakaszai Verpfánder-t s a Tervezet elzálogitó-t említ. Ennek a változtatásnak az okát a 2-ik bizottság jegyzőkönyveiben találjuk az 1156 §-nál (megfelel a német ptkv. 1215. és 1223. §$-ainak és a Tervezet 809. és 834. §S-ainak>.2) Lényegében a következő: a záloghitelezőnek kötelmi jogi kötelezettségei a megőrzés stb. körül, a zálogszerződésben gyökereznek, a miből folyóan kötelmi viszony a záloghitelező és az elzálogitó között jön létre. A záloghitelezőnek rosszhiszemű eljárásával szemben elegendő biztosítékot nyújtanak a tulajdoni igényről felállított szabályok. E mellett azután kétségtelen, hogy a záloghitelező minden oly tényével, a melylyel az elzálogitóval szemben fenálló kötelmi viszonyból a dolog birtokát illetően kifolyó jogainak határát túllépi, — egyúttal a tulajdonjognak obiectiv megsértését követi el. A záloghitelező mindig abban a tudatban birtokol, hogy a dolog a másé; e mellett azután az a kérdés, hogy ő az elzálogitót tulajdonosnak tartja-e vagy a zálog megkezdése után az elzálogitó erre való jogának hiányáról tudomást szerez, — csak annyiban jöhet szóba, hogy az elzálogitó beleegyezésével a zálogra nézve tett intézkedése az ő felelőssége körébe tartozik-e. Ezenfelül felelős a tulajdonosnak, ha az ő hibája miatt a zálog megsemmisül, romlik vagy annak visszaadását subiectiv lehetetlenség gátolja. A tudomány és a gyakorlat feladata lesz, eldönteni a kérdést, hogy mennyiben következtethetők a tulajdoni igényből jogok a zálog megőrzésére, letétbe helyezésére stb. irányuló igényeket illetően. Ennek a kérdésnek törvényi rendezésére praktikus szükség nincsen. Ezek voltak az okok, a miért az idézett szakaszokban a tulajdonos helyébe mindenütt az elzálogitót illesztették. Annyi már ebből is kiderül, hogy a záloghitelezőnek a felelősségét a tulajdonossal szemben, in thesi, nem vonta kétségbe senki. A tudományra és a gyakorlatra bizni lehet egyes, sporadikusan előforduló jogkérdéseket, a melyeknek törvény utján való megrögzítése az opportunitási szempontba ütközik, vagy a melyek még a jogéletben nem fejlődtek ki annyira, hogy egyik vagy másik irányban véglegesen dönteni lehetne. Itt azonban nem egyes jogkérdésről van szó, hanem egész csoportról s minden adat rendelkezésünkre áll, hogy a kérdést eldönthessük. A német tvkv. a fent idézett indokolás szerint azért mellőzi a tulajdonost az idézett szakaszokból, mert az azokban foglalt kérdéseknek a tulajdonos jogi helyzetéből vont rendezését a *) L. az előbbi közleményeket a 6. és 17. száraokban, i) Demelius : i. m. 91. s köv. 1. 2) Mugdan : i. ra. Ifi. 920. 1.