Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1902 / 48. szám - Törvényi öröklés. Tervezet 1804-1815. §§
MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. 5 §-ban a kincstár tulajdont akar szerezni; méltányos az, hogy ezen tulajdonszerzést 30 évhez kösse. Az 1289. §. külömben két esetet különböztet meg, mert első bekezdésében azt az esetet látszik tárgyazni, melyben a letét a hitelezőnek nem utaltatik ki. illetve melyben a letét nem ugy tétetik le az adós által, hogy azt a hitelező egyszerűen felvehesse; a második bekezdésben pedig azon esetet tárgvazza, melyben a letét a hitelezőnek, már kiutaltatott és az csak a felvétellel késlekedik. En a két eset között nem tennék különbséget, mert a végén az egészen közönyös, hogy a hitelező, ki a letétről értesítve lett, a letét kiutalását nem kéri vagy a letétet fel nem veszi 30 éven át. Semmi esetre sem tartom azonban indokoltnak, hogy a letét a 20 vagy 30 év elteltével az államkincstár tulajdonába menjen át. A javaslat az 1291. §. második bekezdésének azon intézkedése alapján, hogy a lelett pénz az államkincstár tulajdonába megy át, látja indokoltnak, hogv a letét a kincstár tulajdona is maradjon, ha az 30 vagy 20" éven át fel nem vétetett. Ámde az utóbbi sohasem folyik az előbbiből. A letett pénz az államkincstár által saját pénzével összevegyitve kiadatik a kincstár által és ezért helyes, hogy a letétel és összevegyítés pillanatától fogva a pénz a kincstár tulajdonának tekintessék. Ezen tulajdonból magából azonban még nem következhetik a letét megtartásához való jog is, mert hiszen a letétet a hitelező, sőt az adós is 20 vagy 30 éven át bármikor felvehetik. Magának az időnek lefolyása pedig a letét esetében nem adhat végleges tulajdonjogot" a kincstárnak és nem teheti roszabbá az adós helyzetét azon adós helyzeténél, ki a jiéhzt le nem tette. Ha az adós a pénzt le nem teszi és a hitelező a pénzt 10. 20 vagy 30 éven át nem követeli, a hitelező követelése' elévül az adóssal szemben, és a pénz az adós tulajdona marad. Miért legyen az adós, ki a pénzt letette, rosszabb helyzetben? Hiszen ha a hitelező a letett pénzt fel nem veszi.cz/el csak azt documentálja hallgatag, hogy követelését az adóson nem kívánja felhajtani, de ebből arra következtetni, hogv akár az adósnak, akár a hitelezőnek az a szándéka, hogy a követelés vagy a pénz a kincstár tulajdonába menjen át, nem lehet. Szerény nézetem szerint külömben az ily elévülés a legritkább esetben fog előfordulni, mert ha a hitelező nem is, de az adós bizonyára felveszi a letétet 20 vagy 30 éven belül. £.s ha ezen 3- mégis felvétetnék a törvénybe, méltányos: nak tartanám a czikknél azt felvenni, hogy a hitelezővel szemben megállapított elévülési idő lejárta után az adós vagy jogutódai hivassanak fel a letét felvételére és csak ha ezek sem vennék fel a letétet a felhívástól számítandó 3 éven belül, szálljon a letét a kincstár tulajdonába, mert ez esetben fel-1 tehető, hogy sem a hitelező sem az adós nem kívánja tulajdonjogát a letétre érvényesíteni. Az 1299. és 130Ö. § ra nézve felveendőnek tartanám, hogy az árverésről az adós is értesíttessék és hogy ha a hitelező lakhelyének ismeretlen volta miatt nem volna értesíthető vagv mert jogutódja ismeretlen, — részére és költségére ügygondnok neveztessék ki. Az 1303. §. intézkedését, mely szerint . megromlás*íveszélyének ki nem tett vagy aránytalan fentártási költséggel nem járó, birói letétbe vagy őrizetbe nem tehető dolgok elárvereztetését is kérheti az adós — ha a hitelező késedelemben van —: nem tartom czélszerünek, mert ez sok esetben a hitelező tetemes kárával járhatna. Külömben sem egészen érthető, miután a §. letétről és nem őrzésbe vett dolgokról szól, hogy ha az 1291. §. szerint csak pénz. drágaság, értékpapír és okiratok tehetők letétbe, más ingók csak őrizetbe adhatók, hogyan állhat elő azon eset, hogy az emiitett ingók letétbe helyezhetők ne legyenek? Az 1304. §. feljogosítja áz adóst, ki ingatlan nem »kiadására«) átadására van kötelezve, hogy a hitelező késédelme esetén az ingatlant odahagyhatja, ha a hitelezőt ebbeli-sztfndékáról legalább 15 nappal előbb értesiti; és ha az ért«sftés akadályba ütközik, az adós legalább 30 nappal az ingatlan odahagyása előtt abbeli szándékát a telekkönyvi hatóságnak tartozik bejelenteni, végül még e czikk azt is rendeli, hogy bármelyik érdekelt kérelmére az ingatlan ideiglenes kezelésére zárgondnok rendelendő ki. Az itt tárgyalt esetben megkülönböztetést tennék a között, hogy az adós jogerős ítéletnél vagy szerződéses és más viszonynál fogva köteles-e az ingatlant másnak átbocsátani. ítélet esetéhen elegendőnek tartanám, ha az átadásra kö telezett a per bíróságához beadandó kéréssel bejelenti, hogy az ingatlan birtokával felhagyott, mert ezzel az esetleges végre hajtástól szabadul és az ellenfél a teljesítési határidőben tudó mást szerezhet a kérés beadásáról a bíróságnál, miáltal annak sincsen kitéve, hogy ok nélkül végrehajtást kérjen. A második esetben elegendőnek találnám, ha az átadásra kötelezett az illetékes telekkönyvi hatóságnál jelentené be, hogy az ingatlan birtokával felhagyott, mert az esetben is az ellenfél keresete megindítása előtt erről a telekkönyvi hivatalnál tudomást szerezhet. Idő meghatározását ez esetekben szükségtelennek tartom, mert a fődolog az, hogy a jogosult tudja, hogy hol és mikor szerezhet arról tudomást, hogy a kötelezett az ingatlant odahagyta-e és hogy ő azt most már birtokba veheti. így elesnék annak a szüksége is, hogy a jogosult a per bíróságától vagy a telekkönyvből értesítést várjon vagy kapjon. Azt pedig, hogy ezen esetekben az ingatlan ideiglenes kezelésére zárgondnok rendeltessék, csak az esetben tartanám szükségesnek, ha nem pusztán föld, hanem épületek, beruhá zások, fondus instructus is átadás tárgyát képezik. Dr. Weisz Ignácz, brassói ügyvéd. Törvényi öröklés. (Tervezet 1804—1815. §§.) A Tervezet 1804. §-a nagy horder jü intézkedést tartalmaz, a mennyiben a házasságon kivül szült gyermeknek örökösödési jogot ad anyja és anyjának rokonai után. Ma érvényben levő magánjogunk szerint, a házasságon kivül szült gyermek anyja rokonai után egyáltalában nem, anyja után pedig csak abban az esetben örökölhet törvényes jogezimen, ha az édesanya után törvényes származású testvérek nincsenek. Természetes és mindenkép csak helyeselhető, hogy e Tervezet ez avult és túlhaladott állásponttal szakit. Azért azt az álláspontot, melyet e Tervezet ebben a kérdésben elfoglal, minden tekintetben csak helyeselhetem. De szerény véleményem szerint, miután ebben a kérdésben a Tervezet merészen szakit a mai magánjoggal, az idevonatkozó rendelkezéseket magában a törvény szövegében nagyobb határozottsággal kiemelni s a törvény álláspontját egész világosan precizirozni kellene. Nem mintha a Tervezet szövege ne volna egész világos, avagy eltérő magyarázatoknak engedne tért. A mint az indokolás helyesen és szépen kimutatja, a rokonság czimének szakaszai összevetve az 1804. § al, a szakaszban foglalt rendelkezést a fent jelzett értelemben kiegészítik. A 183., 343 és 1804. §§-ban foglaltakból minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy a házasságon kivül szült gyermek atyja és atyja rokonai után nem örököl, ellenben anyja és anyja rokonai után ép ugy örököl, mint a törvényes gyermek. Ámde ez a szabály csakis a három szakasznak gondos átolvasása és egybevetése mellett állapitható meg. Már pedig ily nagy horderejű intézkedés, főleg abban az esetben, ha az érvényben levő magánjoggal oly éles ellentétben áll. egész világosan olykép lenne feltüntetendő, hogy az magából a törvényi öröklési jogról szóló fejezetből határozottan kiolvasható legyen. Azért javaslom annak külön kimondását, hogy a házasságon kivül szült gyermek atyja és atyjának rokonai után törvényi öröklési joggal nem bir, ellenben anyja és anyjának rokonai után épen ugy örököl, mintha törvényes házasságból származnék. Az 1805—1807. §-ok a ma érvényben levő magánjognak megfelelő rendelkezéseket tartalmaznak. A parentalis rendszer fentarlása csakis helyeselhető. A magam részéről nem tartom anomáliának sem azt, hogy e rendszer mellett, az örökhagyótól külömböző iztávolságban levők örökölnek, sem azt. hogy azonos iztávolságu rokonok esetleg különböző nagyságú osztályrészt örökölnek, sem pedig azt, hogy egy előbbi törzs bármily távoli hozzátartozója a későbbi törzs bármily közeli hozzátartozóját megelőzi. Elvégre ehhez hasonló esetek az ivadékok öröklésénél is előfordulnak. Az örökhagyótól külömböző iztávolságban levő ivadékok (gyermek és unoka) szintén egyszerre örökölnek ; az ;is megeshetik, hogy az ugyanazon iztávolságu ivadékok külömböző osztályrészekel nyernek (például, ha az örökhagyó egyik elhunyt gyermeke után egy, a másik után öi ivadék maradt, ezek valamennyien unokái, tehát egyenlő közeit