Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 46. szám - Adalékok törvényes öröklési jogunk codificatiójához. Tervezet 1805-1815. §§

MAGÁNJOGI KODlFlKÁCZIÓNk. Adalékok törvényes öröklési jogunk codiíicatiójához. (Tervezet 1805—1815. §§.) Alig van része a magánjognak, mely a törvényhozó oly sokoldalú és beható figyelmét, gondosságát igényelné, mint a törvényes öröklési jog intézményei. Ez a magánjognak ama pontja, mely a iöntosabb társadalmi, közgazdasági és politikai problémák egész sorát érinti, melynél tehát tokozott és súlyos kötelességek hárulnak a codificatorra, nemcsak az előrehaladott fejlődés követelményeinek, de egyszersmint a jövő érdekeknek szem előtt tartását is követelvén A hazai szakkritika érthető érdeklődéssel fordult ama nagybecsű elaboratum felé, melyei leendő polgári törvénykönyvünk tervezete képez s talán épen az örökösödési jogot szabályozó egyes rendelkezések azok, melyek a szaktudomány figyelmét leginkább fölhívták. Mindazonáltal korántsem tartjuk befejezetteknek az e kérdések körül fölmerült vitákat: az a sok más szempont, melyből az örökjog kérdései elbirálandók. e problémák jogi oldalát a kritika terén meglehetősen báltérbe szorította, s innen az a körülmény, hogy ez intézmény legfőbb kérdései ma is nyilt kérdési képeznek. Ezekhez néhány adalékkal hozzájárulni képezendi e sorok föladalát. I. Kél kérdése van mai magánjogunknak, melyek mikénti fölépítése és módosítása a napjainkban véghez menendő codificatio egyik legfontosabb föladatát alkotja. Ez intézmények: az ági és házastársi öröklési jog. E kettő egymással s mindkettő az egész örökjogi rendszerrel szoros összefüggésben van, mely körülmény csak annál inkább int mély megfontolásra s a fölmerülhető szempontoknak gondos mérlegelésére. Mai jogrendszerünk értelmében a házastársak öröklését tisztán és kizárólag a hagyatéknak vagyoneredet szerinti minősülése dönti el. Szerzeményi vagyonban egyedül a házastárs, mig örökölt vagyon esetében a hivatott ági fölmenő, vagy oldalrokon örököl. A két intézménynek egymásra gyakorolt eme kölcsönös hatását kell szem előtt tartanunk, midőn ezek codificatióját elbírálni kívánjuk. Minő módosításokat igényel, nevezetesen: minő correctivumok alkalmazását követeli mai ági öröklési rendszerünk, e tekintetben ma már kétség nem lehet. Ama kimerítő és beható czikkek, monográfiák után, melyek e kérdést illetőleg napvilágot láttak1], ezek rezultánsa tekintetében mindenki tisztában lehet azzal, hogy e kérdésnek elvi he yes megoldásánál az intézmény igazságos alapgondolatának fentartása mellett a közelebbi nem ági rokonnak a távoli ágival szemben való védelmét kell czélul kitűzni. A Tervezet (1811—1812. §§.) ez elvek keresztülvitelét összeegyeztethetőnek tartotta a kérdés olyatén szabályozásával, mely az ágiságot két parentelán át valósítja meg. Ismeretes és elvitázhatatlan tény azonban, hogy a Tervezet ezen intentiójának keresztülvitele nem sikerült. Tudjuk nevezetesen, hogy a Tervezetben korántsem jut kifejezésre az a megvalósíttatni szándékolt elv, melynél fogva az ágiság csak »inter pares« birjon hatálylyal. Szem előtt tartva ugyanis azt az esetet, melyben a gyermektelen és végrendelet nélkül elhunyt örökhagyó házastársat, ági nagybátyát és nem ági édes anyát hagy hátra, a csupa ági vagyonból álló hagyatékot ama távolabbi ági rokon fogja örökölni, az anyának semmi sem jutván.2) Ezt a tarthatatlan rendelkezést másként nem orvosolhatjuk, csakis az ágiságnak egy parentélára való szorításával. Hiszen eltekintve az e szabályozást követelő elvi érvek egész sorától, maga a törvényelőkészítő bizottság is hosszú, beható tárgyalás után jutott e végmegállapodásra (Jegyzőkönyvek III. f. 432. 1.). Vitán kivül állónak tartjuk tehát, hogy a vagyoneredet szerinti külömbség a szülői törzsön tul tekintetbe ne vétessék. Nem is kívánunk ebbe részletesen belemenni, szükségesnek tartottuk ellenben ezeket fölhozni, amennyiben ez eredmény a hitvestársi öröklés kérdésének elbírálásánál nagy fontossággal bír. Mihelyt ugyanis a vagyoneredet a szülői törzsön tul' l) Melyek közül elég legyen rámutatnom a következő müvekre: Teleszky I. : „Örökösödési jogunk törvényhozási szabályozásához" cz. m. (Budapest, 1876.), Teleszky Indokolás. [. k. ad 12. §., Znögöd B nagybecsű „Törvénytervezete" és indokolása (M. Ig. XXXVI. k.), Scltwarz &. : Az ági öröklés kérdése (Budapest, 1898.), Weinmann „Ellentervezet" (Jogállam 1902. V. f.) stb. i Kiss G-i'ii: „Az igi óriklcs tor*tnvhozisi szabályozásáról. (Jogállam, 1902. VIII. f.). tekintetbe nem jöhet, lehetetlen a Tervezet azon alapelvének fentartása, melynek (Tervezet 1805. §-a) értelmében ivadék hiányában a házastárs örököl. E rendelkezés fentartása esetén az a ferdeség állana elő, hogy ha az elhunyt örökhagyó után ági szülő sem maradt hátra, a hitvestárs mindent elvinne. Előbb fölhozott esetünket tartva tehát szem előtt, az akképen dőlne el, hogy a nem ági anya ismét semmit sem örökölne, minden a hitvesé lenne. Világos tehát, hogy mai jogunk ama sarkalatos alapelve, mely szerint a hitvestárs szerzeményi vagyonban kizárólagos örökös — elvetendő s így uj irányadó elvek után kell néznünk. Mielőtt ezt tennők, vegyük szemügyre azon indítványokat, javaslatokat, melyek eddig a hazai szaktudomány részéről fölmerültek. Ami az időbeli sorrend szerint első helyen említendő Teleszky-féle Tervezet rendszerét illeti, ennek rendelkezései irányadókul általánosságban nem szolgálhatnak. Az a szabályozás, mely ott alkalmazást nyer s mely az özvegyi jogot teljesen elejti, az ágiságot pedig csak az ^osztályos testvérekére szorítja (38—13. §§.), nem vehető mérvadóul az általunk követett amaz álláspont mellett, mely az ági eszmét az egész szülői törzsön belül fentartja s amely az özvegyi jog institutiójához föltétlenül ragaszkodik. ZsöíjödiiL'k méltán nagyhírű -Tervezete< sem lehet e szempontok értelmében követendő. Itt ugyanis az ágiságnak teljes és tökéletes, következetes és kivétel nélküli keresztülvitelével találkozunk, ami pedig ma már föllétlenül elejtetett Természetes tehál. hogy ez a rendszernek megfelelő házastársi öröklési rend sem vehető figyelembe. Álláspontunk által követelt szabályozási módhoz legközelebb áll Weinmann »Ellentervezete«. (Dr. Weinmann Fülöp: »Törvénves öröklés a m. polg. törvénvkönvv tervezete szerint*. »Jogállam* 1902 évi.. V. f. 360. s k. 1.) Weinmann az ágiságot szintén 2 parentélán át tartja fenn, azonban a Tervezet által is megvalósítani czélzott ismert »inter pares«-féle megszorítással. Már fentebb ama véleményünknek adtunk kifejezést, hogy ezek összeegyeztetését a magunk részéről kivihetetlennek tartjuk Annál érdekesebb tehát a kitűnő tervezet e részével foglalkoznunk. Az »Ellentervezet« a hányadban való házastársi öröklési rendszert valósítja meg, kimondván, hogy »örökös a házastárs, ha sem szülő, sem szülői ivadék nincs, az egész hagyaték, — ha pedig szülő, vagv szülői ivadék van, annak 2/3-a tekintetében* (2. |.). Utóbbi esetben pedig a hagyaték további harmadát a szülő s illetőleg a szülői ivadék örökli. Mint látjuk, e tervezetben a házastársnak a nagyszülővel szemben föltétlen előnye van, mig a szülővel szemben 2h részt örököl. Ami pedig az ági igényt illeti: »a nagyszülő azt az értéket, mely elődjéről akár közvetlenül az örökhagyóra, akár pedig e nagyszülőről származó szülőre s ettől az örökhagyóra szállt, a 2. §. esetében az örökhagyó házastársával szemben követelheti.* (12. §.) Mint látjuk, Dr. Weinmann kerülni igyekszik azt a vaskos tévedést, mely, mint említettük, a Tervezetben azáltal áll elő, hogy a hivatott ági rokon nemcsak az örökhagyó házastársával, de közelebbi nem ági rokonával szemben is elszedi az ági hagyatékot. Más oldalról azonban, mint csakhamar ki fog tűnni, az »Ellentervezet<í constructiója sem hibátlan. Tartsuk ugyanis ismételten azt az esetet szem előtt, melyben az örökhagyó házastársat, nem ági, közelebbi rokont (pl. anyát, anyai féltestvért) és távolabbi ági rokont (nagvatya) hagy hátra. Eöltéve, hogy a hagyaték 90,000 korona csupa ági vagyonból áll, az öröklés a következően fog végbe menni: Örökösök a 2. §. értelmében: 60,000 korona erejéig az örökhagyó hitvese. 30,000 korona erejéig pedig anyja. De a hivatott ági rokon (esetünkben: az atyai nagyatya") a 12. §. alapján »azt az értéket, mely elődjéről az örökhagyóra öröklés utján szállt*, tehát esetünkben a 90,000 koronát, »a 2. §. esetében az örökhagyó házastársával szemben követélheti.* A nagy atya tehát 90,000 koronát követelhet az »Ellentervezet« értelmében az örökhagyó házastársától, holott emez csak 60,000 koronát kapott. E hiba, mely ily módon még eme kitűnő műbe is belecsúszott3), ujabb bizonysága ama eléggé nem hangoztatható 3) Melynek egyébiránt a codificátió számos, eddig javaslatba nem hozott helyes és practicus indítványt köszönhet, igy pl. : az ajándékozott értéket az ajándékozó ági vagyon czimén nem követelheti, a házberendezésnek a hitves részére fentartása, stb.